LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Nagyító alatt: Torino FC

Miután a vártnál nagyobb fölénnyel továbbléptünk albán ellenfelünkön, a következő körben már nincs pardon, hiszen igazi nagyhalak is bekapcsolódnak az Európa Liga selejtezőibe. Sokáig úgy tűnt, hogy mi egy igazi nagyágyút, az AS Romát kapjuk meg, de miután az AC Milan újfent megsértette az UEFA FFP (Financial Fair Play) szabályait, így saját érdekéből visszalépett az Európa-liga csoportkörétől, aminek eredményeképpen a csoportkörös szereplés a fővárosiak ölébe hullt. Ennek következtében, mi a farkasok helyett „csak” az Il Toroval, azaz a bikával csapunk össze a következő fordulóban. Azonban senki ne higgye azt, hogy könnyebb dolgunk lesz így. Az alábbi sorokban megtudhatjuk, hogy miért is mondom mindezt.

A Loki következő nemzetközi kupaellenfele az észak-nyugat olaszországi Torinóból érkezik, amely Olaszország negyedik legnépesebb városa Róma, Milánó és Nápoly után. Hazai mérkőzéseit az akár 27958 főt is befogadó Stadio Olimpico Grande Torinóban játsszák. De itt jön a csavar a történetben: a hétszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes gránátvörös mezeseket olyan váratlanul érte ez az egész beugrás az EL-be, hogy a mérkőzés időpontjában foglalt lesz az arénájuk, így jobb híján a Torinótól közel 100 km-re lévő Alessandriában, a 8000 férőhelyes Stadio Giuseppe Moccagattaban rendezik a Loki elleni selejtezőt. Itt játssza bajnoki meccseit a harmadosztályú US Alessandria Calcio 1912, valamint a szintén a Serie C-ben szereplő Juventus U23-as csapata is. Az aréna meglehetősen lepukkant állapotú, az első hírek arról szóltak, hogy csupán négyezer szurkoló tekintheti majd meg az összecsapást a helyszínen, ám a Torino végül székek felszerelésével elérte, hogy hatezer néző befogadására alkalmas legyen a stadion, ebből 350 helyet biztosítanak a vendégszurkolók számára.

A Torino nem az impozáns Stadio Olimpicoban fogadja majd a Lokit, hanem az igencsak megviselt Stadio Giuseppe Moccagattaban

Ami a kezdeteket illeti, Foot-Ball Club Torino néven látta meg a napvilágot a klub 1906. december 3-án a svájci Alfred Dick közreműködésével a Voigt nevű sörözőben. Kezdeti lépései elég sutára sikeredtek, hiszen az olasz első osztályban való szereplés, és az azt követő bajnoki címük (olaszul scudetto) váratott magára, így először csak az 1927-28-as szezonban lettek bajnokok. Az 1942-től 1949-ig tartó időszakban csak Grande Torino (Nagy Torino) néven hívták őket. A közvélekedés szerint a valaha volt legjobb olasz csapatnak tartják őket, hiszen zsinórban 5 alkalommal nyerte meg a Serie A-t, köszönhetően az olasz válogatott támadó, Valentino Mazzolának és az arsenalos Herbert Chapman által kitalált 3-2-2-3 „sistema” alkalmazásának. Örömük azonban 1949. május 4-éig tartott, ugyanis az olaszországi Superga-hegynél a nagy köd miatt bekövetkezett szörnyű repülőgép-szerencsétlenség nyomán szinte az egész csapat odaveszett. Ezt a tragédiát a klub nem tudta kiheverni, és azóta sem sikerült megismételni a korábbi elsöprő sikereket. Sajnos azt követően is történt több ilyen légi baleset, ami megrázta a sport világát, gondoljunk csak a brazil Chapecoense labdarúgócsapatának, vagy éppen az orosz jégkorongcsapat, a Lokomotív Jaroszlav tragédiájára.

