Nálunk olvashattátok először a Szima Gábornak intézett nyílt levelét, majd pár nappal később a találkozó utáni beszámolóját is. Levelének, és személyes találkozójának hatására Szima Gábor kétrészes interjút adott következő héten a Naplónak, amit mi is kielemeztünk. Ezúttal pedig nekünk mesélt a nyílt levél megfogalmazásának okairól, a személyes találkozó tapasztalatairól, Kondás Elemér és a klub helyzetéről, magáról a Naplós interjúról, illetve a jövőbeli várakozásairól. Interjú Jámbor Andréval.
Mi vezetett odáig, hogy Szima Gábornak nyílt levelet írj?
A legelején, megragadva az interjú adta lehetőséget, két dolgot szeretnék leszögezni: egyrészt nem debreceni ügyvéd vagyok, hanem debreceni származású budapesti ügyvédjelölt (ez a sajtó tévedése volt, én csupán annyit állítottam magamról, hogy jogász vagyok), másrészt senki nem bíztatott arra, hogy megírjam ezt a levelet, ez teljesen saját ötlet és elhatározás volt a részemről. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy Budapestről is rendszeresen hazajárok a meccsekre, idegenbe is el szoktam kísérni a csapatot, amikor lehetőségem adódik rá, évek óta bérletes szurkoló vagyok, és fejből tudom kb. az elmúlt 4-5 év összes meccsének eredményét, azt, hogy kik alkották az adott szezonban a Loki keretét stb., azaz nem látatlanban formálok véleményt. Egyébként ezt az elhatározást egy nagyon hosszú folyamat előzte meg. Így utólag visszagondolva a tavalyi Pécs elleni hazai 0-2 környékén indulhatott minden. Olyan megalázó élményben még Loki meccsen nem volt részem, mint ott. Megértem persze, hogy a BATE elleni kiesés letargiába taszította akkoriban a játékosokat, a stábot és a vezetőséget, mint ahogyan minket, szurkolókat is. Azonban ezzel együtt sem tudtam megérteni azt a lélektelen, elcsigázott és pocsék játékot, amit azon a meccsen produkáltunk. Azt éreztem, hogy teljesen semmibe veszik azokat a nézőket, akik kilátogattak a meccsre. Külön kiemelném annak a jelentőségét, hogy ott először csendült fel a „Kondás, takarodj!” kórus. Az idei szezon összes hazai bajnokija ezt az ominózus meccset juttatta az eszembe, és a Fradi elleni 0-3 volt ebben a sorban az utolsó. Valójában a mérkőzés második félidejének első 15 perce alatt fogalmazódott meg bennem a probléma: a játékosaink nem elfelejtettek focizni, hanem nem akarnak. Abban a periódusban ugyanis kiderült, hogy ha csak egy kicsit is odatesszük magunkat, fel tudjuk venni a versenyt a Fradival is. Nem az eredmény volt igazán bántó, hanem egyrészt a lélektelen játék, másrészt az, hogy egy középszerű, nemzetközi szinten súlytalan Fradi mennyire könnyedén meg tud minket verni csupán azzal, hogy van egy edzőjük, aki tényleg ért a taktikához. (Persze ez nem csak minket, hanem az egész magyar bajnokságot minősíti, de ez annyira nem tud megvigasztalni. Az anyagi különbségekre is kár lenne hivatkozni, mert a Zeljeznicar bebizonyította, hogy meg lehet verni a Fradit kisebb költségvetésből is.) Láttam magam körül a rengeteg kiábrándult és dühös szurkolót, akik szintén nem az eredményen akadtak ki, hanem a hozzáálláson, és úgy éreztem, hogy én nem akarok távol maradni a stadiontól (bár megértem azokat, akik megteszik), nem akarom az interneten kiélni a frusztrációmat, de annak sem láttam értelmét, hogy csak magamban dühöngjek, ezért úgy döntöttem, megpróbálom valahogy eljuttatni sokak véleményét olyan módon a vezetőséghez, amiről nem lehet nem tudomást venni. Ebből lett a nyílt levél, és ehhez próbáltam meg felhasználni a nyilvánosság erejét.
Miért éppen Szima Gáborra esett a választás?
Úgy gondoltam, hogy mivel ő vezette ilyen magasságokba ezt a klubot, ezért a megújulásban is neki kell döntő szerepet játszania. Ezen kívül racionálisan nézve, ha a sikereket neki tulajdonítjuk, akkor a kudarcokban való felelősségét sem vitathatjuk el. Szima Gábort egyébként látatlanban is olyan embernek tartottam, aki képes meghallgatni az építő jellegű észrevételeket, és a tapasztalataim is ezt igazolták.
