Rovat: magyar kupa

Beharangozó
Osztályon felüliek csatája
16

A Magyar Kupában szombaton a Tiszakécske együtteséhez látogatunk, ami papíron nem tűnik nagy kihívásnak, de ha jobban megnézzük, kikkel is kerültünk szembe, láthatjuk, hogy valójában ebben…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #22 – Pető Zoltán
0

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Beharangozó
Most simábban megy majd?
4

Hétvégén Zalaegerszegen vendégszerepelt szeretett csapatunk, és az elmúlt hetek formáját figyelembe véve némileg meglepően hatott, hogy el tudtuk hozni a három pontot, csodálkozásunk fokát pedig növelte,…

Összefoglaló
Hoztuk a kötelezőt
5

A szombati kövesdi vereség után néhány nappal ismét idegenben játszott a csapatunk, ezúttal a megye I. osztályú Tatabánya ellen. A hazaiak stadionjának felújítási munkálatai miatt, otthonuktól…

Beharangozó
Legalább itt menjen minden simán
6

Habár a Diósgyőr elleni győzelmünk alkalmával felcsillant némi fény az alagút végén, a Mezőkövesd elleni találkozó lefújása után azt konstatálhattuk, hogy az ismételten egy vonat volt,…

Összefoglaló
Köszönjük néked Sárvár!
10

Nem állította megoldhatatlan feladat elé a Lokit a vas megyei csapat, mondhatjuk, hogy kellemes vendéglátóknak bizonyultak. Akik kellett, azok megkapták a szükséges meccsterhelést, illetve láthattunk jó…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #17 – Sándor Csaba
0

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…