LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Replay #5 – Katlanhatás

Van valami egészen különleges és visszahozhatatlan élmény egy igazán fülledt, mégis lágyan simogató nyári estében. Amikor egyszerre esik jól az embernek a forróság, és az azt enyhítő lágy, hűvös szellő. Pont ilyen volt a Kalmar elleni meccs is: tüzes, forró, és a végén mégis meglepően megnyugtató. Megkezdtük az idei nemzetközi menetelésünket, és kijelenthetjük: egy sokáig emlékezetes meccsen várakozásainkon felüli játékot és eredményt kaptunk: DVSC – Kalmar 2-0.

A mérkőzés előtt nem igazán tudtam, mire számítsak, mivel a csapatunkban benne éreztem a lehetőséget, hogy végre összejöjjön valami komolyabb eredmény nemzetközi szinten, ugyanakkor az Elfsborg elleni rossz emlékek nem engedték meg a túlzott optimizmust. Az aggodalmaimat tovább fokozta a csatársorunk gyengesége: Rudolf nem egy klasszikus befejező center, Oláh Lórántot mostanában kicsit mintha mellőznénk, Dudu pedig eddig egyáltalán nem tudta igazolni, hogy mi keresnivalója van akár csak a keretben is. Jó hír lehetett, hogy a klub leigazolt egy újabb támadót, az egyébként nem túl ismert Adamo Coulibalyt, de egyelőre még kérdéses, hogy mennyire jelent majd erősítést a számunkra. Ez tehát még a jövő zenéje, és Herczeg András egyelőre nem is nevezte őt a keretbe, hiszen komoly lemaradással érkezett. Mindeközben lehetséges távozókról is hallani: Leandro és Rudolf iránt állítólag több klub érdeklődik.

Mindenesetre jó hír lehetett, hogy egyelőre még mindkettejükre számíthatott Herczeg András, akár csak a sérülésből visszatérő Mészáros Norbertre. Ugyanakkor az ellenfél legnagyobb sztárjai is pályára tudtak lépni: Rasmus Elm és Sobralense egyaránt a kezdőcsapatban kaptak helyet.

A legnagyobb meglepetésekre viszont még nem tértem ki: Máté Péter teljesen váratlanul visszatért hosszú sérülését követően, ráadásul egyből a kezdőbe, és arra sem számítottam előzetesen, hogy az eddig keveset mutató Dudu kiszorítja a lényegesen meggyőzőbb teljesítményt nyújtó Oláh Lórántot a kezdőből. Ezen kívül ki kell emelni, hogy fiatal, tehetséges védekező középpályásunk, Varga Józsi első nemzetközi kupameccsén léphetett pályára.

Alig indult útjára a labda, egyből meghűlt bennünk a vér: a svéd játékos gyönyörű emelése a kapufán csattant, igaz, a partjelző (tévesen) beintette a lest, így a találat nem ért volna. Ezt követően viszont beszorítottuk a vendégeket, akik szemmel láthatólag nem tudtak mit kezdeni a lapos összjátékainkkal, illetve Leandro veszélyes beadásaival. Először Kiss Zoli távoli gurítását védte magabiztosan a svéd hálóőr, majd Leandro bombája vágódott az oldalhálóba. Ezt követően is támadásban maradtunk, és több veszélyes beadásunk is alig kerülte el Dudut, illetve Rudolfot.

