A 27. fordulót játszották a hétvégén, az idei szezonból így tehát már csak hat forduló van hátra. Rákanyarodtunk tehát a finishre, éleződik a csapat a dobogós…
A 27. fordulót játszották a hétvégén, az idei szezonból így tehát már csak hat forduló van hátra. Rákanyarodtunk tehát a finishre, éleződik a csapat a dobogós…
A hétvégi Ferenczi dupla után elgondolkoztam, vajon hány játékosunk szerzett már gólt idén, és milyen eloszlásban lőtték góljainkat a védők, a középpályások és a csatárok. A…
Szombaton nem csak a felnőttcsapat mérkőzött meg az MTK-val, ugyanis az egyik kiemelt korosztálynak számító U19-es bajnokságban is megmérkőzött a két együttes. A mérkőzés pikantériáját az…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 27. forduló elemzése mellett kitérünk a hétközi kupameccsekre, a sorsolásra, valamint vendégünk…
Sikeres héten van túl a Loki. Kedden bejutottunk a Kupa elődöntőjébe, a hétvégén pedig a vártnál talán még simábban is intéztük el az MTK-t hazai pályán.…
„Oroszlánbarlang lett végre Debrecen” – talán mindenki emlékszik a régi Loki indulóra, amelyben elhangzik ez a rész, ami a hazai pályánkat, az egykori Oláh Gábor utcát…
Mezőkövesden vendégeskedett kedd este a DVSC, a tét pedig a Magyar Kupa elődöntőjébe jutás volt. A hazai 1-0 után jó, de veszélyes helyzetből várhattuk a visszavágót…
Éppen hogy hazaért a csapat Székesfehérvárról, már útnak is indulhatnak Mezőkövesdre. Holnap 20 órától ugyanis következik az MK negyeddöntő visszavágója, és ha Rebrov lenne az edzőnk,…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A válogatott szünetet követően visszatértünk a valóságba, nevezetesen a mi kis NB I-es…
A futball egy olyan játék, amit 22-en játszanak, és a végén mindig nyer a Vidi a Loki ellen. Nem pont így szól Gary Lineker elhíresült mondata,…
Szombat este először vendégeskedünk a MOL Aréna Sóstóban (még mindig hülyén néz ki leírva), ahol nem mi leszünk az esélyesek, de nekünk van több veszíteni valónk.…
Új sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy…
Zsóri Dániel ollózós gólja után eldöntöttük, hogy összegyűjtjük a klub történetének legszebb találatait. Nem is tétlenkedtünk, lázas kutatómunkába kezdtünk, rengeteget kutattunk az emlékeinkben és a különböző…
Új sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy…
Haris Tabakovic 2017 augusztusában érkezett Debrecenbe, a hórihorgas svájci csatár akkor két évre kötelezte el magát a DVSC-hez. Első szezonja parádésra sikeredett, hiszen 12 góllal a…