LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Cél a szurkolók bizalmának visszaszerzése

A szezon kezdete előtt két nappal ismét szurkolói ankétot tartott a DVSC, a tulajdonosváltás óta először. Az elmúlt időszak érdektelennek titulált ilyen jellegű eseményei után ezúttal mi is kíváncsiak voltunk az elhangzottakra, így ismét olvashattok nálunk beszámolót az ankétról.

Szép számban gyülekeztek a szurkolók a péntek 19 órára meghirdetett szurkolói ankétra a Red&White-ban, és mire az esemény megkezdődött, nagyjából meg is telt a söröző, így elmondhatjuk, hogy nagy volt az érdeklődés a szurkolók részéről. Az esemény moderátora Tóth Csaba, a DVSC sajtófőnöke volt, a főszereplők pedig Makray Balázs cégvezető, Joao Janeiro vezetőedző, Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, valamint egyik új igazolásunk, Dusan Lagator. Az ankét első részében a résztvevők értékelték pár mondatban a mögöttünk hagyott időszakot.

Makray Balázs elmondta, hogy sok minden történt az elmúlt két hónapban, érkezett egy szakmai partner. A Noah Group nem akarta megvenni sem a stadiont, sem a címert megváltoztatni, illetve az akadémiai infrastruktúrát sem kívánták birtokba venni. Hosszútávú együttműködés van tervben a felek között, amelyet egy szindikátusi szerződés is biztosít. A DVSC Egyesület vagy a város bármikor visszaveheti a tulajdonjogát, ha valami nem teljesül a szerződésben rögzítettek közül. Az elmúlt időszakban a DVSC Zrt. mérlege nem volt túl rózsás, így mindenképpen szükség volt erre az együttműködésre, mellyel sikerült stabil gazdasági alapokat teremteni. Az elkövetkező időszak célja a szakmai építkezés az első csapat és az akadémia esetében is, kellő megértést és türelmet kérnek a szurkolók részéről ennek kapcsán. Az első évben tehát a folyamatos, szisztematikus építkezés a cél, valamint az, hogy ne kelljen hátrafelé nézelődni a tabellán. Közép- és hosszútávú célok tekintetében pedig azt szeretnék elérni, hogy ismét folyamatosan harcban legyen a csapat a nemzetközi kupaidnulásért, mint ahogy az a klub aranykorszakában is jellemző volt.

Joao Janeiro vezetőedző elmondt,a nagyon örül hogy itt lehet, és megtiszteltetés számára, hogy a DVSC edzője lehet. Ambíciózus projektet vázoltak elé a vezetők, de időre lesz szükség ennek megvalósításához. Azt kérte a szurkolóktól, hogy álljanak mindig a csapat mögött, buzdítsák a játékosokat a hazai mérkőzéseken, viszont ha valamivel elégedetlenek, akkor ne a játékosokat kritizálják, hanem őt személyesen. Elmondta, hogy nem találkozott még olyan edzővel és játékossal, aki ne dolgozna keményen a csapatért, így ha bárkinek bármilyen problémája van, akkor a haragjukat őrá koncentrálják és ne a játékosokra.

Dzsudzsák Balázs nagyon örül, hogy folytathatja a debreceni karrierjét és továbbra is csapatkapitánya lehet a klubnak. Az elmúlt időszakban volt részünk jóban és rosszban is, igyekeznek csapaton belül javítani a szurkolókkal való kapcsolatot, cél, hogy kölcsönös tisztelet legyen mindkét fél között. Az eddigi élményei pozitívak az új menedzsment és a játékosok kapcsán, ő sem szeretné, ha tucatlégiósokkal lenne tele a klub, de biztosíthat arról mindenkit, hogy az újak minőséget képviselnek. Nem volt minden kerek az elmúlt két évben, ha kellett, akkor őszintén kiállt és jelezte a fennálló problémákat. Jobb koncentrációval tavaly az 5. hely is meglehetett volna a bajnokságban, de nagyon hullámzó volt a csapat teljesítménye. Az a cél, hogy idén egy agresszívabb, emocionálisabb csapatot lásson a közönség a pályán.

Dusan Lagator csak nagyon röviden kért szót, elmondta, hogy sok jót hallott már korábban a klubról és örül, hogy itt lehet. Úgy érzi, hogy kiváló felkészülésen vannak túl, innentől pedig már mindenki csak a bajnokságra koncentrál. Hisz a csapatban és biztos benne, hogy a pályán mindenki odateszi majd magát.

