A legutóbbi podcast alkalmával említettem, hogy a ZTE és az MTK elleni mérkőzéseink azért lesznek érdekesek, mert előbbi ellen egy győzelem azt jelentené, hogy mindhárom összecsapásunkat a szezonban mi nyernénk meg, utóbbi ellen pedig egy vereség épp ennek az ellenkezőjét, azaz a 0 pontot. És bizony a csapat nem is hagyta cserben a statisztika szerelmeseit: az egerszegiek leiskolázása után az MTK ismét túl nagy falatnak bizonyult. Ez pedig fontos tanulópénz kell, hogy legyen a jövőre nézve.
Mivel a honlappal kapcsolatban adódó nehézségek miatt az összefoglalót főként a Facebook felületén tudjuk most közzétenni, ezért igyekszem rövidebb lenni a szokásosnál. A kezdőcsapatunk egy helyen változott az előző két találkozóhoz képest: Szuhodovszki helyét Manrique vette át. Az első félidőben egyértelműen az MTK akarata érvényesült: bár az elején hibáztunk el mi is nagy lehetőségeket, de a vendégek a korai, 19. percben szerzett góljukon túl többször is lenullázták a védelmünket. Szünetben tehát azt mondhattuk, hogy sajnos megérdemelten van az előny a fővárosiaknál.
Fordulás után sem javult a helyzet: Vajda labdavesztése után Bognár elküldte gyufáért Dreskovicot, és gyönyörű passzát Horváth váltotta higgadtan gólra. Később montenegrói védőnk javította hibáját, és egy fantasztikus becsúszással akadályozta meg Horváthot a duplázásban. Mindeközben Ojediran remek labdája után Bárány volt higgadt, így viszonylag hamar, az 57. percben szépíteni tudtunk. Ez alapvetően megváltoztatta a játék képét, innentől kezdve inkább nekünk voltak helyzeteink, de semmi nem jött össze. Legközelebb a gólhoz Lagator fejesénél jártunk, de a kapufa a vendégekkel volt. Azt se hallgassuk el, hogy az MTK ritka ocsmány focival és fetrengések tömegével húzta az időt. Talán részben ennek is volt az eredménye, hogy a végére eléggé elszabadultak az indulatok, alacsonyan szálltak a sárgák. A vendégek taktikája végül sajnos kifizetődött: megúszták újabb kapott találat nélkül, így a szezon során harmadjára is legyőztek minket.
Nálam a mérkőzés két legjobbja a gólszerző Bárány és a gólpasszt jegyző Ojediran volt. Utóbbi kapcsán már nem először láthatjuk, hogy a hatalmas mezőnymunkája mellett néha védekező középpályásoktól szokatlan minőségű és kreativitású labdákat osztogat. Mellettük szívem szerint kiemelném Dreskovicot is, mert ismét voltak hatalmas mentései, viszont árnyalja a képet, hogy a második kapott gól előtt őt is nagyon megetette Bognár a lövőcsellel.
És hogy mi lehet a tanulság ebből a mérkőzésből? Ha csak a jelent nézzük, a legrosszabbkor jött ez a pontvesztés, mivel így nem csak a dobogó került ismét elérhetetlennek tűnő távolságba, de a 4. helyért vívott harcban is romlottak az esélyeink. Amennyiben viszont a jövőre fókuszálunk, két fontos tanulságot is érdemes levonni.
Egyrészt nagyon át kell gondolni, hogyan tudjuk majd a kiöregedő mezőnyjátékosainkat pótolni, mivel ők hárman – Dzsudzsák, Bódi és Ferenczi – azok, akik ebből a csapatból képesek normálisan beadni a labdát, legyen szó akár pontrúgásról, akár a mezőnyről. Bár ebben a szezonban érezhetően visszaestünk a rögzített játékhelyzetek terén, így is előkelő helyen állunk összesítésben az NB I-ben, főleg akkor, ha a közvetlen szabadrúgásgólokat is ide számítjuk, melyek szintén a fent említett játékosokhoz köthetőek. Eközben Domingues, Vajda és Szuhodovszki szögletei, szabadrúgásai sem tudták eddig azt a minőséget hozni, amire hosszabb távon építeni lehet, így vagy ezeknek a játékosainknak kell sokat fejlődniük ilyen téren, vagy fel kell majd újból építenünk ezeket a képességeket más focisták segítségével.
