A hétvége zárómeccseként a regnáló bajnokot fogadjuk hazai környezetben, így elmondható, hogy ismét mi játsszuk a forduló rangadóját. A csata győztese – ha lesz – minden…
Rovat: Beharangozó
Vasárnap az eddigi legkeményebb erőpróba vár a mieinkre Kecskeméten. A Széktói stadionból ugyanis még nem sikerült pontot rabolni, sőt bajnoki meccsen gólt sem tudtunk rúgni. A…
Bizonyára gyakori Prukner László arcán mostanában a képen láthatóhoz hasonló fejtörő kifejezés, mivel nem túl lendületesen kezdő csapata ezúttal Debrecenben teszi tiszteletét. A baj nem jár…
Teljesen ellentétes rajtot vett a két gárda, így nagy harcra van kilátás a második forduló nyitómeccsén. A Csank-tanítványok feledtetnék a diósgyőri zakót, minket pedig kísért a…
Köszönhetően annak, hogy a szenzációs második félidőkkel (persze az öngólokat leszámítva) sem tudtunk a IX. kerületből, illetve Zalaegerszegről három ponttal távozni, a Haladás ellen kell kivívni…
Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a pókerben a versenyben maradottaknak fel kell fednie lapjaikat. Aki könnyűnek találtatik az kiszáll a küzdelemből. Foci nyelvre lefordítva mindez azt…
Mai ellenfelünk hosszas agonizálás / küzdelem (kinek, hogy tetszik) után a legutóbbi fordulóban visszacsinálhatatlanul kiesett az NBI-ből. Ami őket illeti, minden adott tehát egy kis kora…
Sorsdöntő nyolc nap áll előttünk, amely során eldől fel tudunk-e kapaszkodni a dobogóra. A Szolnok helyzete kilátástalan, a Zalaegerszeg pedig jobbára csak bukdácsol, így a három…
Az NBI jelenlegi, 25. fordulójában ez nem jelent mást, mint Loki – MTK párharcot. A kék-fehérek elég nagy kakiban csücsülnek, és bár a mi szánkat betömték…
Kondás Elemért bedobták a mélyvízbe. A mesternek a tavasszal szárnyaló Vasas ellen kellene gatyába ráznia a viharvert társaságot. Ezen a meccsen legkevésbé sem a taktika fog…
De mire is? Nos, apropót sajnos bőven találunk keresgélés nélkül is… Mondjuk arra, hogy visszavágjunk a Siófoknak az őszi 4-1-es zakóért, vagy esetleg arra, hogy a…
Vegetáló együttesünk ezúttal a felettébb törékeny kollektíva benyomását keltő Újpesthez látogat. A Mészöly-legények időszakos előmenetele esetleges, mivel sikereikből képtelenek tartós önbizalmat meríteni. Egyik tábornak sem öröm…
Az NBI 21. fordulójában Loki – Győr meccset rendeznek az Oláh Gábor utcán. Bár egyik csapat sincs csúcsformában, az eseménynek különös jelentőséget ad, hogy egy esetleges…
Nehéz eldönteni, hogy a Ligakupa küzdelmeinek, vagy Kiszel Tünde topless képeinek nagyobb a presztízsértéke. Erre most rátrompfol, hogy az elődöntőre a magyar-holland árnyékában kerül sor, amelyet…
A 20. forduló kiemelkedő figyelmet érdemlő összecsapása, ez kétségtelen. A két gárdát elválasztó 11 pontos utcahossznyi különbség miatt azonban erőltetett volna a szuperrangadó jelzőt ráaggatni. Ettől…