LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Így kellene máskor is

Így kellene máskor is… Na persze nem a szélső hátvédeink elképesztő ügyetlenkedésére, Nagy Sanyi potyagóljára, vagy magára a vereség tényére gondolok, hanem arra a hozzáállásra, amelyre ezúttal egy szavunk sem lehetett. Lehet, hogy papíron a Fradi ünnepelhette a győzelmet (és a bajnoki címet) a mérkőzést követően, de a meztelen igazság sokszor kivillant az aranyozott köntös alól. Nekünk viszont jövő héten adódik egy lehetőség az őszinte ünneplésre. Jó lenne végre élni vele, pláne a tegnapi produkciót látva.

A Fradi ellen nincs tét nélküli mérkőzés; a mostani pedig pláne nem volt az. Bár erre valószínűleg kevesen tippeltek a fordulót megelőzően, de a Honvéd és az Újpest botlásának köszönhetően egy esetleges győzelemmel bebiztosíthattuk volna a bronzérmet. Ugyanakkor azt is tudni lehetett, hogy nem győzni járunk a zöld-fehérek otthonába, így a meccs előtt is inkább annak örülhettünk, hogy pontvesztés esetén sem kerülünk lépéshátrányba riválisainkhoz képest.

Ami a kezdőnket illeti, Kinyiket és Kusnyírt nélkülöznünk kellett, Bényei viszont (sajnos) már visszatért erre a találkozóra sérüléséből. (Érdekesség egyébként, hogy Kinyik a lelátón velünk együtt szurkolta végig a mérkőzést, ami mindenképpen pozitív gesztus.) Azon viszont már meg sem lepődtünk, hogy alig akadt épkézláb támadó a keretünkben: az ezúttal kezdőként pályára küldött Zsóri mellett Takács Tamás (…) várt bevetésre a kispadon.

A Fradi ezzel szemben biztos bajnokként, némileg felforgatott kezdővel, kvázi tét nélkül lépett pályára; az viszont a legelejétől érezhető volt, hogy győzelemmel szeretnék zárni az utolsó hazai bajnokijukat. Ennek megfelelően inkább az ő akaratuk érvényesült a találkozó első kb. 30 percében, és sajnos a szélső védekezésünk teljes csődöt mondott többször is. Ezt használta ki a 14. perben Isael, a hazaiak brazil légiósa, aki faképnél hagyta Ferenczit, majd cimbalomszögből lőtt gólt Nagy Sanyinak. Az újabb hazai támadások viszont már kevésbé bizonyultak veszélyesnek, és a félidő végére áttevődött a játék a hazaiak térfelére: először Szatmári lőtt egy pontrúgás után senkitől sem zavartatva az égbe, majd a 43. percben a rövidnél érkező Pávkovics csúsztatta gyönyörűen a kapuba Bódi szögletét.

Bizakodhattunk tehát a szünetben, és a reménykedésünket a második játékrész eleje csak tovább fokozta. Ekkor ugyanis teljesen a kapuja elé szorítottuk a szemmel láthatólag összezavarodott Fradit, és sorra jöttek a veszélyes helyzeteink. Sajnos azonban a vezető gól Ferenczi lábában maradt, aki ziccerből lőtte Dibuszba a labdát, majd távoli bombáját védte bravúrral a hazaiak kapusa.

És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kimaradt lehetőségeink megbosszulták magukat: Isael gyönyörű indításából Varga lőtt gólt a bizonytalankodó Nagy Sanyi és Bényei díszkísérete mellett. A hazaiak (számomra érthetetlen módon mellőzött) légiósa egyébként érezhetően minőségbeli különbséget jelentett a két csapat között, ilyen technikai képzettségű és mozgáskoordinációjú játékos ritkán fordul meg kis hazánkban; azok a cselek pedig kifejezetten megalázóak voltak, melyeket néha megengedett magának.

A bekapott gól miatt nem csak “materiális”, hanem lélektani hátrányba is kerültünk, és nem volt már igazi veszély a támadásainkban. Ráadásul a 72. percben Nagy Sanyit is le kellett cserélni combizomszakadás miatt, így a hátralevő időben a kényszerűségből beállt Kosickynak kellett még bravúrt bemutatnia, hogy ne nőjön tovább a különbség.

