Rovat: újpest

Összefoglaló
A szerencse forgandó
0

Viszontagságos időszakon vagyunk túl, amely tulajdonképpen a debreceni futball hátországának erejét is felmérte. Az Újpest elleni találkozótól pedig azt is vártuk, hogy megmutassa, milyen mentális állapotban…

Beharangozó
Álom után valóság
0

Csütörtökön végérvényesen felébredtünk édes álmunkból, melyben szeretett csapatunkat már-már ismét egy európai sorozat főtábláján láttuk. A Bruges-ben elszenvedett nagyarányú vereség után ma már a magyar valóságba…

Összefoglaló
Tökéletes győzelem
0

Ha visszagondolok a vasárnap délutánra, csak ez a két szó jut eszembe, amivel jellemezni tudom a csapat teljesítményét. E szakkifejezést még a Mortal Kombat c. klasszikus…

Beharangozó
A mumushoz készülünk
0

Vasárnap pályára lépünk a fővárosi lila-fehérek ellen Újpesten. Ez sosem jelent jót. Nincs esélyesebb és esélytelenebb, nekünk minden alkalommal egy hihetetlenül nehéz mérkőzés a mostani. Hiába…

Eszmefuttatás
Sidibe? Tárt karokkal!
0

Tudom, hogy az előző, az átigazolásokat taglaló posztomban már szenteltem neki két sort, de az utóbbi napokban kiszivárgott információk arra késztettek, hogy bővebben is foglalkozzak a…

Büszkeségeink
Büszkeségeink #3 – Böőr Zoltán
0

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is…

Összefoglaló
Mestermunka
0

Csapatunk a találkozó nagy részében kimondottan jó teljesítményt nyújtva, átlépett az Újpesten is. A győzelmünk nem igazán forgott veszélyben, uraltuk a meccset, egyedül a végét tettük…

Beharangozó
Dávid és Góliát
0

Nem is olyan régen az Újpesttel és a Lokival kapcsolatban ez a párhuzam csak úgy volt értelmezhető, hogy az UTE felelt meg Góliátnak, mi pedig voltunk…

Összefoglaló
Új rekord születőben?
0

Ahogy 7 évvel ezelőtt az Arsenal haladt hétről hétre afelé, hogy veretlenül nyerje meg a Premier League-et, úgy közeledünk mi most egyre inkább ahhoz, hogy idegenbeli…

Eszmefuttatás
Tisza, de nem cipő
0

A közelgő Megyeri úti látogatás előtt éppen aktuális feleleveníteni egy olyan játékos karrierjét, aki mind a két klubhoz kötődik, de most egyiknek sem tagja. A cívisváros…

1 6 7 8