LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Reszkess Európa, jön a DVSC!

Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt, adj erőt, hogy be tudjak lépni… ez áll a Pataki Attila által énekelt dalszövegben. Belátom, nem sok köze van a zenésznek a DVSC-hez, csupán annyi hasonlóságot lehet felfedezni, hogy a Loki is ott állt a lehetőség kapujában a szombati meccs kezdete előtt. Amennyiben sikerrel abszolválja csapatunk a párharcot, akkor bejut az EHF-kupa csoportkörébe. A kezdésre ismét megtelt a Hódos, már a hazaiak bemutatása közben rázendített a szurkolótábor. Ez a lendület ki is tartott a meccs végéig. A lányok mindent megtettek a siker érdekében, így mindenki elégedetten hagyhatta el a csarnokot.

Ne szaladjunk ennyire előre, rögtön egy kellemetlen meglepetéssel kellett szembesülnünk, Karnik Szabina a mérkőzést megelőző napon sérülést szenvedett el, így bár nevezve volt a meccsre, még sem volt esély arra, hogy átlövőnk pályára lépjen. Az összecsapásnak a Triffa, Varsányi, Tóvizi, Vantara-Kelemen, Kovács, Bulath, Despotovic hetessel vágtunk neki. Kovács Anna jegyezte a Vasutas első és második találatát is, a vendégek csupán a hatodik percben tudtak gólt szerezni, akkor is csak büntetőből. Kissé talán túlságosan is gyorsan akartuk a legjobb megoldást választani, ám a kivitelezésbe hiba csúszott, csapatkapitányunk előbb a kapu mellé lőtt, majd kicsivel később a labda lekezelése, átvétele okozott problémát Vica számára. A Jagodina eközben bár gyakran passzív jelzésig támadott, rendre góllal zárta az akcióit, így tízpercnyi játékot követően döntetlenre álltunk (4-4). Bordás Réka váltotta Tóvizit a falban, ezáltal kissé stabilabb lett a védekezésünk, Triffa Áginak könnyebb dolga volt védeni a kapuja felé tartó labdákat. Támadásban türelmesebben játszottunk, Bulath Anita remek passzait szélsőink gólra váltották, illetve Despotovic is eleresztett pár hatalmas lövést. Nagyon elhúznunk nem sikerült, de a félidő kétharmadánál már háromgólos előnyben voltunk (9-6).

Nikoleta Zizic kiállítása révén emberelőnybe került a DVSC, ám ebből a szituációból nem a legjobban jöttünk ki, ugyanis két hibánkat is kihasználta a vendégcsapat, holott kevesebb játékosuk volt a pályán, mint nekünk, tudniillik nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy a kapus helyett mezőnyjátékost küldjenek be. Karsten javította a hibáját, miután eladott labdáját követően gólt szerzett. Vámos Petra pedig a kiállítás sorsára jutott, miután túl harcias volt és földhöz teremtette a vendégek beállósát, Tatart. Remekül jöttünk ki ebből a szituációból, ugyanis először sikerült elhúzni négy góllal a találkozó folyamán. Védekezésünk azonban nem volt tökéletes, így hamar visszazárkózott egyetlen találatra a Jagodina (14-13). Szabó Panna váltotta Vicát a balszélen, ám fiatal játékosunk hamar kettő perces büntetést kapott, így csapatkapitányunknak nem sok ideje volt pihenni a kispadon. Ha már nem pihenhetett, akkor a lehető legjobban cselekedett, ugyanis a dudaszóig további két ízben eredményes tudott lenni, megnyugtató előnnyel a birtokukban vonulhattak a lányok az öltözőbe (17-13).

Csapatunkban annyi változás volt a második játékrész elején, hogy jobbszélünkön Arany Rebi váltotta Varsányit, a kapunkba pedig Oguntoye érkezett Triffa helyére. Két szélső találattal növeltük tovább előnyünket, előbb Vica lőtt szép gólt, majd Rebi váltotta gólra Viktória remek indítását. Nagy sebességgel és pontosan játszottak a lányok, egyre jobban nyílt az olló a két csapat között. Az a tény, hogy csaknem másfél percig kettős emberelőnybe került csapatunk, csak javított a helyzeten. Despotovic, majd Vantara-Kelemen is bemutatott egy-egy gyönyörű cundert, így lett meg a tízgólos különbség (26-16). Érkezett is menetrendszerűen a vendégcsapat vezetőedzőjétől az időkérés. Dragan Markov olyan dolgokra hívhatta fel tanítványainak a figyelmét, ami elősegítette azt, hogy ne tudjunk még jobban ellépni ellenfelünktől. Stabilizálódni látszott a különbség.

