Elérkezett hát a szezon legfontosabb mérkőzése, az, amelyre már mindenki nagyon régóta várt. Az a mérkőzés, ahol borzasztó nehéz 90 perc vár ránk, egy igen komoly…
Elérkezett hát a szezon legfontosabb mérkőzése, az, amelyre már mindenki nagyon régóta várt. Az a mérkőzés, ahol borzasztó nehéz 90 perc vár ránk, egy igen komoly…
Kedden csapatunk betonvédekezéssel és taktikus támadójátékkal fölülmúlta a papíron erősebb BATE Boriszovot, sikerült megúsznunk bekapott gól nélkül és még 1 gól előnyt is tudtunk szerezni, most…
Kedden a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében lép pályára a Loki, ellenfelünk pedig a két évvel ezelőtti sorozathoz hasonlóan a fehérorosz BATE Boriszov lesz. A tét óriási,…
Ma rajtol az OTP Bank Liga 2014/2015-ös új szezonja, a nyitómeccsen pedig rögtön keleti rangadóra kerül sor, a címvédő Loki az újonc Nyíregyházához látogat. Az esélyek…
Kedden a Bajnokok Ligája selejtezőjében fogadjuk a Cliftonville gárdáját, a címben szereplő mondat pedig azért különösen fontos, mert ez lesz az első nemzetközi tétmeccsünk az új…
Egy hete nem várt sikert arattunk a Lyon ellen, majd hiába vertük 5, illetve 6 góllal a Balmazújvárost és a most megalakuló Székely-válogatottat, közben becsúszott egy…
Idei első tétmeccsét játssza pénteken a Loki, a már hagyományosnak mondható Szuperkupa döntőjében az Újpest lesz csapatunk ellenfele. Mivel ez a mérkőzés lesz a keddi BL-selejtező…
Vártuk már nagyon a Bajnokok Ligája sorsolását, mely a mai napon megtörtént. Bár kaphattunk volna komolyabb ellenfelet is, a szerencse végül nekünk kedvezett: a fél-profi északír…
Eljött a nap, kedves Olvasóink! Eljött egy újabb bajnoki kiírás vége, eljött a pillanat, amit minden évben csak egyetlen szurkolótábor élhet át: az örömmámor, amikor a…
Utolsó idegenbeli fellépésére készül a Loki a szezonban, csapatunk Felcsútra látogat az OTP Bank Liga 29. fordulójának nyitó mérkőzésén. A hazaiak a kiesés elkerüléséért harcolnak, míg…
Azt hiszem nem mondok vele újdonságot, ha kijelentem, hogy minden Loki szurkoló életében mérföldkő lesz ez a hétvége: több, mint tíz éve várjuk már ezt a…
Az emlékezetes Kecskemét elleni stadionbúcsúztatót már egy hete mögöttünk hagytuk. Akkor úgy rohantunk be a lefújást követően a pályára ünnepelni, mint akik újabb bajnoki címet ünnepeltek.…
Ez több lesz, mint egy meccs a sok közül. Szombaton eldől, hogy Bajnokcsapat fog-e játszani a Nagyerdei Stadionban rendezett első tétmeccsen, vagy csak egy Majdnem-Bajnokcsapat. Szombaton…
Ha hétvége, akkor Mennyei Bajnokság, az OTP Bank Liga 24. fordulójában, az elmúlt hetek rangadói után ezúttal egy kiesés elől menekülő csapattal találkozik a Loki. Kötelező…
Vasárnap akár a bajnokság is eldőlhet a Videoton-Debrecen szuperrangadóján. Előzetesen esélyt latolgatni nehéz és talán nem is érdemes, hiszen ki-ki mérkőzésről van szó. Ezért a mostani…