Rovat: Beharangozó

Beharangozó
Nehéz miben reménykedni
25

A címadás oka roppant egyszerű. Nem amiatt írom ezt elsősorban, mert akkora a különbség jelenleg a két keret, a két klub működése, anyagi lehetőségei között, bár…

Beharangozó
Győztessé válni
11

Semmiképp nem szeretnék olyan végletes kifejezésekkel dobálózni a vasárnapi DVSC – Paks találkozó előtt mint, hogy „élet-halál harc”, „kötelező győzelem”, „most vagy soha”, vagy „a kiesés…

Beharangozó
Tiszta lap?
5

Látszólag nagy változások történtek az elmúlt hetekben: sokáig emlékezetes meccsen, 1-3-ról fordítva 5-3-ra vertük a Honvédot, majd a válogatott szünetben új edzőt neveztek ki a csapat…

Beharangozó
Roncsderbi
12

Az NB I 11. fordulójában, tehát az első kör végén két pocsék formában lévő együttes találkozik. Mind az MTK, mind a DVSC edzőváltáson esett át nemrégiben,…

Beharangozó
Szükség van minden pontra!
16

Vasárnap kora délután ismét hazai pályán szerepel a Loki, ezúttal a Felcsút látogat a Nagyerdei Stadionba. Biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk a falusi…

Beharangozó
Vezér nélkül is pontokért
16

Hasonlóan a magyar válogatott Wembleyben elért eredményéhez, a Videoton ellen már-már győzelemmel felérő döntetlent ért el a Loki két hete a Nagyerdőben. A pontszerzés értékét növeli,…

Beharangozó
Teher nélkül?
2

Létezik az, hogy az élvonalbeli bajnokság jelenlegi nyolcadik helyezettje, a DVSC úgy készül soron következő ütközetére a bajnokságban, hogy a hazai mérkőzések előtt már-már unásig mantrázott…

Beharangozó
Szegény ember keleti rangadója
30

Nem gondoltam volna a bajnokság kezdete előtt, hogy a hetedik fordulót megelőzően azt lehet kijelenteni a Kisvárda – Loki meccs előtt, hogy a listavezető otthonába látogatunk.…

Beharangozó
Szorgalmi feladat Veszprémben
7

Miután a második félidőben alaposan megszórta ellenfelét és adott egy ötöst a Gyirmótnak a Loki, némiképp megnyugodhatnak a kedélyek a Nagyerdőn. Ugyanis nagyon fontos három pontot…

1 5 6 7 8 9 34