A vereséget követően a helyzet így viszonylag egyértelmű: nyernünk kell a következő körben hazai pályán a Paks ellen annak érdekében, hogy biztosan a dobogón végezzünk; a döntetlen csak akkor fér bele, ha egyik riválisunk sem tud győzni, a vereség pedig vélhetően semennyire. Le kell ugyanakkor szögezni, hogy ez egyáltalán nem baj: nem érdemli meg ugyanis a dobogót az a csapat, amely az utolsó körben hazai pályán nem tud legyőzni egy tét nélkül játszó Paksot.

Játékosok értékelése:

Nagy Sándor – 4
Kicsit Novakovics Győr elleni mérkőzése jut róla eszembe: ritka rosszul ment neki aznap a játék, majd csúnyán meg is sérült, ezért le kellett cserélni. Remélem, hogy rá kevésbé lesz negatív következménye ennek az esetnek, mint egykori kapusunknak. Ennek a fényében a teljesítményét nem szeretném részletesebben értékelni, legyen elég az osztályzat. Mielőbbi felépülést kívánunk!

Bényei Balázs – 2
Ajjaj. Az csak egy dolog, hogy pontosan mit is csinált a második kapott gólunk előtt: az ilyen fájó hibák akár még benne is lehetnek a fociban. Az viszont, hogy egész mérkőzésen nem volt egy értékelhető megmozdulása, ráadásul képtelen beadni, ami pedig egy alapvető követelmény lenne azon a poszton, rendkívül bosszantó. Sajnos egyáltalán nem sikerült bizonyítania az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy helye lenne a kezdőben.

Pávkovics Bence – 6
A védelmünk legstabilabb láncszeme volt, ráadásul szerzett egy kifejezetten szép gólt is. A második gólnál kicsit ő is lemaradt, de nem írnám a számlájára. Meglepően jó igazolás volt, és szerencsére még mindig érezni benne a fejlődési lehetőséget.

Szatmári Csaba – 5
Az elmúlt fordulók többségében jó teljesítményt nyújtott, és ezúttal sem volt ez másként. Párszor kicsit bizonytalankodott ugyan, de igazán rossz megoldására nem emlékszem, pár nagy mentésére viszont igen.

Ferenczi János – 3
Csak Bényei mentette meg a citromdíjtól. Janika, ez mégis mi volt? Tisztes távolságból kísérte egész meccsen a Fradi támadóit, de lehet, hogy csak félt Isaeltől, aki megette őt reggelire. A kihagyott helyzetére pedig inkább nem is mondanék semmit…

Tőzsér Dániel – 4
Sem negatív, sem pozitív irányban nem tudok mit mondani a teljesítményéről. Volt egy-két szép megoldása, de neki is szerepe volt abban, hogy a hazaiak ennyire könnyedén átjutottak a középpályánkon.

Bódi Ádám – 6
Igazi vezére volt a csapatnak. Láttam rajta egész meccsen az elszánt akaratot, ment, űzte, hajtotta a többieket, elkérte a labdákat, cselezett, passzolt, lőtt, illetve adott egy gyönyörű gólpasszt szögletből.  A vesztes meccs ellenére nálam ez egy nagyon erős teljesítmény volt, nem állt messze a 7-estől sem. Ha egy-két játékosunk ugyanilyen odaadással ment volna előre még a végén is, mint ő, lehet, hogy meglett volna az egyenlítés.

Haris Attila – 3
Sajnos ez most eléggé gyenge teljesítmény volt tőle. Rengeteg hiba, eladott labda, nem is meglepő, hogy lekapta őt a pályáról Bandi. Tőzsér mellett ő sem tudta hatékonyan szűrni az ellenfél támadásait.

Varga Kevin – 4
Az első félidőben kifejezetten tetszett a játéka, a másodikban pedig egyáltalán nem. Amennyire kreatívan, veszélyesen indult meg többször is az elején, annyira gyenge produkciót mutatott az utolsó 30 percben. Az pedig konstans problémám vele kapcsolatban, hogy szélsőként képtelen normálisan beadni. Ettől függetlenül az első félidei játékával egy nagyon halovány 4-est kiérdemelt nálam.

