Ezen a héten a Heti Hármas egyik témaköre az utánpótlásunkra volt kihegyezve, de foglalkoztunk az NB I kiegyenlítettségével, valamint azzal, hogy vajon az elmúlt három meccsen mennyire…
Író Balage
Öt meccs után még nem szerepelt győzelem a nevünk mellett, ami utoljára 1990-ben fordult elő. Az egy dolog, hogy abban a szezonban végül ki is estünk…
Eltelt öt forduló az új szezonból, mi pedig arra gondoltunk, hogy egy kicsit elemezzük az eddigieket. Az elmúlt években minden mérkőzés után közöltük a statisztikákat egy…
A Heti Hármas aktuális részében a legfőbb témakör a közelgő változásokról szólt, egyre hangosabb a sajtó is, hogy bekövetkezhet a régóta várt tulajdonosváltás. Emellett természetesen visszautaltunk…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Ezúttal is a megszokott módon és megszokott időben, vasárnap este 19 órától kezdünk.
Korábban már volt próbálkozásunk egy hasonlóra, most azonban olvasói felvetésre ismét próbálkozunk vele. A ma esti, Videoton – DVSC bajnoki mérkőzés folyamán jelen cikk kommentzónájában várjuk…
Az előző szezonban már több alkalommal is hirdettünk közös meccsnézést a Nagyerdei Stadionban található Loki sörözőbe, a Red & White-ba. Idén első alkalommal a Videoton elleni…
Ezen a héten némileg különleges lesz a Heti Hármas adása, hiszed arra kértünk titeket, hogy dobjatok be nekünk témákat. Sok érdekes felvetés érkezett, így a három…
Ha a címet olvasva esetleg deja vu érzésetek van, akkor az nem véletlen. Ez egy olyan cikk, pontosabban egy olyan videó lesz, melyet egyszer már elkészítettünk.…
Három fordulón már túl is vagyunk a 2017-2018-as idényből, így úgy gondoltuk, hogy ideje ismét rangsorolni a csapatokat a jelenlegi erőviszonyok szerint. Ami minket illet, a…
A hétvége elteltével ismét feltettünk magunknak, és persze nektek három kérdést, mely aktuális a csapat jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Ezúttal első sorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a…
Az új szezonnal újra kezdődik éves szavazás-sorozatunk, mely során minden hónap végén megválasztjuk a vizsgált időszak legjobbját. Ez pedig mind része a már hagyománnyá váló év…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Ezúttal is a megszokott módon és megszokott időben, vasárnap este 19 órától kezdünk.
Két vereséggel vártuk a Paks elleni találkozót, aminek ezúttal sem mi voltunk az esélyesei. Nem is az eddigi két vereség, sokkal inkább a mutatott játék mondatta…
A Heti Hármas eheti adásának egyik témája az volt, hogy meddig tűri Herczeg András a jelenlegi helyzetet, és van-e esély arra, hogy idő előtt bedobja a…