LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings 22/23 – #4

Eltelt ismét három forduló a legutóbbi erősorrendünk óta, így a 10. fordulót követően ismét rangsoroltuk a csapatokat az NB I-ben. Voltak pici mozgolódások, de annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy komoly változás nem történt a mezőny nagy részében.

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1., 0)

Az egyetlen valósnak tűnő motiváció, a veretlen bajnoki cím megszerzése múlt héten Kecskeméten odaveszett, így talán túlzónak hathat a kijelentés, de kvázi a 9. fordulóval befejeződött a bajnokság érdemi része a Fradi számára. A bajnoki címüket semmilyen veszély nem fenyegeti, nyugodtan tudnak a nemzetközi szereplésre koncentrálni mellette.

2. Felcsút (3., +1, )

A Felcsút az elmúlt évekhez hasonlóan a pocsék rajt után szép csendben lépeget felfelé a tabellán, és már pontszámban beérték a dobogós Kisvárdát. Az idény végére vélhetően meglesz nekik a szokásos top3-as helyezés, se több, se kevesebb.

3. Kisvárda (2., -1, )

Egy elég csúnya szériát törtek most meg a Vasas ellen, előtte zsinórban három vereség szerzett gól nélkül, ezzel pedig vesztett pontok tekintetében máris tetemes a hátrányuk az éllovas Fradival szemben – persze esetükben sem a bajnoki cím a prioritás, és Révész Attila visszatérésével stabilizálódhat a helyzetük, a dobogós helyezés idén is összejöhet nekik.

4. Videoton (4., 0)

Fehérváron elég nagy a káosz idén is, nem lepődnénk meg egy hamarosan bekövetkező edzőváltáson, és a hírek szerint Zivzivadze hétfői akciója után a támadó körül is forr a levegő. Nincs tehát rendben öltözőn belül és kívül sem, a nemzetközi szereplés kiharcolása pedig már lassan bravúrosnak lesz tekinthető a részükről.

5. KTE (7., +2, )

Az idény abszolút meglepetéscsapata a Kecskemét, hiszen a 12 csapatos rendszer bevezetése óta nem állt még soha ilyen jól újonc csapat 10 forduló után, mint ők. Egyedül ők tudták megverni idén a Fradit, és ezt most megfejelték egy megyeri úti győzelemmel is. Nem tudjuk, hogy meddig tart ki a lendület, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a Kecskemét nem fog idén kiesni…

6. Paks (6., 0, )

Az abszolút színtelen-szagtalan középcsapat, ahogyan arra Bognár Gyuri távozásával számítani lehetett. Csendben csipegetik a bennmaradáshoz szükséges pontokat, de játékban semmi extra.

7. ZTE (5., -2, )

A Zalaegerszeg is kicsit kétarcú csapat, a nagyarányú vagy vártalan győzelmek mellett kínos, és megmagyarázhatatlan vereségek is tarkítják a sort, de összességében ők is a helyükön vannak pillanatnyilag.

8. DVSC (8., 0, )

Vegyes volt ez a hármas etap, hiszen gyenge játékkal kikaptunk Pakson még Dombi Tibi vezetésével, majd bemutatkozott az új edzőnk, Blagojevic egy Kispest elleni sikerrel (amely meccs szintén elég vegyesre sikeredett) és itt volt most legutóbb a borítékolható vereség a Fradi otthonában, ahol játékban ismét nem néztünk ki rosszul. Kulcsfontosságú hetek jönnek, rögtön vasárnap egy Újpest elleni ki-ki meccsel. Fontos lenne elkapni a fonalat és gyűjtögetni a pontokat a téli szünetig, amely hosszú távon is meghatározhatja a sorsunkat az idei szezonban.

9. Honvéd (9., 0, )

Továbbra sem néz ki jól ez a Kispest, nem tűnik telitalálatnak a vezetőedző sem, de egyelőre nem váltanak a kispadon. Így viszont ambíciózus terveik nem nagyon lehetnek erre az idényre sem.

10. Újpest (12., +2, )

Hihetetlenül kiszámíthatatlan, amit az Újpest művel, erre kiváló példa az elmúlt bő egy hét eseménysora: sima, 4-0-s siker a Kisvárda ellen otthon, majd vereség gyenge játékkal a Kecsó ellen, szintén otthon – hogy aztán pár nap múlva győzzenek a Vidi otthonában… Remélhetőleg a sorminta folytatódik Debrecenben.

11. Mezőkövesd (11., 0, )

Egyelőre az edzőváltás nem hozta meg a remélt változást, továbbra is egyetlen győzelmük van (naná, hogy ellenünk), de a kispesti pontszerzéssel legalább egy négymeccses vereségi szériát tudtak megtörni. Egyelőre nem látni, hogy miként menekülhetnének meg a szezon végén, illetve főként az, hogy ki az, aki kieshetne helyettük.

12. Vasas (10., -2, )

A legnagyobb bajban egyrtelműen a Vasas van, amely tíz forduló után is egyedüliként nyeretlen a mezőnyben. Egyelőre itt sem segített az edzőváltás, Kondás célfocija legalábbis csak 1-1 pontokat eredményezett eddig. Esetükben inkább várható lett volna egy, a Kecskeméthez hasonló szereplés, legalábbis a játékosállomány alapján, de úgy tűnik, hogy a Kecsó elorozza a bennmaradó újonc szerepét – márpedig a másik újonc minden évben kiesik…