LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Harc a negyedik helyért!

Pénteken az Érd gárdáját fogadjuk a Hódosban. Azt hiszem, ez az a meccs, amire nem kell különösebb motivációs tréning, sem a lányoknak, sem a szurkolóknak. Az Érd gárdája az elmúlt években rendre ott volt a bajnokság élvonalában, sorban gyűjtötték a bronzérmeket. Ezt a szériát a Siófok szakította meg az előző idény végén. Szabó Edina csapatának a jelenlegi szezonban a dobogó alsó foka helyett inkább hátrafelé kell tekintgetnie. A megszokottól kicsit eltérőbb beharangozó cikk következik.

A DVSC – Érd – Vác trió óriási csatát vív a negyedik helyért. A küzdelemsorozatban az őszi idegenbeli sikerünknek köszönhetően lépéselőnyben vagyunk a narancs-fekete mezesekkel szemben. Ellenfelünk hozzánk hasonlóan bejutott az EHF-kupa csoportkörébe, ahol szintén hozzánk hasonlóan be is fejezték a küzdelmeket. Erről is lehetne hosszasan cikkezni, hogy milyen okok vezettek ahhoz, hogy nem sikerült továbblépniük a sorozat legjobb nyolc gárdája közé. Az országos média mégsem ettől hangos az utóbbi napokban-hetekben. Tudom, hogy ez egy sportblog, tehát nem áll szándékomban politikai töltetű cikket írni. Ebben az esetben azonban kivételt kell tennem pár mondat erejéig, ugyanis egy olyan témát kell boncolgatnom, ami esetében ez elkerülhetetlen. Az őszi önkormányzati választásokon az érdiek úgy döntöttek, hogy egy új irányban indulnak el, ami kevesebb narancsszínt tartalmaz, mint a csapatuk meze. Az új polgármester értékrendjében háttérbe szorulhat a felnőtt kézilabda csapat, mely komoly összegeket emészt fel a város költségvetéséből. Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a „látványsportok” támogatása estében jelentős, vagyis inkább elsöprő többségben az adóforintjainkat láthatjuk viszont. Ezt mindenki döntse el magában, hogy mennyire zavarja vagy sem.

Érd lakossága hatvanötezer fő (annak idején, földrajz órán nem figyeltem annyira, így puskáznom kellett egy kicsit), egy ilyen kisváros esetében éves szinten 400-500 millió forint óriási összeg, amit a kézilabdára költöttek az utóbbi években. Ezt a keretet akarja lefaragni az új városvezetés. Érvek vannak pro és kontra, hogy az adott összeget más célra fordítva milyen hatékonysággal lehetne felhasználni. Mindig van olyan, aki másképp látja a helyzetet, mint az aktuális döntéshozók. Ahogyan az több orgánumban is megjelent, a csapatot teljes mértékben az önkormányzat üzemelteti. Meglepetésként ért, hogy Érden nincs egy komolyabb vállalkozás, ami kisebb-nagyobb összeggel beállna a klub mögé, akár névadó szponzorként, vagy „csak” támogatóként. Természetesen ebben az idényben nem lesz gyökeres változás, azt inkább a nyáron figyelhetjük majd meg, mi is valósul meg az elhangzottakból. Arról csiripeltek a madárkák, hogy végül mégis elég magas összeg szerepel a jövő évi költségvetésben, amit kézilabdára szánnak, de tudjuk, csak az biztos ami már elmúlt, sajnos néhány dolog esetén még az sem.

A játékosok nagy részét szerződés köti a klubhoz a következő bajnokságra, így érdekes párharc alakulhat ki abból, ha a fizetést próbálják csökkenteni. Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy egy ilyen szituáció rettentően kellemetlen tud lenni. Azzal a kijelentéssel talán nem lövök mellé, ha azt írom, hogy most Érd nem a nyugalom szigete. Mindenkiben másképp csapódik le egy ilyen esemény, van aki könnyebben tudja függetleníteni a gondolatait és a jelenre koncentrálni, van akinek ez nem megy gördülékenyen. Ha rátérünk csapat eredményességére azt láthatjuk, hogy óriási teljesítménybeli kilengést mutatnak az érdi lányok. Kikaptak hazai környezetben a Dunaújvárostól, sima vereséget szenvedtek az MTK otthonában (hozzánk hasonlóan), de a legutóbbi fordulóban móresre tanították a Mosonmagyaróvárt (tizenöt góllal múlták felül az MKC gárdáját).

Az elmúlt napokban azt is megtudhattuk, hogy a csapat egyik legmeghatározóbb tagja, Janurik Kinga az FTC-hez igazol a nyár folyamán és viszi magával Kisfaludy Anettet is. Az előjelek tehát nem azt vizionálják, hogy vendégsiker születik a Hódosban, ám a sportban ez a szép, hogy kiszámíthatatlan. Azt a küzdőszellemet kell nyújtania a debreceni lányoknak, mint amit láthattunk ősszel Szabó Edináék ellen. Minden labdáért megküzdve, támadásról támadásra, védekezésről védekezésre okosan kézilabdázva itthon tarthatjuk a két pontot. Az alapból pikáns hangulatú összecsapásnak további löketet a debreceni szurkolók rajongása az érdi vezetőedzőért. Edina egy megosztó személyiség, akit vagy elfogadnak az emberek, vagy a nem. Az ő esetében aranyközépútról nem beszélhetek.

Aminek viszont nem örülök, hogy ismételten a Bócz – Wiedemann kettős fogja a sípot fújni. Ez a két játékvezető dirigálta a DKKA és a Siófok elleni hazai összecsapásainkat, és bizony több esetben igencsak érdekes ítéletek születtek. Közös ebben a két meccsben, hogy a találkozókat követően megkapta a klub a büntetést a „leggyakrabban előforduló fegyelmi vétségekért”. Ha a racionalitás talaján maradunk, azt beláthatjuk, hogy történtek olyan események, amelyek nem illenek a csarnokba. Attól még, hogy nem értünk egyet az ítélettel, nem kell senkinek a felmenő ági rokonságát szidni. Úgy gondolom, ez egy szándékos provokáció a szövetség részéről, hogy ismét őket küldik a mi meccsünkre, ha hagyjuk magunkat konfrontálni, nem jöhetünk ki jól ebből a szituációból. Azt sem tartom lehetetlennek, hogy már nyitva a csekkfüzet, meg is van címezve, csupán arra várnak, hogy beleírják a büntetés összegét. Természetesen ez csak fikció, de nem zörög a haraszt… Az érdiek legeredményesebb játékosa a válogatott irányító Tóth Gabriella, aki már több mint kilencven bajnoki találatot jegyez ebben az idényben. Fontos láncszem aktuális ellenfelünk gépezetében Alexandra Nascimento, a klasszis jobbszélső is közelít a kilencven gólhoz. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk Marketa Jerabkovát sem, az átlövő már hetvenhat alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. Kőkemény védekezés, határozott beállójáték, ez jellemző az Érdre, ahol Janurik Kinga adott napi formája lehet a mérleg nyelve. Nálunk tudomásom szerint Poczetnyik Lucán kívül mindenki bevethető és játékra kész. Szurkoljuk ki együtt a győzelmet!

K&H Liga Női NB I. 18. forduló:
Március 6. 18:00 óra, Hódos

DVSC SCHAEFFLER – ÉRD

Játékvezetők: Bócz László – Wiedemann Viktor

Hajrá DVSC! Hajrá Debrecen! Mindent bele csajok!

Iceman