A félidő második felében aztán kicsit megváltozott a játék képe, a Kalmar némileg magára talált, és innentől kezdve kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. Igazán nagy helyzet viszont egyik kapu előtt sem alakult ki: a svédek egy távoli lövést tudtak felmutatni, amit Poleksic magabiztosan hárított, nálunk pedig Rudolf fejelhetett viszonylag tisztán, de a vendégek kapusáról még csak ki sem jött a labda. Bár igazán nagy ziccert nem sikerült kialakítanunk, mégis úgy vonulhattunk az öltözőbe, hogy kifejezetten jól játszottunk, és rólunk szólt az első 45 perc.

forrás: szud94.hu

A félidőben egyik csapat sem cserélt játékost, szerepet viszont annál inkább: a második játékrész elején hirtelen minden megváltozott. Folyamatosan szórtuk el a labdákat, a vendégek úgy jöttek át a középpályánkon, mint kés a vajon, és az első félidőben rendkívül magabiztos védelmünk is tanácstalannak tűnt. Érett a vendégek vezető gólja, és csak Sobralensének köszönhettük, hogy ez végül nem jött össze: a brazil játékos ajtó-ablak helyzetben csúnyán fölérúgta a labdát. (Igaz, nem volt egy könnyű szituáció, mivel pont előtte pattant le a játékszer.)

Aztán szép lassan ki tudtunk jönni a szorításból, kicsit kezdtünk megnyugodni, és előbb Kiss Zoli, majd Leandro veszélyeztetett egy-egy sistergős átlövéssel. Közben Herczeg András lekapta az igencsak harmatos teljesítményt nyújtó Dudut, és érkezhetett a helyére Oláh Lóránt. És milyen jó döntésnek is bizonyult mindez! Persze mindebből mi nézőként még semmit nem tudtunk, mert a félidő derekán folyamatosan csak azon bosszankodtunk, hogy mennyire görcsösen és pontatlanul játszunk. Eladott labdák, ki nem kényszerített hibák, elrontott passzok sokaságát produkáltuk, és egy-két üdítő kivételtől eltekintve (lásd: Leandro) szinte minden játékosunk szenvedett. És aztán váratlanul, szinte a semmiből megszereztük a vezetést. Rudolf remekül indította a leshatáron (vagy azon túl) tartózkodó Oláh-t, aki meghúzta a szélen, majd centerezett, és a berobbanó Varga Józsi a hálóba kotorta a labdát, 1-0!

Ekkor valami hirtelen nagyon megváltozott. Az egyre magabiztosabb svédek megzuhantak a váratlan pofontól, mi pedig magunkra találtunk. Ráadásul az addig is lelkes szurkolótáborunk teljes extázisba került, és hihetetlen módon hajtani kezdte a csapatot. Látszott, hogy a svédek egyébként is szenvednek a meleg, párás nyári estében, de ezt a fanatizmust már végképp nem tudták kezelni. Mi pedig egyre-másra alakítottuk ki a helyzetet, és hirtelen megjött az étvágy is: csak még egyet, csak még egyet! Sajnos azonban a gól (az étvággyal ellentétben) csak nem akart megjönni, Oláh és Szakály is rontottak ziccerben, így félő volt, hogy ismét irányt válthat a párharc sorsa.

De aztán jött a 86. perc, és a csapatkapitány Kiss Zoli megmutatta, hogy tényleg vezér tud lenni. A saját előrevágott labdájára felsprintelt, az időközben bedobást elvégző Dombi pedig észrevette, hogy érkezik, elé dobta a labdát, Kiss Zoli egy megkerülős csellel elküldte az útban lévő bírót, majd külsővel, 22 méterről elképesztően nagy gólt ragasztott a hosszú sarokba, 2-0! Hatalmas gól volt, szinte felrobbant a stadion!

Ezt követően már benne lógott a levegőben a 3-0 is, igazán közel azonban végül nem mi, hanem a svédek kerültünk a gólhoz, Poleksic (akinek a második félidőben már két veszélyes átlövést is hárítania kellett) azonban egy remek kifutással a kilépő támadó (és a labda) útjába dobta magát, így maradt a 2-0.

Nagyon fontos győzelmet arattunk tehát az odavágóan egy elég nagy játékerőt képviselő ellenféllel szemben, és úgy utazhatunk Svédországba, hogy reális esélyünk van a továbbjutásra! (Ehhez viszont nagyon kell majd legalább egy rúgott gól.)

