LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Csak a szokásos

Vasárnap délután a Magyar Kupa 3. fordulójában rendezték a Meton-FC Dabas SE – DVSC találkozót. Szándékosan a “rendezték” kifejezést használtam, nem pedig azt, hogy “játszották”, mert ebben játék legfeljebb a hazaiak részéről volt felfedezhető. Viszont a mieink szerezték a mérkőzés egyetlen találatát, így a Loki továbbjutott. Hozta a kötelezőt. Vagy fogalmazhatnék úgy is: ugyanazt csinálta a csapat a Magyar Kupában, mint amit minden évben szokott, a lehető legminimálisabb energiabefektetéssel továbbjut, de olyan felejthető produkcióval, hogy most még azt sem tudom, miről fogok írni a következő bekezdésekben.

Őszintén eljátszottam a gondolattal, hogy egy korábbi MK meccsünk összefoglalóját egy az egyben bemásolom. Sajnos van honnan merítenem, számos olyan kupameccsünk volt, ahol hasonló módon jutottunk tovább. De azért néhány korábbi MK meccsünk cikkeinek címeit érdemes feleleveníteni:

Ezt legalább könnyű lesz elfelejteni (Veszprém, 0-1, 2021/22)
Nem szakadtunk meg, de továbbjutottunk (Tiszakécske, 0-2, 2020/21)
Kupacsata helyett kupaszenvedés (BVSC, 0-2, 2020/21)
Feledhető továbbjutás (DEAC, 1-2, 2020/21)
Hoztuk a kötelezőt (Tatabánya, 0-2, 2019/20)
Továbbjutás takaréklángon (BKV Előre, 1-2, 2018/19)
A kötelező és nem több (Teskánd, 0-3, 2018/19)
Továbbjutottunk – de hogyan? (Vasas, 1-2, 2018/19)
Nem vették komolyan (Ajka, 1-1, 2018/19)
Kínlódós győzelem (Mezőkövesd, 1-0, 2018/19)
Tedd már oda magad! (Monor, 2-3, 2017/18)
Továbbjutás fél gőzzel (Budafok, 0-3, 2017/18)

Most is nehéz mit mondani, hiszen furcsa lenne kritikusnak lenni egy továbbjutást követően, különösen, ha arra gondolok, hogy már két hete nem sikerült megoldást találni Janeiro távozására, a sérültjeink listája továbbra is végtelen hosszúságúnak tűnik, és míg az alsóbb osztályúaknak ezek a meccsek mindig bizonyítási lehetőséggel kecsegtetnek, számunkra inkább csak szükséges rossznak tűnnek. Úgyhogy igyekszem én is inkább tárgyilagos maradni.

Dombi Tibor szerintem jó csapatnak szavazott bizalmat a kezdőt illetően. Visszakerült Gróf, a védelemben Romanchuk mellett ezúttal végre láthattuk Dreskovicot, két szélen pedig Baranyait és Manriquet. A középpályára Baráth mellé bekerült Major, a támadó négyest pedig Ferenczi, Szécsi, Bévárdi és Babunski alkották. Már az első percek megmutatták, mire kell számítanunk a 90 perc során: a dabasiak keményen fognak játszani, visszazáró védelemmel, és kontrákkal próbálkoznak majd ellenünk. A játékvezető engedte is a kemény játékot, ami nagyon nem tetszett a mieinknek, ahogy a szervezett védelemmel sem tudtunk igazán mit kezdeni. Rengeteg technikai hiba, rossz döntés nehezítette a támadásépítésünket, míg az ellenfél sokkal bátrabban, sokkal többször tudott lőni a meccs egészében. Két igazán fontos esemény történt a 90 perc során:

A 38. percben Szécsi zseniális mélységi passzal ugratta ki a most csapatkapitányi karszalaggal játszó Ferenczit, aki a kapus mellett a hosszú alsóba helyezett, ezzel vezettünk. A 63. perc környékén hirtelen vihar támadt, hatalmas szélfúvással, és Romanchukot csapott be egy előrevágott labda, aki addig ügyetlenkedett, hogy – bár szerintem a labdát rúgta el, és nem az ellenfelét, aki a labdára lépett rá, azért esett el – a gólhelyzetben kitörő ellenfelet szabálytalanul állította meg. Villant a piros, nálunk pedig jött is a második csere, Lagator be, Manrique le. Korábban Horváth váltotta Bévárdit, az utolsó percekre pedig beállt Neofytidis és Sós, Major és Babunski helyére.

Jó ha 2-3 kapura lövésünk volt az egész második félidőben, de a vezetés birtokában, tíz emberrel játszva nem is erőltettük a dolgot. A Dabas azért jött a végéig, volt pár olyan támadásuk, ami után nagyot fújva lélegeztem fel, közel jártak a gólhoz. De végül ez nem jött össze, úgyhogy a csapatot Pest megyébe elkísérő, és a találkozót végigszurkoló Loki szurkolók örülhettek a lefújás után. Kötelező kipipálva, jöhet a válogatott szünet, aztán pedig mindent bele, mert ennél könnyebb meccsünk idén már nem lesz.

Hajrá, Loki!
Csibu