Rovat: DVSC

Beharangozó
Menekülni a győzelembe
75

Nem tagadom, a Nyíregyháza elleni vereség nagyon megviselt. Ismét a kiesőzónában vagyunk és fogynak a javítási lehetőségek. Az MTK elleni szombat délutáni találkozó pedig talán még…

Beharangozó
Tovább a megkezdett úton?
55

Kis túlzással állíthatom, hogy zsinórban megnyert két mérkőzés ebben a szezonban a Loki számára már kuriózumnak számít. Ugyanis nem volt olyan természetes mindez, elnézve a szezonunkat,…

Eszmefuttatás
A show változást jósol
51

Éveken át figyeljük, hogyan változik klubunk élete, lehetőségei, jövőképe. Erre a legjobb objektív lehetőség az, amikor az éves gazdasági jelentésből nyerünk bepillantást a DVSC életébe. Kilenc…

Beharangozó
A pályán ne legyen barátság
56

A DVSC – DVTK keleti rangadók az utóbbi időkben „barátságos” hangulatú összecsapásokká alakultak át, legalábbis szurkolói részről. A két tábor az elmúlt években szorosra fűzte a…

Összefoglaló
Fény az alagút végén
220

Egész tavasszal sorsdöntő meccsekről beszéltünk szinte minden bajnoki forduló előtt – de legalábbis akadt már minimum 2 olyan, amire ezt ráhúztuk -, most viszont tényleg egy…

Podcast
LokiZóna [S7E6] – Utolsó sansz
46

Nem túlzás kijelenteni, hogy a következő hetek egy utolsó sansszal érnek fel a csapat számára, de már pénteken egy sorsdöntő bajnoki vár ránk. A válogatott szünetet…

Összefoglaló
Csalódást keltő egy pont
131

Óriási ponthátrányunk tudatában győzelmi kényszerrel utaztunk a tavasszal veretlen ETO otthonába. Dominált, sok helyzetet dolgozott ki a Loki, de végül gól nélkül zárt. Úgyhogy a máskor…

Beharangozó
Nincs több kifogás
66

Már a Paks elleni meccs előtt is úgy fogalmaztam, hogy kellenek a pontok. Nem érdekelt, hogy az ellenfél épp a harmadik helyért van harcban, hogy milyen…

Összefoglaló
Ez most más volt
14

Ez most tényleg más volt. Két görcsösen játszót csapatot láttunk, két erőlködő csapatot. Az egyik a bajnoki címért teper, a másik a bennmaradásért. Egyik sincs jó…

Összefoglaló
Nem jó ez így
71

A 21. fordulóban sem kerültünk közelebb a bennmaradáshoz, sőt. Nem jó ez így, hogy már ilyen korán számolgatnunk és izgulnunk kell. A Paks az őszi ötös…

1 4 5 6 7 8 124