Osztályzatok:

Vukasin Poleksic – 7
Több nagy védést is bemutatott, és egyébként is magabiztosságot sugározott. A végén a ziccernél különösen sokat jelentett a lélekjelenléte.

Bernáth Csaba – 5
Őt éreztem a védelemben a leggyengébb láncszemnek. Többször bizonytalankodott, hibázott, nem egyszer kellett őt kisegíteni. Ugyanakkor az is tény, hogy volt egy-két szép megmozdulása, mentése is, főleg az első játékrészben. Feltűnő módon keveset lépett fel a támadásokhoz, ilyen szempontból egyáltalán nem tudott a csapat segítségére lenni, de valószínű, hogy ez a taktikánk része is lehetett, mivel a másik oldalon Leandro rengeteget csatlakozott be a támadásokba.

Máté Péter – 7
Bár a második félidőben emlékszem egy-két kifejezetten bosszantó labdavesztésére, de ezzel együtt is csak dicsérni tudom a játékát. Ilyen hosszú sérülésből visszatérve egy nemzetközi mérkőzésen így játszani… Le a kalappal! Főleg a magassága és a testi ereje nagyon kellett most.

Mészáros Norbert – 7
Rajta sem látszott, hogy sérülésből tért vissza. Számtalan alkalommal mentett nagyot, remek teljesítményt nyújtott. Meggyőző védőpárosnak tűnnek Mátéval. Mészi inkább a helyezkedésben, közbelépésekben, Máté pedig az erőjátékban remekelt.

Leandro de Almeida – 8
Hihetetlen, amit balhátvédünk produkált ezen a meccsen, nem véletlen, hogy több csapat érdeklődését is felkeltette, csak remélni tudom, hogy ennek ellenére még láthatjuk őt egy darabig a Loki mezében. Két veszélyes és gyönyörű átlövése mellett minden beadása magában hordozta az életveszélyt, a második félidőben bemutatott visszahúzós passza pedig külön élmény volt. Egy szempontból viszont kritika illeti a játékát: védekezésben többször is az ő oldalán veszélyeztettek a svédek a második játékrészben, de ez a támadófeladatai miatt lehetett így.

Czvitkovics Péter – 5
Messze a leghaloványabb teljesítményt nyújtotta a középpályánkról. Alig-alig tudok felidézni olyan momentumot, amikor igazán veszélyt jelentett volna az ellenfél kapujára, és még a beadásai, pontrúgásai sem ültek annyira. Én inkább őt hoztam volna le Szakály helyett.

Varga József – 8
Döbbenetes mennyiséget futott, a csapat motorja volt, és élete első nemzetközi meccsén azonnal rendkívül fontos gólt szerzett, holott nem is ez a feladata. Ráadásul ezen kívül is sokszor odaért az ellenfél kapuja elé, a pálya minden részén számíthattunk rá. Egyedüli negatívum a viszonylag sok ki nem kényszerített hiba volt az esetében: eladott labdák, rossz passzok. Írjuk ezt a rutintalanság számlájára.

Kiss Zoltán – 7
Nehéz őt értékelnem. Biztos vagyok benne, hogy évek múltán úgy emlékszem majd vissza erre a meccsre, mint az ő nagy meccsére, hiszen nem kaptunk gólt, és kb. egymaga intézte a második találatunkat. Ráadásul a gólján kívül még kétszer is tudott veszélyeztetni átlövéssel, szóval ez mind-mind nagy piros pont. Csakhogy az is az igazsághoz tartozik, hogy a második félidei fejetlenség a középpályán nagyban az ő sara volt, a rengeteg rossz helyezkedéssel, pontatlan labdával, ütemtévesztéssel. Attól a 30 perctől eltekintve viszont remek mérkőzése volt, és őrizzük meg ezt az emlékezetünkben.

