LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Nem a mi évünk volt

Zdenek-Scasny1Elérkezett az ideje, hogy kivesézzük az idei csalódást keltő szereplésünket. A megszokott tavaszi feltámadás ezúttal elmaradt, amelynek okairól az alábbiakban képekkel illusztrálva igyekszünk átfogó képet nyújtani. Először tehát a hektikus szezon értékelése következik, felvonultatva számos érdekes statisztikát. A második részben kiosztásra kerülnek a bizonyítványok, míg a harmadik epizódban a kölcsönadott játékosainkat vesszük majd górcső alá.

Elsőként rögzítsük a tényeket. A tavaszi mérleg négy győzelem, illetve vereség, hat döntetlen mellett. A csapat 25 alkalommal zörgette meg a riválisok hálóját, miközben 21 esetben kényszerült kapitulálni. Az egész idényt tekintve a dobogó legalsóbb fokán végeztünk, ami a szerzett találatokat illeti, viszont a 7. legtöbbet szedtük be. Összességében az első hat helyezett ellen 17 pontot szorgoskodtunk össze, így ebben a mutatóban a második helyen végeztünk. Ám tavasszal már csak 7 pontot gyűjtöttünk be az első nyolc ellen megszerezhető 21 egységből.

A sikeréhség hiánya

Erre nem érdemes sok szót vesztegetni. A győzelem utáni vágyakozás nélkül a legjobb együttesek sem érnek fabatkát sem. Többen is elmondták a csapatból, hogy idén nem lehetett kifogástalannak minősíteni a hozzáállást. Temérdek olyan egyéni hibát vétettek a játékosaink, amelyek koncentrációs problémákra vezethetőek vissza.  A nem megfelelő mentalitás elsöprő erejű oksági láncolatot von maga után, amely a legvégén már az önbizalmat kezdi ki.

Besült igazolások, sérüléshullám

Tulajdonképpen kijelenthető, hogy Simac kivételével egyetlen szerzeményünk se bizonyította leigazolásának létjogosultságát. Balajti nem tudott közös nevezőre kerülni Herczeg Andrással. Kabát úgyszintén nem tudott beilleszkedni, s túlzott magabiztossága végül passióba fordult át, az igazolt hiányzások teljes skáláját kimerítve. Kulcsár alig-alig tudott a szakmai stáb rendelkezésére állni. S gyakorlatilag ugyanez elmondható Farkas Balázsról, illetve Illés Gyuláról is. A Laczkó helyén keletkezett űrt a nagy számok törvénye alapján próbáltuk meg betömni. Nikolov felett azonban eljárt az idő, világossá vált, hogy a paksi mellőzést nem a véletlen eredményezte. Mardare személyében roppant gyenge kvalitású bekket ismerhettünk meg, pedig az ajánlólevél kecsegtetőnek tűnt. Kinevezése után, Kondás Elemér szinte azonnal a tarcsiba száműzte. Salami a téli próbajátékosok közül a “legkisebb rossz” elvén került a gárda kötelékébe. Technikai hiányosságai, illetve derékbántalami okán mindenesetre ő sem váltotta meg a világot. Beszédes adat, hogy az újoncok – Simac nélkül – 55 meccsen léptek pályára a lehetséges 161-ből. A teljes kollektíva 13 kanadai pontot kapart össze, ami az összteljesítmény (106) elenyésző hányadát teszi ki.

Kínlódás idegenben

A hazai fellépéseinket 15 perces periódusokra bontva elmondható, hogy egyetlen szekcióban sem zártunk negatív gólkülönbséggel. Ehhez képest az édes otthontól távol a begyűjthető 45 pontos maximumból csupán 13-ra futotta az erőnkből. Az ilyen vérszegény produkció a sereghajtók sajátja szokott lenni.

Csatárínség

Ugyan a 3. legtöbb gólt rúgtuk, de ennek csak kevesebb, mint fele fűződik valamely támadónk nevéhez. A csatársor ugyanis 19 dugót hozott össze (egyes oldalak helytelenül két öngólt Kabátnak könyveltek el). Ha nincs Coulibaly dicséretes tavaszi feltámadása, akkor még siralmasabb helyzetkép tárulna elénk. Vagyis a szó szoros értelmében egy  csatáros lett a játékunk. A legjobb nyolcasból egyedül a Haladás nem kerekedik fölénk e téren, velük ebben a különversenyben egálra végeztünk. A miheztartás végett ugyanez a szám a közvetlen vetélytársaknál: Videoton 37, Paks 29, FTC 25; ZTE 23, UTE 33, Kaposvár 24. Szembetűnő tehát a támadó szekció legatyásodása.

Egy filozófia bukása

Zdenek Scasny kinevezése előre nem teljesen látható módon ballépésnek bizonyult. Irányításával hét bajnokin pusztán hat pontot söpörtünk be. (gólarány: 12-14) A cseh tréner bukásának kulcsa – többekkel beszélgetve – a játékosállomány nem megfelelő feltérképezése. A szakember ugyanis a pozíciós játékot kívánta nálunk meghonosítani. Ennek lényege a következőképpen foglalható össze.  Pontos labdabirtoklás, szélességi és mélységi játékban egyaránt, lehetőség szerint egy-két érintéssel. A rövid és hosszú játék váltogatása, azaz ívelések, lőtt passzok, súlypontáthelyezés, visszapassz vagy mélységi átadás. Kiemelten fontos, a labdás játékos felé történő helyezkedések és a látómezejébe történő beindulások. Számottevő előnye, hogy a labdaeladás környékén több játékosa van a játékszert elvesztő csapatnak, így ha azonnal le tudnak támadni, megakadályozzák a gyors ellenakciót.

Scasny fölényes labdabirtoklást, agresszivitást, valamint látványos támadójátékot álmodott meg. Ennek feltételei nem voltak adottak. Ehelyett a gyakorlatban komótos labdajáratás, laza középpályás védekezés valósult meg. Ennek tetejébe töménytelen mennyiségű helyezkedési hibát vétettünk. Szakály és Yannick teljesítménye nagyobb volatilitást mutatott, mint a magyar tőzsde részvényindexe a gazdasági válság tetőpontján. Továbbá hatszor kezdhettünk közepet pontrúgásból benyelt találat után. Ebből kifolyólag olyankor is kénytelenek voltunk futni az eredmény után, ha az ellenfélnek egyébként köze se volt a meccshez. A nyomás, a győzelmi kényszer pedig mindinkább fokozódott.

Kései hajrá

A Siófok elleni hazai botlás után Scasny feladta a szélmalomharcot, bár Szima Gábor sem forszírozta különösebben a maradását. Kondás Elemér arra törekedett, hogy felrázza a társaságot, s az együttes újra a meglévő erényeit kamatoztassa. Az Angyalföldön elért fölényes siker átszakította a gátakat, ám igazából már csak a veszett fejsze nyelét próbáltuk megragadni. A gárda hatmeccses veretlenségi szériával rukkolt elő. A két öngól miatt elhullajtott négy pont azonban végzetesnek bizonyult. Az utolsó fordulóban a lélektani momentum nem a mi oldalunkon állt. Irányításával a csapat 12 pontot zsebelt be 7 meccs alatt. (gólkülönbség: 13-7)

(A kép forrása: haon.hu)