LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Ez még hiányozhat a végén

Egyértelműen pontszerzési reményekkel utaztunk Székesfehérvárra, hiszen a Ferencváros tegnap bebiztosított bajnoki címével elméletileg motivációját vesztette az ellenfél, miközben nekünk minden mérkőzés élet-halál, és kellenek a pontok, mint egy falat kenyér. Az se segítette a helyzetünket, hogy közvetlenül a mi meccsünk előtt a Paks begyűjtötte a kötelező három pontot a Kaposvár ‘C’ csapata ellen, így a két csapat közti távolság is öt pontra nőtt. Hogy ebben a kiélezett küzdelemben egy pontnak is mekkora jelentősége lehetne, az majd csak jövő hét végén derül ki, de az biztos, hogy a ma otthagyott pont még fájhat majd a végelszámolásnál…

De ennyire ne szaladjunk előre, különben is tervezek még a hét végéig egy már-már szokásosnak mondható számolgatós cikket összedobni, amiben vázolnám majd, hogy milyen eredményekre van szükségünk a bennmaradáshoz. Lássuk előbb, hogy miként is szenvedtünk vereséget Fehérváron. Némileg meglepett a kezdőcsapatunk, de egy rövid gondolkodás után teljesen racionálisnak tűntek Kondás Elemér változtatásai. Ahogy látjuk, a mezőny többi csapata is “beáldoz” egy-egy olyan mérkőzést, ahol felforgatott kezdővel állnak ki. Egyszerűen nem fér bele az NB I-ben, ahol nincsenek hozzászokva a játékosok a szerda-szombat ritmushoz, hogy 8 mérkőzést ugyanazzal a 13-14 játékossal játsszon végig a csapat, pláne, hogy híresen szar az erőnlétünk.

A gondolat tehát jó volt: pihentessük azokat, akik rongyosra lettek játszatva az utóbbi hetekben és/vagy egy sárgára vannak az automatikus eltiltástól (ez utóbbiból nagyon sok volt, szám szerint hét játékos). Így kimaradt a kezdőből Ferenczi, Bódi, Adeniji, Tőzsér és Garba, utóbbi kettő el sem utazott a csapattal. Nem ezen a mérkőzésen kell nekünk feltétlenül a három pontot megszerezni, tartogassuk az erőnket vasárnapra, és jó lenne, ha fölöslegesen nem pontozódna ki senki (khm…). Mondom, ez tök logikus. Az sem volt rossz ötlet, hogy az első félidőt valahogy túléljük, majd szépen becserélgetjük az alapembereket, akik adott esetben felpörgethetik a csapatot. Ez például az Zetének Diósgyőrben, és tegnap Kisvárdán is bevált. Mindezek fényében tehát közel sem volt akkora meglepetés, hogy Barna Szabolcs és Milunovics először kezdtek idén, hogy Trujics volt az egyszem előretolt támadónk, és hogy Csősz került be Kusnyír mellé a középpályára. Amit viszont nem láttam a kezdőcsapatokat látva, hogy maradunk az ötvédős hadrendnél (nekem első ránézésre inkább 4-1-4-1-nek, vagy 4-4-1-1-nek tűnt volna a nevek alapján), de Kundrákot érdekes szerepkörben próbáltuk ki, hiszen amolyan jobboldali futó ember volt (vagy modern szóval szárnyvédő), aki védekezés során egyértelműen hátrahúzódott a védelem tengelyébe.

Aki esetleg abban reménykedett, hogy a Vidi majd cserejátékosokkal áll fel, annak csalódnia kellett a kezdőjüket látva, hiszen szinte a rendelkezésre álló legerősebb csapatot küldte a pályára Joan Carrillo, ráadásul a sokat szidott egycsatáros játék helyett is ott volt a pályán az első perctől kezdve Hodzic és Nikolics is, két vérbeli támadó. Azt tehát nem lehetett mondani, hogy félvállról venné a találkozót a hazai csapat.

Az első félidő pontosan olyan mederben zajlott, mint amilyenre az összeállításunk fényében számítani lehetett: túlélésre játszottunk. Mélyen védekeztünk, kevés üres területet hagytunk a hazai csapatnak, nagyon jól zártuk a területeket, elvétve tudtak csak a védelmünk mögé kerülni, akkor is legfeljebb a széleken. Kosicky magabiztosan szedte le a beadásokat, és sokat segített az is, hogy a rögzített szituációknál nem a gólvonalon állva szemlélte az eseményeket, hanem együtt élt a játékkal. Trujics bántóan egyedül ácsorgott elöl, elvétve jutott csak labdához, ha pedig ellentámadásba lendültünk, kevesen kísérték a támadásokat. Mégis lett volna lehetőségünk az első félidőben gólt szerezni, de Trujics nagy helyzetben egy befelé csel után célt tévesztett a lövésével.