Szécsi Márk – 5
Kivette több veszélyes támadásunkból is a részét, tetszett a játéka. Egyedül az a bosszantó, hogy elég gyakran csúszik hiba az utolsó passzaiba, ezen jó lenne, ha javítani tudna. Mindezekkel együtt is le kell azonban vonni azt a szomorú következtetést, hogy jelenleg talán a leghasználhatóbb támadónk.

Zsóri Dániel – 5
Nem nyújtott rossz teljesítményt, sokat küzdött a Fradi védőivel, de sajnos viszonylag eredménytelenül. A mozgási dinamikáját kellene még fejleszteni, sokszor látszik rajta, hogy instabilan és darabosan fordul. Ugyanakkor fiatal játékos, akiben van potenciál, de rengeteg kell még rajta csiszolni.

∼•∼

Csősz Richárd – 4
Ezúttal szürke teljesítményt nyújtott, egyedül a szabálytalanságaival vétette észre magát. Ettől függetlenül az elmúlt hetekben sikerült bebizonyítania, hogy megállja a helyét az élvonalban, és ez mindenképpen a szezon kellemes csalódásai közé tartozik.

Takács Tamás – 3
Inkább nem is írok róla semmit…
.

Tomas Kosicky – 6
Bár csak kevés időt töltött a pályán, de két nagy védést ezalatt is bemutatott, így rászolgált egy jó osztályzatra.

∼•∼

Herczeg András
Sajnálom őt, mert ha lenne egy-két normális csatára, illetve valamivel nagyobb rotálási lehetősége, akkor még nagyobb csodákat ki tudna hozni ebből a keretből. Pedig az, hogy a dobogóért küzdhetünk, önmagában is döbbenetes.


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Nem volt rossz színvonalú és iramú találkozó, és a csapatunk is odatette magát, de sajnos egy-két gyenge egyéni teljesítményen elment a találkozó. A játékvezetéssel szerintem nem volt komolyabb probléma, apróbb tévedéseket követett csak el Pintér a mezőnyben.

Záró gondolatok

Ritkán távozom olyan nyugodtan a stadionból egy vereséget követően, mint ahogyan azt most tettem. Ez így ugyanis belefér a pakliba, akkor is, ha kicsit nagyobb odafigyeléssel talán elkerülhető lett volna. Mégis, támadás terén olyan lelkesen és kreatívan játszottunk időnként, ami talán önmagában is elég ahhoz, hogy megnyugtassa a szurkoló lelkét: valamit csak kapott a pénzéért és idejéért.

Ráadásul ezúttal az ultráink is kitettek magukért, és bizony helyenként kifejezetten leszurkoltuk a (sok szempontból hitelét veszített) hazai tábort. A meccs utáni hazai szurkolói ünneplés így bizony meglehetősen hamisan csengett: felvetődik ugyanis a kérdés, hogy mennyit ér egy olyan bajnoki cím, melyet hatalmas hátszéllel, a saját értékekre és utánpótlásra semmilyen szinten nem építve, arrogáns, ellenszenves vezetőkkel és vezetőedzőkkel, külföldi zsoldosokkal sikerült elérni? Szerencsére erre a kérdésre mi nem tudhatjuk a választ, mert még a sikereink legrosszabb időszakában sem valósult meg ez az összes kritérium ilyen szinten, együttesen. A Fradi szurkolók arcán is ezt a kettősséget láttam, és koránt sem azt a felhőtlen és őszinte örömöt, amit annak idején mi éreztünk a bajnoki címeink miatt.

Végezetül foglalkozzunk kicsit a jövő héttel is. Újabb zöld mezű csapat elleni mérkőzés következik, de kivételesen ez a Paks elleni találkozó legalább annyira fontos lesz, mintha a Fradi ellen játszanánk. Remélem, hogy ezt a játékosok is átérzik majd, és pont ugyanúgy odateszik magukat, mint az most történt. Ha pedig ez egy kicsit több koncentrációval is társul majd, akkor nem lesz miért aggódnunk. Ha viszont mindez nem történik meg, akkor fenntartom a véleményem: érdemtelenül a dobogón végezni nem olyan jó buli. Emiatt tehát nem csak azért kell győzni, hogy biztosra menjünk, hanem azért is, hogy aztán igazán örülhessünk a harmadik helynek.

Hajrá Loki!

Enderson