Nyilván azért, mert végre fehér karácsonyunk lesz. Ha Katalin kopog, karácsony locsog, habár a nyugati zöldek elleni mérkőzés egy nappal előbb lesz, de ha ma vagy…
Nyilván azért, mert végre fehér karácsonyunk lesz. Ha Katalin kopog, karácsony locsog, habár a nyugati zöldek elleni mérkőzés egy nappal előbb lesz, de ha ma vagy…
Szerepelhet akármelyik osztályban a két együttes, találkozhatunk akármilyen sorozatban, vagy barátságos meccsen, a szurkolók szemében alighanem az egyik legnagyobb téttel bíró összecsapás mindig a Nyíregyháza elleni…
Még véletlenül se. Nem vagyunk hozzászokva ehhez, elkényelmesedtünk. Ez a három is sok, főleg, hogy emberek esetében ez a szám már tömegnek látszik, mérkőzések, vagyis vereségek…
Idén már volt tét nélkül a Megyerin. Hát ez most nem ilyen lesz. Személy szerint nekem a tavalyi találkozó nagyon intenzív élmény volt, így én is…
Kondás Elemér rühelli a kötelező győzelem kifejezést. A Videotontól benyelt jókora gyomrost követően azonban egy olyan találkozó következik, amelyet csak a must win jelzővel lehet illetni.…
Elérkeztünk az utóbbi évek bajnoki szezonjainak egyik legjobban várt meccséhez, ismét összecsapunk a galaktikusokkal, azaz a Videotonnal. A székesfehérvári gárda idén az Európa Liga csoportkörében vitézkedik,…
Ez most természetesen a Diósgyőr meccs beharangozója, annak ellenére, hogy nem kizárólag a vasárnapi rangadóra fogunk koncentrálni, és a cím sem ezt sugallja. A magyar futballról…
Eljutottunk arra a szintre, hogy a Siófok meccs előtt az embert kiveri a víz, ideges, az ájulás kerülgeti, illetve majdnem megüti a guta. Az alföldi parasztgyerekeknek…
Az elmúlt két hetet egy hullámvasúthoz lehetne hasonlítani, hiszen a Honvédot magabiztosan vertük hazai pályán, előző héten azonban megmagyarázhatatlan vereséget könyvelhettünk el az újonc Eger „otthonában”.…
Ez lesz a második Eger elleni beharangozó bő két héten belül. A ligakupában Dombi tartott bemutatót a fiataloknak, hétvégén pedig ugyanezt várjuk el az egész csapattól,…
A két hetes válogatott szünet után, a hétvégén végre ismét NB1-es bajnoki meccsel csillapíthatják étvágyukat a hazai foci szerelmesei. A mi kedvenceink ezúttal a Budapest Honvéd…
A ligakupának a legfőbb haszonélvezői Lulu bácsi és kollégái, hiszen a hasonló kéthetes pangások közepén azért néhány száz ember kilátogat a matinéhangulatú meccsekre, köpködi a szotyihéjat,…
Csütörtökön végérvényesen felébredtünk édes álmunkból, melyben szeretett csapatunkat már-már ismét egy európai sorozat főtábláján láttuk. A Bruges-ben elszenvedett nagyarányú vereség után ma már a magyar valóságba…
A leghelyesebb az volna, ha mindössze a két videót posztolnánk, de nem lehet megállni, hogy egy bekezdés erejéig ne foglalkozzunk Ramossal – miután mindenki a DEAC…
Vasárnap délután újra benépesül az Oláh Gábor utcai stadion, a bajnokság ötödik fordulójában az ifj. Bene Ferenc által irányított Lombard Pápát látjuk vendégül. A balul sikerült…