Utolsó előtti forduló – van ami eldőlt, van ami nem. Az például igen, hogy már nem lehetünk dobogósok, de például az egyik kieső személye is eldőlt.…
Író Balage
Elérkeztünk a végjátékhoz, már csak két forduló van hátra az idei bajnoki idényből. Múlt héten az utolsó helyezett Pápát fogadtuk, és gyalultuk le 4-0-ra itthon, most…
Az elmúlt héten is akadt bőven olyan esemény, amelyek közül szemezgethettünk állandó hétközi rovatunkban, hogy melyik díjat kinek osszuk ki. Ezen a héten kicsit hazabeszélünk, hiszen…
Három körrel a befejezés előtt eldőlni látszanak a dolgok, már ami a dobogós és a kieső helyeket illeti. A bajnok személye már két hete ismert, gyakorlatilag…
Elérkeztünk a bajnokság hajrájához, csupán három forduló van hátra az OTP Bank Liga idei kiírásából. Ez pedig azt jelenti, hogy az utolsó erősorrend következik. A bajnoki…
Ez a hét most főként a Fradi-Loki ütközetről szólt nekünk, és az utózöngék még mindig nem csillapodtak le a meccsel kapcsolatban, első sorban a hazai játékosok…
Hétvégén a Ferencváros otthonába látogatott csapatunk, és még ha nem is számítottunk előzetesen esélyesnek, azért egy ilyen meccset nem hagyna ki egy fanatikus szurkoló. Pláne ha…
A végéhez közeledünk a bajnoki szezonnak, ami azzal is jár, hogy egyre több helyezésnek dől el a végleges sorsa. Ilyen például a dobogó második és harmadik…
A Ferencváros bevehetetlennek titulált otthonában léptünk pályára a hétvégén, és előzetesen nem vártunk túl sokat ettől a találkozótól, nem lepett volna meg igazán senkit, ha vesztesen…
Nagy a csend a klub háza táján, a szurkolók jóformán unatkoznak, mert nincs miről beszélni a csapattal kapcsolatban. A szezon még javában tart, de számunkra lassan…
Az OTP Bank Liga 26. fordulójában megannyi érdekességet tapasztalhattunk, vicces és érdekes nyilatkozatoknak, beszólásoknak ezúttal sem voltunk híján. A hétvégi vereség ellenére Bódi Ádám több fronton…
Az NB I 26. fordulójában eldőlt a bajnoki cím, méghozzá egy számunkra keserű szájízzel véget érő találkozón. Emellett a kieső zónában is hatalmas csaták zajlottak, és…
Igazi presztízsrangadó várt ránk szombat kora délután a Nagyerdei Stadionban, hiszen a listavezető, azóta már bajnoknak tekinthető Videotont fogadtuk. Azt a Videotont, amely a bajnokságban ezidáig…
Az OTP Bank Liga 25. fordulóját rendezték a hétvégén, és sok érdekes összecsapásnak lehettünk szemtanúi. A Vidi és a Fradi ezen a héten is sima győzelmet…
Nagyon jó előjelekkel várhattuk a Kispest elleni bajnokit, hiszen ezt megelőzően két szép győzelmet arattunk a bajnokságban, illetve hét közben jóformán a cseresorunkkal kiejtettük a legjobbjaival…