Rovat: statisztika

Analízis
InStat: Haladás – DVSC
3

A szerdai Haladás – DVSC bajnoki statisztikái, pontszámai, érdekességei kerülnek kivesézésre, ahogy azt már megszokhattátok. Segítségünk ezúttal is az InStat adatai voltak.

Analízis
InStat: Videoton – DVSC
1

A keddi Vidi-Loki „rangadót” nehéz kielemezni, pláne a mi szemszögünkből, de azért két cikket még szentelünk ennek az összecsapásnak. Egyik ilyen az InStat statisztikáinak feldolgozása, lássuk…

Analízis
InStat: DVSC – Honvéd
2

Ez még mindig nem az összefoglalónk, de nyugi, már készülőben van. Addig is vessünk pillantást a tegnapi mérkőzést statisztikáira, számadatira, hogy azok is olyan borzalmas értékeket…

Analízis
InStat: Vasas – DVSC
4

Mielőtt még összefoglalnánk szöveges formában a tegnap esti Vasas – DVSC mérkőzést, tekintsük át az összecsapás fontosabb számadatait, azaz jöjjenek a statisztikák, az InStat adatok. Lássuk,…

Analízis
InStat: DVSC – Puskás Akadémia
5

Új sorozatot indítunk. Köztudottan szeretjük a mérkőzések után az InStat statisztikáit bújni, és miért ne osztanánk meg veletek tapasztalatainkat? Úgyhogy innentől minden mérkőzést követően egy rövid…

Analízis
Őszi statzuhatag
0

Szokásunkhoz híven ezúttal is elkészítettük az őszi szezon statisztikáit. Bajnoki mutató, gólok, gólpasszok, pályára lépések, pályán töltött percek száma, sárga és piros lapok, osztályzatok, átlagpontszámok, nézőszámok,…

Beharangozó
Lépjünk tovább
0

A csütörtöki napot elfelejtve, a következő nemzetközi meccsünk előtt ne feledjük el, hogy vasárnap idegenbeli mérkőzés vár ránk a honi bajnokságban. Nem más lesz az ellenfelünk,…

Analízis
A szezon számokkal összefoglalva
0

Minden félszezonra illetve szezonra vonatkozóan elkészítjük a vizsgált időszak érdekesebb statisztikáit, ez idén sem marad el. A 2014-2015-ös szezonra vonatkozóan rengeteg érdekes számadat foglalja össze, hogy…

Analízis
Egy kis statisztika
0

Megszokhattátok már, hogy mind az őszi, mind a tavaszi szezon után jelentkezünk egy olyan cikkel, amiben mindenféle statisztikai adatokat mutatunk be. Természetesen ez idén sem marad…

Analízis
A hetedik bajnoki cím számadatai
0

Szezonértékelő cikksorozatunk utolsó előtti állomásán a száraz statisztikához nyúlunk, és megnézzük a már megszokott kategóriákban csapatunk teljesítményét. Fény derül arra, hogy ki hány gólt és gólpasszt…

Analízis
Őszi bajnok!
0

A bajnokságból tizenöt forduló telt el, és bár még az ősszel két fordulót lejátszanak, hivatalosan éppen a szezon felénél járunk, azaz kijelenthető, hogy az őszi szezon…

Analízis
A szezon a számok tükrében
0

Az őszi szezon végén már egyszer összefoglaltuk egy hasonló poszt keretein belül, hogy számokban hogy is teljesítettünk a vizsgált időszakban. Most, hogy vége lett a 2012-2013-as…

Analízis
Az őszi szezon számokban
0

A 15. fordulóval véget ért az OTP Bank Liga hivatalosan vett őszi szezonja, mert bár még két fordulót megrendeznek idén, az MTK meccs után elértünk a…

1 2 3