Visszatérve a bikákra, 1976-ban némileg sikerült megízlelniük a siker ízét, hiszen újfent sikerült megnyerniük a legmagasabb osztály küzdelmeit. Ami ezután jött, arra viszont nem számítottak a csapat szurkolói, hiszen “liftezni” kezdtek az első- és a másodosztály között, ezalatt a legnagyobb siker mindössze csak egy Olasz Kupa győzelem volt az 1992-93-as szezonban: a kétmérkőzéses fináléban 8-2-es összesítéssel leiskolázták a Romát. Tiszavirág életű volt ez az öröm is a csapat háza táján, mivel újabb liftezések következtek az első- és másodosztály között, majd a 2004-2005-ös szezonban a csapat a harmadik helyen végzett a Serie B-ben, és miután megnyerte az osztályozót a Perugia ellen, ismét följutott, ám az olasz labdarúgó-szövetség a Messinával együtt kizárta a gárdát financiális problémák miatt. A Messina akkor talpra tudott állni, de a bikák eltűntek az itáliai futballtérképéről, igaz nem sokáig, mivel a csapat a jelenlegi tulajdonossal, a korábbi futballista és milliárdos Urbano Cairo vezetésével Torino FC néven újra hallattak magukról, amit igencsak stílusosan léptek meg, hiszen a hajdani Voigt söröző helyén álló Norman bárban írták alá a papírokat, amivel a Nagy Torino jogutódjai lettek hivatalosan is. Ennek örömére a 2005-06-os szezonban rögtön a harmadik helyen végeztek a másodosztályban, és a Mantova elleni osztályozó párharc után idegenben lőtt több góllal följutottak a Serie A-ba, ahol jelenleg is szerepelnek.

Mindent összevetve, az ország negyedik legsikeresebb klubcsapatának mondhatják magukat. Nemzetközi porondon a legjobb szezonjuk az 1991-92-es volt, amikor az UEFA-Kupában döntőt játszottak, de a holland Ajax az oda-visszavágós fináléban elhódította a serleget idegenben lőtt több góllal. Utoljára a 2014-2015-ös szezonban szerepeltek a nemzetközi porondon, akkor az Európa Liga nyolcaddöntőjében az orosz Zenit Szentpétervár volt a végállomás, de tegyük hozzá, hogy odáig szépen meneteltek, és egy körrel korábban a spanyol Athletic Bilbaot búcsúztatták, a csoportkörben pedig a dán Köbenhaven, a belga Club Brugge és a finn HJK Helsinki ellen vették sikerrel az akadályt.

Ami a keretüket illeti, a világválogatott jelzőt nyugodtan rájuk lehet ragasztani. Ugyanis a Napoli, Inter és Watford korábbi trénere, Walter Mazzari nem panaszkodhat, hiszen két spanyol (Falque, Berenguer), két brazil (Lyanco, Bremer), egy szerb (Lukic), két argentin (Ansaldi, Boye), két francia-elefántcsontparti (Meite, Djidji), egy kameruni (N’Koulu), egy nigériai-angol (Aina), egy venezuelai (Rincón), egy ecuadori (Ferigra) mellett tizenöt olasz labdarúgó is alkotja a gárda keretét. Utóbbiak közül a legismertebb név a 25 éves olasz válogatott csatár, Andrea Bellotti, aki egyben a Torino csapatkapitánya és nem mellesleg a csapat házi gólkirálya volt 15 találattal. Mellette érdemes még megemlíteni a Juventust is megjáró venezuelai középpályást, Tomas Rincónt, valamint a PSG-ben is megforduló olasz válogatott hálóőrt, Salvatore Sirigut, de Simone Zaza és Daniele Baselli is képes meccseket eldönteni.

Érdemes még megemlíteni velük kapcsolatban, hogy 1997-ben éppen a DVSC-től igazolt Torinóba Sándor Tamás, aki fél évig volt a Bikák játékosa. Miután nem jött be neki az “olaszosdi”, kölcsönadták Törökországba és végül Izraelben kötött ki, mielőtt visszatért volna Debrecenbe. Ennyi kötődés van tehát a két csapat múltját tekintve, a közös történelmet pedig 2019-ben írhatja a két csapat az Európa Liga második selejtezőkörében.