Szakály Péter – 6
Nehéz egyértelmű véleményt mondani a játékáról. Egyfelől főleg az első félidőben nagyon aktívan kivette a szerepét a támadójátékunk szervezéséből, és Leandroval végig jól megértették egymást. Ezen kívül a második játékrészben volt egy hatalmas mentése a saját kapunk előtt. Másfelől viszont hatalmas helyzetben hibázott, ami sokba kerülhetett volna, és a második félidőben viszonylag sok hiba jellemezte a játékát. Mégis, talán pont azért, mert a saját kapunk előtt is kivette a részét a győzelemből, kap tőlem egy erős 6-ost.

Rudolf Gergely – 6
Nem volt igazán jó meccse, de nagyon fontos pillanatban szöktette ki Oláh-t, hiszen ennek köszönhettük a vezető gólunkat. Alapvető probléma volt ugyanakkor, hogy szinte sosem érkezett a kapu elé, mindig a középpályások mögött helyezkedett. Nem tudom, ez mennyire számított a taktikánk részének, de így elveszett a veszélyesség a játékából. Amikor pedig mégis odaért a kapu elé, akkor sem éreztem benne a gólt.

Dudu Omagbemi – 4
Sokat birkózott, küzdött, időnként szépen tartotta meg a labdákat. Ezzel viszont ki is merült a pozitívumok felsorolása. Az alapvető probléma ugyanis az a játékával, hogy szinte mindig “homályba” mozog. Egyáltalán nem érzi a kaput, a védők (és a nézők) fárasztásán kívül sok haszna nincs. Döbbenetes volt a minőségbeli különbség, miután Oláh beállt a helyére, hirtelen egyből megélénkült a támadójátékunk. Őszintén remélem, hogy az új igazolásunk, Coulibaly ennél gyilkosabb ösztönökkel rendelkezik majd…

∼•∼

Oláh Lóránt – 7
Óriási szerepe volt csereként is a győzelmünkben. És itt most nem csak a gólpasszára gondolok, hanem arra is, mennyivel több veszélyt jelentett a Kalmar kapujára, mint bármely másik támadónk. Nagyon sajnálom a kihagyott ziccerét, mert megérdemelt volna egy gólt.

Dombi Tibor – 7
Viszonylag rövid időre állt be, ám így is elévülhetetlen érdemeket szerzett a második gólunkban. Valószínűleg kevesen látták volna meg ilyen gyorsan, hogy az érkező Kiss Zolinak kell bedobni a labdát, és ha ez a döntés nincs, valószínűleg a 2-0 sincs. Kihozta a maximumot abból a pár percből, amit kapott!

Katona Attila – 0
Csak egyszer-kétszer ért a labdához, de annyi idő alatt is megmutatta, hogy sajnos nem nemzetközi szintet képvisel.

∼•∼

Herczeg András
Remek taktikát dolgozott ki, hibátlanul ült az elképzelése. Mondom ezt annak ellenére, hogy nüanszokon múlt a győzelmünk. De mégis, jól játszott a csapat, sokkal élvezetesebb és jobb focit, mint a Kalmar, és maximálisan kihasználtuk a vendégek sebezhető pontjait. Őszintén remélem, hogy a visszavágóra is hasonlóan jó taktikát dolgoz majd ki, és a mentalitásunk sem változik majd.

Itt nézhető vissza a teljes mérkőzés


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

A mérkőzés magas színvonalú, noha korántsem hibátlan volt. De bárcsak minden meccsünk, mindig ennyire élvezetes lenne! A csapat játéka meg sem közelítette mondjuk az anno a Hajduk Split ellen mutatott remeklést, de azt kell mondjam, mindent figyelembe véve ez így is bőven 5-öst ért. Egy erős ellenfélt győztünk le kapott gól nélkül, az idény első tétmeccsén. Le a kalappal! Ami a bírót illeti, a francia játékvezetőkkel szembeni előítélet benne van a magyar néplélekben, de Fautrel Fredy jócskán rácáfolt erre. Összességében remekül vezette a meccset, kifejezetten szimpatikus felfogásban (kevés lappal, következetesen). Azt nem állítom, hogy hibátlanul, de ezt főleg a partjelzőinek köszönhette, akik többször is tévedtek (jellemzően a mi javunkra). Az első gólunkról pl. nincs perdöntő kameraállás, de erősen lesgyanús helyzetben lépett ki Oláh. Mindenesetre maradjunk abban: soha rosszabb bíráskodást!