Meglepődtél-e hogy sok hírportál átvette a közleményt és maga Szima Gábor találkozót beszélt meg veled?
Abban nem találtam semmi meglepőt, hogy több hírportál is közölte az írást, Magyarországon a kritika mindig is nagy népszerűségnek örvendett. Sokatmondó tény a számomra, hogy az Elnök Úrral való találkozónkról készült beszámolóm mennyivel kisebb publicitást kapott, mert abban már próbáltam a pozitív dolgokat is nagyobb súllyal megfogalmazni. Azon, hogy Szima Gábor személyes találkozóra hívott, sokkal jobban meglepődtem, mert nem hiszem, hogy nagyon sok olyan klubvezető van, aki egy ilyen gesztust gyakorolna. Másik oldalról úgy gondolom, a korrektség az én részemről is megvolt, talán ez lehetett az, amit Szima Gábor értékelt.
Milyen volt a vele való találkozás, mennyire volt az kellemes, hogyan viszonyult hozzád, mennyire volt felkészült Szima Gábor? Hasznosnak ítélted-e meg akár saját okokból, akár a csapatra nézve a találkozót? Mi volt a fő témakör amiről a legtöbbet beszéltetek?
Bár az egyik sajtóorgánum is egyből úgy értelmezte a találkozót, hogy Szima Gábor behívta az elégedetlenkedő szurkolót, hogy kioktassa, aki ennek hatására egyből fülét-farkát behúzva neki adott igazat, úgy gondolom, hogy a találkozónk ettől igencsak távol állt. Szerintem érdemi vita és párbeszéd alakult ki, és úgy érzem, főleg azt követően, mikor látta Elnök Úr, hogy tényleg fontos nekem a klub, átlátom a folyamatokat, nem támadni, hanem segíteni akarok, egyenrangú partnerként kezelt engem. Egyébként látszott Szima Gáboron, hogy tényleg szívügye a csapat, és bár talán még mindig benne van a BATE elleni kudarc, de már úgy látom, kezd egyre jobban túllépni rajta. Úgy vélem, ez a drámai kiesés egyébként még hosszú távon pozitív hatást is gyakorolhat a klubra, mert rámutat arra, hogy nem egészséges állapot, ha egy klub sorsa ennyire egy hajszálon (egy percen) múlik. Én bízom benne, hogy ez az összetöretés valami új felépüléséhez vezethet hosszabb távon, ami stabilabb tud lenni. Az ugyanis sosem elegendő koncepciónak, hogy hátha sikerül bejutni valahová. Most viszont kénytelen a klubvezetés valami mást kitalálni, mivel attól jelenleg eléggé messze állunk, hogy bármelyik főtáblára is bejussunk. A beszélgetés során egyébként kiderült, hogy Elnök Úr értelmezése szerint a leírtak közül Kondás Elemér menesztése volt a fő gondolat. Ennek kapcsán leszögeztem, hogy bár ez is egy lényeges és – talán – a legaktuálisabb kérdés, azonban én ennél sokkal mélyebb problémákra szerettem volna rámutatni, pl. a szurkolók szerepe a klub életében, a koncepció esetleges hiánya vagy számunkra való ismeretlensége, valamint a lelkesedés hiánya. A kommunikáció terén Szima Gábor tett ígéreteket annak javítására, és én apróbb dolgokban már látom is ezt a törekvést azóta. (Pl. talán kicsit több információt kaptunk a sérültekről, esett szó arról is, hogy miért távozott Mihelic és Morozov, Kondás Elemér – nem túl sok sikerrel ugyan, de – megpróbált bocsánatot kérni stb.). Csak az a probléma, hogy a szurkolók jelenlegi lelkivilága mellett ezek észrevétlenek maradnak, ezeknek a folyamatoknak hosszabb távon is fenn kell maradniuk, sőt erősödniük kell ahhoz, hogy legyen valamilyen érdemi elmozdulás.
Szerinted mennyi esély van arra, hogy marad Kondás Elemér a vezetőedző, és személy szerint te leváltanád-e őt?
