Nagyjából két héttel ezelőtt, azaz 2016 márciusának közepe tájékán egy elég hosszú, több mint 5 éves korszak zárult le azzal, hogy a Loki történetének egyik, ha…
Nagyjából két héttel ezelőtt, azaz 2016 márciusának közepe tájékán egy elég hosszú, több mint 5 éves korszak zárult le azzal, hogy a Loki történetének egyik, ha…
Egykor szerettem a Loki meccseit. Vártam a hétvégi fordulókat, előre latolgattam, vajon mi lesz majd a kezdőcsapat és ki hogyan teljesít. Hiába került hullámvölgyekbe a csapat, mégis:…
A válogatott szünet miatt ismét van idő egy kicsit gondolkodni, és kifejteni véleményünket bizonyos témákkal kapcsolatban. Ezek közé tartozik a szakmai stáb szerepe is, ami már…
Egykor szerettem a magyar focit. Pedig az elmúlt 10-15 évben, mióta figyelemmel követem, sosem lehetett azzal vádolni a honi labdarúgást, hogy jó színvonalú lenne. Ennek ellenére vártam…
Véleménye, gondolata mindenkinek van. Miért ne lenne ez másképp a LokiBlog stábjában? Rengeteget beszélgetünk, elmélkedünk a DVSC-ről napi szinten. Nem csak megírunk egy-egy cikket, de sokszor…
Sorozatunk harmadik részében összeszedtünk 10 olyan gólt, amelyek az eddig elemzett találatoknál is döbbenetesebb hasonlóságokat mutatnak egymással. Lássuk tehát az „ikergólokat”, melyek sokszor nem csak a kivitelezésben…
Az előző héten új sorozatot kezdtünk, amelyben olyan Loki gólokat kerestünk, melyek nagyon hasonlítanak egymásra. Sidibe, Tisza és Szakály után ezen a héten Adamo Coulibaly, Kulcsár…
Szakály iramodott meg a jobb szélen, laposan beadta a labdát, érkezett Sidibe becsúszva, és valahogyan, a védő segítségével a kapuba kanalazta a labdát. Ezzel vezettünk 4-0-ra…
A stadionépítések valóságának egyik legégetőbb kérdése a nézőszámok alakulása. Márpedig az mindenki számára világos, hogy amilyen ütemben épülnek a stadionok, olyan ütemben csökkennek a nézőszámok. A…
Véleménye, gondolata mindenkinek van. Miért ne lenne ez másképp a LokiBlog stábjában? Rengeteget beszélgetünk, elmélkedünk a DVSC-ről napi szinten. Nem csak megírunk egy-egy cikket, de sokszor…
Döbbenetes. Persze valahol érthető. Vagy mégsem? Rendkívül megosztó eseményről kell beszámolnunk, melynek végén ki-ki döntse el maga, hogy egyetért-e Lukács Laciékkal. A Tankcsapda ugyanis 2016-tól visszavonta…
Ritkán lehet ilyet mondani, de a DVSC pocsék őszi teljesítménye ellenére egy pozitívumot azért mégis csak meg tudunk említeni. Ez pedig nem más, mint a kapusunk,…
Tegnap ütötte fej fejét a hír, miszerint Bódi Ádámért bejelentkezett a Videoton, de a jól értesültebbek már napok óta tudni véltek erről a lehetőségről. Nézzünk utána…
2016 januárjában járunk, a szezon 33 fordulójából 19 már lement, az átigazolási szezon a végéhez közeledik, és hamarosan folytatódik az NB I. Kiváló alkalom ez a…
A loki.blog.nepsport.hu oldal megszűnésével a legfájóbb veszteségünk egyértelműen a ti jobbnál jobb hozzászólásaitok voltak. Nem véletlen, hogy 2015 év végén megválasztottuk az év legaktívabb kommentelőjét és…