Rovat: rudolf

Történelem
Replay #14 – Egy félidő nem elég
2

A Fiorentina elleni hazai 3-4-es vereség után a 2009-2010-es Bajnokok Ligája E csoportjában a 4. fordulóra, és visszavágásra készültünk. Olaszországba látogattunk a hatpontos Fiorentinához, bízva abban,…

Történelem
Replay #13 – Csúcsfutball!
0

A Liverpool ellen belekóstoltunk az élfutballba, a Lyon ellen pedig a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy ez bizony más kávéház. Egyelőre pont és rúgott gól nélkül álltunk…

Történelem
7 bajnoki cím története – 4. rész
0

Legújabb történelmi visszatekintő sorozatunkban szeretnénk a DVSC bajnoki címeit feleleveníteni, azaz jól sejthető, hogy hét részen keresztül mutatjuk be, hogy hogyan jutott a csúcsra az adott…

Ranglisták
Amikor kincset találtunk
0

Több mint egy év telt el utolsó TOP10-es listánk óta, úgyhogy itt az ideje ismét rangsort felállítani. A témát ezúttal a játékos igazolások szolgáltatják, azon belül…

Beharangozó
Miskolci majális
0

A 26. fordulóval folytatódnak az OTP Liga küzdelmei, mi pedig a szomszédvárba, Diósgyőrbe látogatunk. A Diósgyőr – Debrecen párharcról elsőként talán a telt házas, jó hangulatú…

Beharangozó
Varga és a válogatott
0

Ez most természetesen a Diósgyőr meccs beharangozója, annak ellenére, hogy nem kizárólag a vasárnapi rangadóra fogunk koncentrálni, és a cím sem ezt sugallja. A magyar futballról…

Eszmefuttatás
Kit igazol?
0

Túl vagyunk már a bajnoki szezon egyötödén. Hat forduló elteltével már reális élbolyról, kiesőjelöltekről, meglepetésekről lehet beszélni, ugyanakkor még egyszer idén érdemes elővenni azt a bizonyos…

Történelem
Út a triplázásig – 4. rész
0

Retrospektív utazásunk elérkezett ahhoz a fejezetéhez, amikor a bajnoki triplázás deklarált célja mellett, egy sikeres nemzetközi menetelés igénye is megfogalmazódott. Több olyan változás is végbement 2006…

Ranglisták
Az évtized góljai
0

Kiemelkedően sikeres évtizedet tudhat maga mögött a DVSC, s ahogy az ilyenkor lenni szokott nem kevésbé emlékezetes találatok egész garmadája született. Ebben az összeállításban az elmúlt…