Szerintem az interjúból is azt lehetett érezni, hogy bár látszólag egy kategorikus választ kaptunk (marad a szakmai stáb), de nyoma sem volt annak, hogy a klubvezetés egyébként olyan nagyon elégedett lenne Kondás Elemérrel. Az MTK elleni kb. 2200-as nézőszám pedig szerintem tökéletesen tükrözi a szurkolók véleményét. Azért érdemes elidőzni amellett, hogy üresen kongott a stadion, mert nagyon régóta nem emlékszem ennyire alacsony nézőszámra, és őszintén szólva engem még az is meglepett, hogy ennyien kint voltunk a meccsen, mivel egyre több – egyébként hosszú évek vagy évtizedek óta – törzsszurkolóról tudom, hogy nem mennek ki tiltakozásképpen addig meccsre, amíg Kondás Elemér az edző. Mégsem csupán csak ezt emelném ki, hanem azt is, hogy a szurkolók többségén látszott, hogy hiába rúgtunk gólt és győztünk, mégsem tudtak igazán örülni. Magam is így éreztem egyébként. Erre persze lehet azt mondani, hogy az igazi szurkoló mindig a csapat mellett áll, és örül a sikereinek, azonban nyilvánvalóan itt sem arról volt szó, hogy azt szeretnénk, legyen rossz a csapatnak. Sokkal inkább az az érzés fogott el sokunkat, hogy minden egyes ilyen „látszatgyőzelem” elodázza a valós megújulást, és lehetőséget ad arra, hogy ne kelljen mélyebben szembenézni meglévő problémákkal. Egyébként továbbra sem állítom azt, hogy csak Kondás Elemér személye okozza a gondokat, de abban biztos vagyok, hogy egy vérfrissítés képes lenne újra kicsalogatni a nézők egy részét a stadionba, és kimozdíthatná a letargiából és fásultságból a játékosokat is. Egy új edzőnek mindenki sokkal jobban bizonyítani akar. Lehet persze azt mondani, hogy nehéz lenne jobbat találni Kondás Elemérnél, de szerintem most eljutottunk arra a pontra, hogy kiesni úgysem fogunk, bajnokok úgysem leszünk, a nemzetközi kupaszereplés Kondás Elemér irányítása mellett is bizonytalan, viszont pont a győzelmi kényszer miatt az edzői stáb nem meri játszatni a fiatalokat, ezzel viszont a Szima Gábor által megfogalmazott célkitűzés kerül veszélybe (idén beépíteni a fiatalokat, hogy jövőre ütőképesek lehessünk). Egy új edző viszont megtehetné azt, hogy bátrabban hozzányúl a fiatalokhoz, mert ha esetleg az elején nem is jönnek úgy az eredmények, a szurkolók többsége még így is türelmesebb lenne vele. Bár egy váltás kockázattal jár, de időnként minden klub életében szükség van a vérfrissítésre, kivéve, ha sikerül egy olyan kaliberű edzőt találni, mint pl. Sir Alex Ferguson volt a Manchester Unitednek, vagy magyar példával élve Garami József az MTK-nak. Sajnos Kondás Elemér szerintem nem ilyen karakter. Ezen kívül azzal is szembe kell nézni, hogy egy edző képviseli az egész klubot, beleértve a klubvezetést, a játékosokat, a mögötte dolgozó stábot és a szurkolókat is. A kinevezését követően számomra jó érzés volt Kondás Elemér nyilatkozatait hallgatni. Alázatosan és céltudatosan beszélt, amikor kellett, akkor humorral, és tudott önkritikus is lenni. Mára már inkább szégyenérzet fog el, ha arra gondolok, engem más csapatok szurkolói az alapján véleményeznek debreceniként, hogy miként viselkedik és nyilatkozik Kondás Elemér. Egy olyan edző, aki a saját szurkolóit kritizálja, nem hajlandó válaszolni kérdésekre, és megpróbálja kiütni az ellenfél játékosának a kezéből a labdát, az szégyent hoz a klubra és a szurkolókra egyaránt. Nem véletlen egyébként, hogy Pintér Attilát is elküldték kommunikációs tréningre, mert egész Magyarországot kellett képviselnie a nyilatkozataival, és az sem véletlen, hogy olyan hamar elfogyott vele szemben a türelem, ennek véleményem szerint nem csak szakmai okai voltak. Lehet persze minden edző esetében azt mondani, hogy a mérkőzés okozta stressz befolyásolja a reakciókat, de aki nem tudja ezt megfelelően kezelni, az lehet, hogy pályát tévesztett.
Mi a véleményed az ezt követő héten adott kétrészes interjúról, szerinted lesz-e bármi foganata a közleményednek illetve ennek az interjúnak?
