Túllépve a Paks elleni eufórián és Baráth megdöbbentő és szurkolói berkekben megbocsájthatatlan ferencvárosi transzferén, az ötödik helyezett DVSC ismét idegenben fog vizitálni, amely ezúttal első látásra…
Rovat: otp bank liga
A 2023-as naptári évben letudtunk három bajnoki fordulót, ez pedig azt jelenti, hogy ismét rangsoroljuk az élvonal csapatait. Hosszú volt a szünet, sok csapat életében történtek…
Sok nagy és epikus diadalra emlékezhetünk Loki szurkolóként az elmúlt évtizedekből: a teljesség igénye nélkül a ZTE ellen 0-2-ről 5-2-re megfordított találkozó; az utolsó két megnyert…
Szerdán nem várt, és indokolatlan túlórára volt kényszerülve a csapat a kupában Győrben, aminek a levét a Paks ellen ihatjuk meg. Kérdés, hogy a lagymatag iramot…
Egy kivételével minden meccs döntetlenre végződött az NB I-ben, a kivétel pont a derby volt. A forduló összes meccs terítékre kerül ma is, ráadásul vendégünk is…
A magyar futball egy olyan különleges közeg, ahol hónapról hónapra, de legalábbis évről évre változhatnak az erőviszonyok. Igen, még a Fradi esetében is, ugyanis simán el…
Kétes előjelekkel vártuk a futballtavasz első mérkőzését. A ZTE látogatott Debrecenbe, akik ősszel elég masszív teljesítményt tettek le az asztalra, és meggyőzően fociztak kedden a Fradi…
Ebben az idényben szokatlanul hosszú téli szünetre vonultak az élvonal csapatai, köszönhető ez többek közt a szezon közbe ékelődött katari világbajnokságnak. Ezért aztán nem meglepő, ha…
Úgy léptünk pályára Felcsúton az év utolsó bajnokiján, hogy tudtuk, győzelem, valamint az eredmények szerencsés alakulása (amit utólag már igazolni tudunk) esetén még a hihetetlen negyedik…
Szombaton Felcsúton zárjuk az őszi szezont, és a mérkőzés tétje nem kevesebb, mint hogy egy esetleges győzelemmel megelőzhetjük a házigazdákat, és az eredmények kedvező alakulása esetén…
Nem akármilyen végjátékot hozott a 2022-es év utolsó hazai mérkőzése. A Mezőkövesd elleni hatpontos rangadónak komoly tétje volt, hiszen a győzelmet megszerző csapat nagyot léphetett a…
Szerdán hat órától lezárjuk az idei évet – legalábbis hazai szereplés szempontjából. A hétvégi felcsúti találkozó előtt ugyanis vendégül látjuk a Mezőkövesdet a Nagyerdei Stadionban. Bármelyik…
Pikáns mérkőzést rendeznek vasárnap kora délután Angyalföldön: a Vasas – DVSC párosítás egyébként is komoly múltra tekint vissza, de a párharc pikantériáját a fővárosi csapat vezetőedzője…
Nem történt semmi különös, csak a szokásos, amit már az elmúlt hetekben megszokhattunk: egy félidőnyi vállalhatatlan játék, majd egy félidőnyi kőkemény foci. Ez most egy pontra…
Nem tévedés a cím, hiszen a Loki az idei bajnoki kiírásban csak az augusztusi nyitányon, a Kisvárda otthonában tudott értékelhető eredményt felmutatni. Akkor Bárány Donát góljával…