Ezt követően lehetett kérdezni a szurkolóknak a résztvevőktől. Az első felszólaló kiemelte, hogy az elmúlt időszak legpozitívabb fejleménye, hogy Tőzsér Dániel távozott a klubtól, negatívum pedig hogy Ferenczi János még itt van. Emellett nehezményezte, hogy 14 fiatalt eresztett szélnek a klub a második csapatból. Makray Balázs ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a fiatalokat még az előző menedzsment engedte el, amit személy szerint ő is nehezményezett, különösen Bényei kapcsán volt kimondottan bosszús, azt sajnos már nem lehetett visszacsinálni. A többiek esetében viszont volt, akit sikerült meggyőzni a maradásról, így például Tordai Balázs és Bökönyi Adrián maradtak, illetve Szabó Kornél visszatért a DEAC-tól. A koncepció nem fog változni, a csapat magját továbbra is debreceniek fogják alkotni, akik itt nőttek fel és tudják mi az, hogy Debrecen.

A második kérdés a sérülésekre vonatkozott, miben látja az okát a stáb a korábbi rengeteg sérülésnek, mi a helyzet Ante Erceggel, illetve Ferenczi János csapatban betöltött szerepével? Janeiro elmondta, hogy a múltbéli dolgokról nem tud beszélni, és nem is lenne etikus az elődjeivel szemben. Amióta ő itt van, csak egyetlen sérülés történt, Farkas Tamás dőlt ki rövidebb időre a Vasas elleni edzőmeccs után. Sok mindent átgondoltak az új stábjával, így többek közt a fizikai felkészítést is. David Babunski már hosszabb ideje sérült (ő egyébként Belgrádban végezte a rehabilitációját – szerk.). Ferenczi Jánost innentől a szélen kívánják játszatni, és nem a védelemben. Erceg kapcsán Makray Balázs megjegyezte, hogy ő még az előző stáb igazolása volt, a korábbi két évben több súlyos sérülése is volt, alig játszott tétmeccsen, és nem látták azt, hogy tudna segíteni a csapaton, így a klub kezdeményezte a szerződés felbontását, ami végül közös megegyezéssel történt meg.

Dzsudzsákhoz több kérdés is érkezett, az egyik azzal kapcsolatban, hogy miért van az, hogy csak rajta látszik az, hogy felszántja a pályát. Egy másik kérdés a válogatottságra vonatkozott, mennyi esélyt lát a visszatérésre? Válaszában az első kérdésre elmondta, hogy ez sajnos visszatérő probléma, de úgy érzi, hogy az új szakmai stáb képes motiválni a játékosokat, és azon vannak, hogy ne legyen hektikus a csapat teljesítménye, ha pedig valakin hozzáállásbeli problémát észlelnek, akkor azt csapaton belül is megvitatják. A válogatottsággal kapcsolatban elárulta, hogy ígéretet kapott arra, hogy októberben lehetőséget kap a rekordbeállításra!

A büfé kiszolgálása, illetve annak lassúsága is téma volt. Makray Balázs elmondta, hogy ez is egy visszatérő probléma, folyamatosan egyeztetnek az üzemeltetővel, és vélhetően megemelt létszámban fognak majd a kritikus helyeken dolgozni a mérkőzéseken.

Többen kifogásolták, hogy voltak olyan meccsek, ami után a csapat nem ment ki pacsizni adott esetben még a gyerekekhez sem, illetve hogy míg korábban az edzések egy része látogatható volt, most nincs ez a lehetőség. Itt többször is előkerült a COVID-protokoll, ami a sportzóna miatt nem tette lehetővé többször a szurkolókkal való érintkezést, emiatt büntették is már meg a klubot. Ez a protokoll egyébként jelenleg nincs érvényben, amíg nincs ebben változás, addig igyekeznek kiszolgálni a nézőket, új szakemberek is vannak akik igyekeznek segíteni a szurkolókhoz való közeledést, nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a közösségi médiás tartalmakra, vannak elképzelések a kommunikáció javítására, korábban a munkaerő létszám sem volt megfelelő ilyen tekintetben, ezen erősíteni kell. Az edzések kapcsán is elhangzott érvként a COVID protokoll, a folyamatos tesztelések miatt nem lett volna szerencsés a szurkolókkal való találkozás, de Janeiro azt is kiemelte, hogy ami az edzéseken zajlik, az sok esetben nem tartozik a nyilvánosságra, gondolva többek közt a kulisszatitkokra.

Kérdésként hangzott el, hogy mennyire történnek szakmai alapon az új igazolások, mennyi beleszólása van ebbe a vezetőedzőnek, és hogy mi szükség van 5 kapusra az első csapatnál. Itt Janeiro megjegyezte, hogy bár öt kapust látnak a szurkolók, ketten közülük valójában a B csapat keretét alkotják, hárman pedig az első csapatét, és úgy érzi, hogy ez így rendben van. Makray pedig kiemelte, hogy komoly szűrőrendszeren mennek át a kiszemelt játékosok, ő is rengeteg ajánlást kap naponta, de minden lehetőséget alaposan megvizsgálnak. Az átigazolási időszak pedig augusztus végéig tart, addig még lehetnek változások a keretben.

Végezetül pedig elhangzott az is, hogy az „új brandként” megálmodott logot teljesen száműzik, az akadémiai csapatok is a tradicionális DVSC címerben fognak pályára lépni az új szezonban.