LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Jöhet eső, sár, nem jelenthet gondot a Soroksár

Az újabb válogatott szünet, és a velejáró kéthetes pihi előtt még egy bajnoki vár ránk, méghozzá idegenben. Ellenfelünk a „kis Fradi”, azaz a Soroksár lesz. A Ferencváros tartalékcsapata ugyan a felsőházban foglal helyet, mégsem jelenthet gondot a legyőzésük. A nehézség azonban esetünkben általában a papírforma érvényesítése, főleg idegenben.

Nagy kérdés, hogy a Soroksár miképp tud majd ellenünk kiállni. Az szinte biztosra vehető, hogy edzőjük, Lipcsei Péter nem foglalhat majd helyet a kispadon, ugyanis az előző bajnokit is kénytelen volt kihagyni, elkapta ugyanis a koronavírust. A Budaörs elleni meccset emiatt egyébként szinte a teljes stáb kihagyta elővigyázatosságból, csupán egy masszőr, egy fizioterapeuta és a technikai vezető foglaltak helyet a kispadon, nem meglepő, hogy végül 1-0-s vereséget szenvedtek. Arról sajnos nincs infónk, hogy a játékoskeretet miképp érintette ez a pozitív teszt, nevezetesen hogy vannak-e fertőzöttek, így nem tudni, hogy emiatt kénytelenek lesznek-e játékosokat is nélkülözni. Az előző mérkőzésen a védelmükből több alapember is hiányzott sérülés miatt, nem kizárt, hogy ezúttal sem a legerősebb összeállításukban lépnek majd pályára.

A fővárosiak keretében egyébként több rutinos, NB I-et is megjárt játékost is találunk, többségüknek pedig értelemszerűen Fradi kötődése is van. Gyömbér Gábor évekig volt a zöldek csékája, de Lovrencsics Balázs és Orosz Márk is megfordult náluk, Csernik Kornélt, Szerető Krisztofert, valamint az U21-es válogatott kapust, Varga Ádámot pedig szintén tőlük kapták kölcsönbe. Korozmán Kevin neve az MTK-ból lehet ismerős, Huszák Tamást pedig a veterán Loki szurkolóknak be sem kell mutatnom, a 32 éves középpályás a 2000-es évek végén a DVSC játékosa volt, és egészen 2013-ig tartozott a klub kötelékébe. Voltak nálunk emlékezetes mérkőzései és góljai, de végül nem futotta be a remélt karriert.

Nálunk az Ajka meccs után megfertőződött személyek már meggyógyultak, ám játékukra a szigorú protokoll miatt még nincs esély, a játékengedélyüket ugyanis négy hét, és egy alapos orvosi vizsgálat után kaphatják csak vissza, így optimista becslések szerint is leghamarabb csak a válogatott szünetet követően léphetnek ismét pályára bajnokin. Emiatt én ezúttal is azt a kezdőcsapatot vizionálom, amely a legutóbbi két bajnokin (Kaposvár, PMFC) kifutott a pályára. Választék híján marad tehát Zöldesi a kapuban, a jól teljesítő Kusnyír a védelem jobb oldalán, a megszokott Kinyik, Poór kettős a tengelyben, a legkiegyensúlyozottabban játszó Korhut Misi; Bódi-Varga-Bényei-Ferenczi a középpályán, elöl pedig Bárány éktársa ezúttal is Sós lehet. Dzsudzsák nem lesz a kezdőcsapat tagja, de fokozatosan egyre több játékpercet kaphat majd, ezúttal szerintem legalább 30-35 percre beáll majd csereként, vagy ha ne adj’ Isten ég a ház, akkor akár már a szünetben is pályára léphet.

Az elmúlt hetekben kiegyensúlyozott, jó teljesítményt láthattunk a csapattól a nehézségek ellenére is. Kaposváron megszületett az első igazi idegenbeli győzelmünk az idei szezonban, Bárány pedig hétről hétre szórja a gólokat, Dzsudzsák pedig szemmel láthatóan sikerre éhesen tért vissza. Ferenczi kettesével adja a gólpasszokat, Korhut majdhogynem válogatott formában játszik, és a fiatalok is hétről hétre jó teljesítményt nyújtanak. Van tehát miben reménykednünk, nem szabad, hogy gondot jelentsen a Soroksár legyőzése. Félvállról viszont senkit sem szabad venni, ne feledjük, hogy mindenki ránk feni a fogát. TV-s közvetítés ezúttal nem lesz, streamen viszont követhető lesz a vasárnap 15 órakor kezdődő mérkőzés, melyre ha minden jól megy, a bloggercsapat fővárosi kontingense is kilátogat majd, így az összefoglaló a helyszíni beszámoló alapján készül majd el.

Hajrá Loki!