Önmagában véve az, hogy végre megnyilvánult Elnök Úr a nyilvánosság előtt, már pozitívum, remélem, hogy a klub kommunikációja képes lesz javulni a jövőben. Annak is nagyon örültem, hogy szinte minden olyan kérdés előjött, ami bennünket, szurkolókat foglalkoztatott. Sokan éltek azzal a kritikával, hogy semmitmondó és „mismásoló” volt az interjú. Sajnos van ebben igazság, de azt is látni kell, hogy még így is sokkal őszintébb volt, mint amit mondjuk a többi magyar klubvezetőtől megszokhattunk (sőt, sok másik tulajdonos nem is hajlandó ilyen mélységű interjút adni), ráadásul voltak olyan információk, amelyek szerintem tényleg megválaszoltak sokunkat foglalkoztató kérdéseket. Ezek közül egyet emelnék ki: én végre láttam egy – számomra egyébként szimpatikus – koncepciót, amely a jövőre vonatkozott, nevezetesen azt, hogy minél több fiatal játékost szeretnénk idén beépíteni a csapatba, és a következő nyáron 3-4 minőségi igazolással kiegészítve (ezt szeretném egyfajta ígéretként értelmezni) az azt követő szezonban már a bajnoki címért akarunk harcban lenni. Viszont, ahogyan arra már utaltam Kondás Elemér kapcsán, tartok tőle, hogy ez a gyakorlatban az ő irányítása mellett nem fog megvalósulni. Az MTK elleni kezdőcsapat átlagéletkora kb. 28 év volt, a mérkőzés elejétől kezdve pályán lévők közül a legfiatalabb 24, a legidősebb 35 éves volt. Így nehéz lesz a jövő csapatát építeni… Egyébként a hosszú távú hatásait nem látom előre sem a nyíltlevélnek, sem az interjúnak, viszont annyi biztos, hogy legalább kicsit felkavarta az állóvizet, felszínre hozott problémákat, és bár a szurkolók elégedetlensége ezen események hatására talán csak még jobban nőtt, de még mindig sokkal szerencsésebb, ha most jön a felszínre mindez, és aztán elcsitul, mintha a felszín alatt egyre csak gyűlne, aztán hirtelen kirobbanna. Lehet, hogy Szima Gábor interjúja sokak számára csalódás, de legalább van mire reflektálni. Szerintem ez még mindig sokkal egészségesebb szituáció, mint a korábbi nihil.
Kaptál-e bármilyen negatív megjegyzést a közleménnyel kapcsolatban akár az olvasóktól, akár Szima Gábortól?
Bár Szima Gábor nem értett egyet mindennel, amit leírtam, de úgy éreztem, hogy tiszteletben tartotta a véleményemet, és nagyon korrekt módon kezelte a kritikákat is. Az olvasóktól inkább a találkozóról szóló rövidebb írásom kapott kritikákat, mely véleményeket természetesen tiszteletben tartom, bár azon némileg megdöbbentem, hogy többen is kiakadtak azon, miért szánt ennyi időt Szima Gábor erre a találkozóra. Ez kicsit a „van sapka – nincs sapka” effektus szerintem, mert ha nem reagált volna semmit Elnök Úr, vagy csak behívott volna, hogy „helyre tegyen”, akkor az lett volna a baj (mondjuk az szerintem tényleg negatív dolog lett volna), így pedig, hogy érdemben és korrekt módon foglalkozott a felvetődő kérdésekkel, így ez volt a baj. Másik oldalról viszont a nyílt levél számomra meglepően sok emberhez eljutott, és nagyon sok helyről kaptam pozitív visszajelzéseket, szinte mindenki úgy érezte, hogy azonosulni tud a leírtakkal.
Mit gondolsz, mi az, amit most a szurkolóknak tenniük kellene (kivárni, szurkolni, félreállni, még jobban hangoztatni mit akarnak, stb)?