Másrészt az MTK nagy tanulópénz kell, hogy legyen, és nagyon remélem, hogy tényleg az is lesz a jövőre nézve. Bár tényleg pechünk is volt ellenük a három mérkőzést együtt szemlélve, és a formánk is hagyott kívánnivalót maga után ezeken a találkozókon, mégsem lehet annyival elintézni a történteket, hogy megint bemákolták a győzelmet. Már csak azért sem, mert kb. 50 percen át taktikailag most is maguk alá gyűrtek minket. Bár inkább tartom magam laikusnak, és emiatt nem feltétlen a mérkőzés szakmai elemzésére szoktam helyezni a hangsúlyt az összefoglalóimban, mégis, ezúttal van egy határozott elképzelésem róla, mi miatt tudott az MTK mindannyiszor felénk kerekedni.
Az ellenfeleink ebben a szezonban (illetve az előzőben is) jellemzően kétféle attitűddel álltak ki ellenünk: vagy magasan, a saját tizenhatosunk előterében próbálták zavarni a labdakihozatalainkat, vagy mélyen visszahúzódtak a saját kapujuk elé. A tavalyi idényben inkább előbbivel próbálkoztak, mivel valószínűleg még a Huszti-korszakból rajtunk maradt az a bélyeg, hogy presszingrezisztens labdakihozatallal próbálkozunk; csak éppen nem megy nekünk. Miután viszont Blagojevic elég jól megtanította, miként lehet áthozni a letámadáson a labdát, és az így nyíló üres területek kihasználásával komoly helyzeteket kialakítani (kivétel volt ez alól a Rapid elleni hazai fiaskó), az idei szezonban az ellenfeleink többsége már a bunkerezésre állt át, több-kevesebb sikerrel.
Mit csinált ezzel szemben az MTK? Felismerték, hogy a saját erősségükre építve meglephetnek minket. Ezt úgy valósították meg, hogy a labdakihozatalunkat mindaddig nem zavarták meg, ameddig a pálya középső harmadába nem értünk. Ott viszont agresszív letámadással mentek az embereinkre, és közben a passzsávokat is igyekeztek zárni. Ennek nyomán számtalan esetben veszítettünk labdát úgy, hogy a játékosaink többsége fennragadt, és lendületből, három-négy ember tudott ránk jönni. Ezeket a kb. létszámazonos szituációkat pedig rendre veszélyesen vitték végig, mert a gyors átmentekben, cselekben és szabad területekre adott passzokban szinte az összes támadójuk erős (lásd pl. Bognárt és Némethet). Elaltattak tehát rendszeresen minket, és mikor úgy éreztük, hogy átvittük a letámadás szempontjából „veszélyzónának” minősülő területen a labdát, akkor jöttek ránk hirtelen.
Ez pedig két szempontból is tanulópénz kell, hogy legyen. Egyfelől meg kell tanulnunk ez ellen is játszani, mert nem fér bele, hogy létezzen olyan taktika, aminek az esetében ennyire sebezhetőek legyünk, ha azt valaki legalább közepesen jól megvalósítja ellenünk. Másfelől nem engedhetjük meg magunknak a jövőben azt sem, hogy ugyanazt a „meglepetést” valaki egymás után háromszor is eladja nekünk.
Bármennyire is rosszkor jött ez a pontvesztés, én remélem és szeretném hinni, hogy ebből a jövőre nézve mégis inkább épülni fogunk. Ahhoz viszont az kell, hogy tényleg megjegyezzük azt a tanulópénzt, amivel az idei szezonban visszatérően okított minket az MTK.
Hajrá, Loki!
Enderson