Záró gondolatok:

Amint az életben, úgy a fociban is sokszor apróságokon dőlnek el igazán nagy dolgok. Nem tudom, hogy ez a mostani párharc is ilyen lesz-e, de egy dolog biztos: most mi jöttünk ki jól az igazán necces szituációkból, és a továbbjutási esélyeink emiatt festenek teljesen máshogy, mint mondjuk két évvel ezelőtt az Elfsborg ellen. Ott mindenben pechünk volt, most meg némi túlzással minden nekünk kedvezően alakult. Hátradőlnünk persze így sem szabad, mert ez a visszavágón még megfordulhat, de ha ugyanennyit teszünk a sikerért, mint az első meccsen, akkor meglehet a továbbjutás. Ha pedig az összejönne, akkor tényleg reménykedhetnénk valami igazán nagy dologban, mert egy jó kezdés mindig hatalmas lökést jelenthet.

Annak pedig, hogy ilyen jó eredményt értünk el tegnap, egy egészen egyszerű oka van: ezek a srácok tényleg maximálisan odatették magukat. Ezért jöttünk ki jobban a fordulópontokból, mert egyszerűen többet tettünk ezért, mint a svédek. Sokszor hibáztak, néha egészen érthetetlen és bosszantó megoldásokat is láthattunk, de próbálták élvezni a játékot, és a saját stílusunkat igyekeztünk játszani. Márpedig focizni csak így van értelme.

Ez az oka annak is, hogy miért állt oda a szurkolótábor egyként a csapat mögé, a végén már szinte extázisban. Ezt a nyomást, az egység és közös akarat erejét, pedig érezhetően nem tudták kezelni a vendégek. Ilyen az, amikor nem csak beszélünk valamiről, hanem közösen teszünk is érte. Szurkolók, vezetők, játékosok. És hibázni így is lehet, veszíteni és elbukni így is lehet, de mindaddig, ameddig ez az akarat így megvan, addig hiszem, hogy csodás dolog lesz Loki-szurkolónak lenni. Addig tényleg megérzi majd bármely csapat, hogy ez Debrecen! Persze nagyon kellene már végre egy új, ehhez méltó stadion. Nagyon kellenének végre a nemzetközi sikerek. De az embernek néha értékelnie kell a jelenét is. Tudom, közhelyes gondolat, de miközben oly sok minden hiányzik, álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg, mink van: egy szerethető (és jelenleg sikeres) klubunk, csapatunk, egy sajátságos, élő identitásunk és stílusunk, egy (nagyrészt) elkötelezett szurkolótáborunk, na meg rengeteg, sokáig feledhetetlen élményünk. Márpedig ezek a belső, lényegi dolgok. Minden más ezek nélkül üres lenne.

Éljük meg hát ezeket a pillanatokat! Ezt a csodálatos, fülledt nyárestét, amikor ilyen gyönyörűen indítottunk el egy újabb nemzetközi szezont. Lehet, hogy nem ez lesz minden idők legjobb Loki-meccse, de a hangulat valami egészen döbbenetes volt. Nem is lehet kérdés, hogy nagyon sokáig emlékezni fogok erre a találkozóra. Mert élet volt benne, szinte túláradó módon. És végső soron erről szól ez az egész, amit úgy nevezünk, hogy foci.

Hajrá Loki!

Enderson