Sajnos ma Magyarországon tényleg nem a szurkolókról szól ez a sport, mi inkább csak az elviselendő rossz, a járulékos veszteség vagyunk. Ez országos tendencia, de úgy érzem, hogy ebben a kérdésben a DVSC-nek is nagyon sokat kellene fejlődnie, mert sajnos itt, Debrecenben is erőteljesen negatívak a tendenciák. Nem csupán a kommunikáció terén, hanem nagyon sok más apró dologban is. Főleg a magyar bajnokságban, ahol nincsenek világsztárok, öldöklő iram, nemzetközi szinten sikeres csapatok, különösen meg kellene becsülni azokat az embereket, akik pénzt és időt áldoznak arra, hogy kitartsanak a csapatuk mellett. Nem szolgai módon várni a szurkolóktól, hogy menjenek ki a meccsre, költsék el a stadionban a pénzüket, és hajszolják bele a győzelembe a csapatot, hanem kérlelni őket, gesztusokat tenni feléjük, és éreztetni velük azt, hogy róluk szól ez az egész, de legfőképpen nem megsértődni, ha a szurkoló kritizál, vagy nem jár meccsre. Sokszor érzem azt egyébként mostanában a meccseken, hogy a kutyát nem érdekli, hogy én, mint szurkoló, ott vagyok-e avagy sem. Valahogy nincs meg a hangulat és a családias légkör, ami régen érezhető volt. Ez az érme egyik oldala. A másik viszont az, hogy mi, debreceniek is elgondolkodhatunk pár dolgon. A városunk ugyanis mintha mindig is arról szólt volna, hogy itt senki és semmi nem elég jó. Hány – azóta országos szinten is híressé vált ember (pl. Csokonai, Petőfi, Ady) – szenvedte el a meg nem értettséget és el nem ismertséget Debrecenben, na meg a folyamatos nélkülözést. De nem kell feltétlenül ilyen nagy neveket elővenni, több ismerősömmel egyetemben én magam is megdöbbentem rajta, hogy Budapestre kerülve (amely pedig szintén nem a Kánaán sok szempontból) a folyamatos kritizálás, kibeszélés és féltékenykedés helyett inkább közvetlenséggel, elfogadással és biztatással találkoztam. (Természetesen nem akarok általánosítani, mindenhol vannak kivételek, inkább egy társadalmi hangulatról akartam beszélni.) Mintha nálunk minden és mindenki csak a múlt homályán át kerülne a helyére. Azok az edzők és játékosok, akik ma már legendáink, sok esetben ugyanúgy nem kapták meg a bizalmat és támogatást. A legaktuálisabb példa erre Balogh Norbi esete. Emlékszem, hogy a tavalyi Videoton elleni 1-2-es meccsen, amikor valóban kihagyott 2-3 ordító ziccert, micsoda bekiabálásokat és anyázásokat kapott. Pedig egyébként látszott rajta, hogy egy kiemelkedő tehetség, olyan kreativitással, ami ritkaság, csak kell még neki a rutin és az önbizalom. Nos, önbizalmat szerezni eléggé nehéz úgy, ha folyamatosan ócsárolják az embert. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kritika értékes eszköz a szurkoló kezében, hogy tegyen a klubért, de könnyen lehet devalválni azáltal, ha folyamatosan és ész nélkül használjuk. Kondás Elemér kapcsán is azt érzem, hogy sokkal meggyőzőbb lenne a tiltakozásunk a munkássága ellen, ha annak idején nem kezdik el sokan már akkor is kritizálni, amikor még megérdemelte volna a bizalmat. Sőt, talán éppen ezek az igazságtalan kritikák voltak azok, amik negatívan befolyásolták az ő viselkedését is, és amely jelenség miatt jelenleg áltatni tudja magát azzal, hogy valójában mindenki téved, és nem vele van a baj, hanem a közeggel. (Erre utal a „nem trendi”-s nyilatkozata is.) A jövőre nézve egy dolgot tehetünk szerintem. Ha végre lesz egy új edzőnk – mert egyszer biztos vagyok benne, hogy el fog jönni az is –, akkor adjunk neki időt és türelmet, legyen az bárki. Amikor játéklehetőséget kap egy fiatal játékosunk, akkor ne türelmetlenkedjünk vele, ne szidjuk, hanem értsük meg, hogy a rutin megszerzéséhez sokszor nagyon sok meccsre és akár hibára is van szükség. Amint ebben előre tudunk lépni, nem hivatkozhat többé a klubvezetés sem arra, hogy ezért nem váltanak edzőt, vagy ezért nem kap több fiatal lehetőséget.
Mit vársz a DVSC-től az idei szezonban, hosszú távon (2-3 év) képesnek látod-e arra, hogy hasonló sikereket érjünk el, mint a 2000-es évek végén?
Ebben a kérdésben több tényező együttes megjelenése szükséges: 1. a költségvetés bővítése, 2. a kommunikáció javítása, 3. a Szima Gábor által említett koncepció tényleges megvalósítása, 4. egy jelentősebb vérfrissítés a klub összes területén (pl. a legtágabb értelemben vett szakmai stáb, játékoskeret stb.). Minél több valósul meg ezekből, annál nagyobb esélyt látok arra, hogy ismét elinduljunk felfelé. Minden ilyen kis lépésekkel kezdődik, bízom benne, hogy esetleg a nyílt levelem is egy ilyen lépés lehetett.
Az interjút nagyon köszönjük Andrénak! Hajrá Loki!