A hazaiaknak szinte csak beadásokból voltak helyzeteik, az egyikből Hodzic fejelt kis híján gólt, de volt, hogy a védelmünk tagjai nem értették meg egymást, és hozták helyzetbe az ellenfelet, illetve Barna egy ízben kis híján öngólt szerzett. Ahhoz képest, hogy mennyire defenzívre vettük a figurát, egyáltalán nem játszottunk durván, elvétve láthattunk csak 1-2 taktikai faultot. Az első félidő meglehetősen unalmas mederben csorgott le, egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló kísérlete, és olyan nagy helyzeteket sem láthattunk. A 0-0-s félidei eredmény így jogosnak volt mondható, és eddig ült az, amit Eli bá’ eltervezett a meccs előtt.

Jött is a szünetben az a két csere, ami leginkább borítékolható volt, hiszen Bódi és Adeniji is beálltak (Kusnyírt és Trujicsot váltották). Ezzel sokkal inkább benne volt a játékunkban, hogy végig tudunk vinni egy kontrát, ráadásul Bódi is középre érkezett, így Milunoviccsal ketten feleltek a támadásépítésért. Az első lehetőség a hazai csapat előtt adódott, egy szöglet után Szatmári hagyta üresen Juhászt, akinek a fejese a lécről pattant ki. Majd szinte rögtön ezt követően Varga Kevin mesteri beadása találta meg a középen érkező Adenijit, de fejese hiába volt erős, helyezni nem tudta kellően, így a középre tartó labdát bravúrral, de védte Kovácsik. Ezután megint leült a meccs, és nem nagyon láttunk helyzeteket. A hazaiak cserékkel próbáltak frissíteni, érkezett Nikolov, Funsho és Futács is a 61. percben. A védelmünket azonban nem tudták áttörni, és ahogy peregtek a percek, egyre inkább benne volt az a levegőben, hogy el tudunk csípni egy pontot.

Én általában pesszimista vagyok ilyen szituációkban (pláne a Vidi elleni meccseken), de most nem éreztem azt, hogy elbukhatjuk a végén. Szinte teljes nyugalommal szemléltem, hogy elkezdődik az utolsó tíz perc, mert nem láttam azt a fene nagy igyekezetet a hazai csapaton, a védelmünk pedig jól működött ma, nem nagyon akadtak egyéni hibák. Persze titkon reméltem, hogy hátha sikerülne egy gólt találni… Aztán persze törvényszerű, hogy ha egy rossz helyzetben lévő csapat sokat is tesz a pontszerzésért, akkor a szerencse pártol el tőle. A 83. percben Barna Szabolcsot találta el a labda kellemetlen helyen (nekem is fájt), és mivel sem a játékvezető, sem a hazai játékosok nem érezték fontosnak, hogy ápolni lehessen (értsd: nem állították meg a játékot), így Kevinnek kellett veszélyes helyen szabálytalanul megállítania a hazaiak támadását. A megítélt szabadrúgást pedig ahogy az lenni szokott, értékesítette is Futács, egy Kosickyről bepattanó lövéssel. Mind utóbb megtudhattuk Kondástól, a partvonal mögött ápolt Barna feladata lett volna a gólszerzőt fogni… Ennyit a mi szerencsénkről.

Hiába váltottunk szerkezetet (a Kundrák-Baráth cserével előbb 4-4-2-re, majd a Csősz-Belényesi változtatással valami amorf hadrendre) nem sikerült az egyenlítés. Szegény embert az ág is húzza alapon pedig Bódi még kireklamált magának egy piros lapot a lefújás után, amivel minimum egy, de inkább 2-3 meccsre eltiltatta magát. Borzasztó fegyelmezetlenség ez egy ilyen kaliberű játékostól, könnyen lehet, hogy ezzel pecsételődött meg a sorsunk…

Az elképzelés jó volt, a taktika ült is, a megvalósításba viszont megint hiba csúszott, és egy apró figyelmetlenség/szerencsétlenség egy pontunkba került. Ebben a helyzetben minden apró siker fontos, így egy mai pontszerzés is sokat lendíthetett volna a csapaton mentálisan. Ehelyett lett belőle nulla, és még el is veszítettük a legjobb játékosunkat a véghajráról.

Hihetetlen, de nincs azonban még veszve minden. Most koncentráljunk a vasárnapi mérkőzésre, ami viszont már tényleg az utolsó javítási lehetőség. Innentől valószínűleg nem szabad hibáznunk, könnyen lehet, hogy csak három győzelemmel van esélyünk kiharcolni a bennmaradást. Nem adjuk fel, amíg van remény, de ez egyre kilátástalanabbnak tűnik…

(fotók: Kovács Péter/HAON)