Az év végi hadjárat második állomása Kisvárda lesz, amely az utóbbi időben kezdett életjeleket mutatni, így cseppet sem nézünk egy könnyű találkozó elébe annak dacára, hogy…
Rovat: 2023-2024
Először tudtunk idegenben bajnokin győzni ebben a szezonban. Felelevenítjük a ZTE elleni meccset, és természetesen a forduló további összecsapásait is a mai élő adásunkban.
Az elmúlt napok a válogatottról szóltak, így kicsit talán nehéz lesz visszazökkenni a bajnoki mérkőzések világába. Márpedig folytatódik a hétvégén az NB I, ránk pedig egy…
Szerda este 21:30-tól érkezik a következő LokiZóna adásunk, amely azért is lesz különleges, mert a blog születésnapjára esik. Ez alkalomból tartunk majd egy kérdezz-felelek szekciót az…
Beindult az edzőkeringő a magyar fociban, a múlt héten három csapatnál is edzőváltás volt. Emellett a forduló meccsei, így a Loki – Paks is terítéken lesz!
Utolsó hazai meccsünket játszottuk november közepén a Paks ellen. A hazai évzárók mindig fontosak, de most különösen az volt, ugyanis még négy idegenbeli bajnoki vár ránk…
Vasárnap este az idei évben utoljára játszunk a Nagyerdőn annak ellenére, hogy egészen december közepéig tart még az NB I őszi etapja. Az ok pedig a…
Túl vagyunk a bajnokság harmadán, plusz egy fordulón, tehát összesen 12 mérkőzésen. Ismét erősorrendet állítunk fel, az erőviszonyok pedig egyre kuszábbak, ahogy azt a tabella is…
Borult a papírforma a hétvégi fordulóban, amiben sajnos mi is érintettek voltunk – érkezik természetesen a beszámoló a kövesdi vendégjátékról is.
Mezőkövesden zártuk az egyhetes országjáró körutunkat, mely múlt héten Felcsúton indult, kedden pedig Győrben állomásozott. Az előző két meccs sem volt szemkápráztató, de mindent összevetve, az…
A 2000-es évek óta nem volt olyan „élményben” részünk, mint ami a holnapi nap vár ránk: a hétvégi ebéd mellé megnézhetjük a Loki bajnoki meccsét. Szombaton…
Ki jut a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé az ETO-DVSC találkozón? Ha nem is az egyetlen, de kétségkívül a legfontosabb kérdés ez volt kedd este,…
Ismét kupafordulót rendeznek, ezúttal hét közben, a sort pedig mi kezdjük kedd este az ETO otthonában. A klubnál kimondott cél idén a kupában való minél jobb…
A hétvége slágermeccse a vasárnapi derby volt, de rendeztek ugyebár egy Felcsút – Loki meccset is, amely szintén szóba kerül!
Két fordulópontot tartogatott a Felcsút – DVSC mérkőzés. Dzsudzsák Balázs gólja lehűtötte a hazai rohamokat, mégis kiegyenlítettek az első félidőben, pont akkor, amikor már mi nem…