Kiállítások tarkították a mérkőzést, hazai és vendégoldalon egyaránt voltak emberelőnyös és emberhátrányos helyzetek. Bulath Anita értékesítette a heteseinket, Kovács Anna is lőtt szép gólokat, védekezésünk ugyanakkor kissé fellazult, megnehezítve ezzel Oguntoye dolgát is. Vezetőedzőnk is ezt emelte ki időkérése során, hogy hiába szerezzük a gólokat, ha majdnem minden támadás végén az ellenfél is betalál. Hozzátartozik még a meccs krónikájához az is, hogy az alapozás során elszenvedett sérülését követően ismét pályára léphetett tétmérkőzésen Borgyos Panna. Az utolsó percekben már mindenki talpon volt a Hódosban, zúgott a vastaps és a szép volt csajok! Tizenegy gólos győzelmünk birtokában kijelenthető, hogy karnyújtásnyira vagyunk a csoportkörtől. Számos kiemelkedő teljesítményt láthattunk debreceni részről: Bulath Anita, Kovács Anna, Jelena Despotovic, Bordás Réka, Triffa Ági és felsorolhatnám az összes játékosunkat is akár. Ez a diadal csapatmunka volt, mindenki hozzátett valamit, egy jó védést, szép és pontos indítást, kiváló védekezést, kiharcolt büntetőt. A szombati visszavágó már csak formalitás, azonban ismerve a lányokat és Vili bácsit, nem is kérdés, hogy győzni szeretnénk majd a kinti találkozón is, melyet a tervek szerint a Debrecen Televízió élőben közvetíti szombaton este.

DVSC SCHAEFFLER – ZORK Jagodina 37-26 (17:13).

Kedden a Győri ETO vendégeként az Audi Arénában kellett pályára lépnie a debreceni hölgykoszorúnak. Pompás őszünk ellenére, még legvadabb álmainkban sem remélhettünk pontszerzést ettől az összecsapástól. Sokszor láthattuk a korábbi idényekben, hogy idegenben megilletődött játékkal rukkol elő a DVSC. Az ETO elleni találkozó pontosan illeszkedett ebbe a sorba, bár mentsük fel a lányokat, ezúttal a világ legjobbjaival kellett farkasszemet nézniük Tóviziéknak. Rémesen kezdődött a mérkőzés, több mint hat percig nem tudtunk gólt szerezni, eközben a Rába-partiak Hansen és Knedlikova találatai révén nagyon elhúztak (7-0). Hiába kért vezetőedzőnk időt, úgy tűnt, óriási zakót kapunk a bajnoki címvédőtől. Aztán megérkezett a meccsbe a Lokomotív is, Bordás és Kovács góljai jelentettek némi szépségtapaszt a szörnyű rajtra. Bő negyedórányi játékot követően már Despotovic és Vantara-Kelemen Vica is elkapta a fonalat (13-9). A zöld mezes hazaiak ekkor sem lassítottak, főleg a norvég válogatott irányítója, Stine Oftedal volt tarthatatlan. Triffa Ági olyat tett, amire nem hiszem, hogy lett volna példa korábban, minden győri büntetőt kivédett. Először Görbicz Anita nagyképű ejtési kísérletét, majd Oftedal és Hansen próbálkozását hatástalanította kapusunk. Ezt követően ismét Görbe próbálkozott, de másodjára sem járt sikerrel. A szünetben a korán kialakult hétgólos különbség volt jelen (20-13).

A második félidőben már nem erőltette a gyors lerohanásokat az ETO, nem is volt rá szükségük, hosszabb támadásikat is rendre góllal zárták. Oguntoye védett a játékrész nagy részében, Viki több alkalommal is remekül együtt élt a játékkal, neki is köszönhetően nem nőtt tovább a különbség. A meccs szépen csordogált, láttunk nagyon szép megmozdulásokat mindkét fél részéről. Szívmelengető volt az a tény, hogy Vili bá bátran nyúl fiataljainkhoz. Előfordult, hogy egyszerre volt a pályán Szabó Dorci, Arany Rebi, Tóvizi Petra, Borgyos Panna, Poczetnyik Luca, Petrus Mirtill. Az ifjú titánok állták a sarat, nem voltak beijedve a házigazdáktól. Kiemelkedőt nyújtott Vámos Petra, biztos feldobta a tudat, hogy utazhat az „A” válogatott keretével a világbajnokságra. Rettenetesen bosszantó tud lenni egész meccsen annyit hallani, hogy ’Hajrá Győr, Hajrá Győr’. A kilátogató hazai szurkolók nézők nem vitték túlzásba csapatuk buzdítását, bezzeg az őket nem támogató bírói ítéletek ellen tudtak tiltakozni, holott annyira megkapták a hazai pályát a sporiktól, hogy majdnem felborult a játéktér. Még az EHF meccs előtt féltem a román játékvezetők ténykedésétől, de be kell látni, sokkal korrektebben fújtak, mint a bajnokin a Medve-Südi páros. Na erről ennyit, nem bosszantom magam vele. Lányaink végül nyolc góllal maradtak alul az ETO otthonában, a kezdést leszámítva helyt állt a társaság. Lehet készülni a számunkra fontos EHF-kupa selejtező visszavágójára.

Győri Audi ETO – DVSC SCHAEFFLER 36-28 (20-13).

Emlékeztetőül:
EHF KUPA Selejtező, 3. forduló 2. mérkőzés:
Szerbia, Jagodina. Jassa Sportcsarnok
2019. november 16. 19:00
ZORK Jagodina – DVSC SCHAEFFLER

Játékvezetők: Andrej Smailgaic – Sandro Smailgaic (svédek)
EHF delegált: Andrey Andreev (bulgár).

Hajrá DVSC! Hajrá Debrecen! Mindnet bele lányok!

Iceman