LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

120 ok, miért kihagyhatatlan a DVSC – Újpest

Szombaton fél hármas kezdéssel különleges és egyben fontos mérkőzés vár ránk a Nagyerdei Stadionban. Napra pontosan 120 éves lesz szeretett klubunk, az elmúlt három mérkőzését egyaránt megnyerő rivális Újpest ellen. Közös történelmünk az 1943/1944-es szezonban kezdődött, és bár az örökmérleg az Újpestnek kedvez, az elmúlt 10 évben 11 hazai mérkőzésünk már nekünk kedvező eredményeket mutat (5 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség). Kérdés, az ünnepet az eredmény és a pályán mutatott játék is ünneppé teszi-e majd a kilátogató több ezer hazai szurkoló számára.

Mert a mérkőzés mellett számos programmal készül a klub, igyekeznek emlékezetessé tenni a mérkőzést és ezt a különleges ünnepnapot. Új-régi mez, különleges vendégek és programok, érdemes lesz tehát hamarabb érkezni! Bár mindenkit óvatosságra intek, hiszen a vírushelyzet nem múlt el, de a maszkviselés és a védettségi igazolvány eltörlésének köszönhetően most talán még többen leszünk majd a lelátókon, a döntés pont jókor érkezett ahhoz, hogy a környéken élő Loki szurkolók számára ne nagyon lehessen kifogás a hiányzásra. Persze nem mintha egy ilyen alkalmat könnyű szívvel hagyna ki bárki is, a felfokozott hangulat garantált. Úgyhogy mindenki a stadionba, ahogy a klub hivatalos YouTube csatornájának friss videója is hirdeti.

Az ünnepet azonban igyekszik majd elrontani ellenfelünk, akik igen jó eredménysorral és győzelmi reményekkel érkeznek majd. A játékosok csak a találkozó végén ünnepelhetnek, feltéve, ha sikerül a pontszerzés. Mert itt a minimum 1 pontot KÖTELEZŐ begyűjteni, még ha nehéz feladatnak is tűnik. De tovább megyek, az 1 pont ugyanis még nem feltétlenül elég a hosszútávú boldogsághoz. Ugyanis annyira azonosak az erőviszonyok az alsóházban és annyira sok körbeverés történik, hogy a bennmaradáshoz néha győzni is kell – milyen szép lenne, ha ez épp most ismét sikerülne! Mert mi sem feltartott kézzel megyünk majd ki a gyepre, Carrillo jó munkát végzett az együttessel, és bár becsúsznak fájó vereségek (Mezőkövesd, Honvéd), de jönnek kimondottan taktikus és különleges győzelmek is (MTK, Videoton, Felcsút).

A jó eredmény kulcsa az lehet, hogy ne nyíljunk ki nagyon, türelmesen játsszunk és közben tudjuk semlegesíteni a remek formában játszó Zivzivadze-t, illetve tudjuk pótolni a hiányzóinkat, az ötödik sárgáját begyűjtő Ugrait, és a sérülése miatt még mindig nem bevethető Szécsi – Bárány kettőst. Nem várok látványos játékot, de stabilitást és gyors, hatékony kontrákat mindenképpen. A kezdőcsapaton nem nagyon változtatnék, a szélső játékot kell valahogy megoldanunk. Nem egyszerű a helyzet, de én az alábbi megoldást és kezdőcsapatot várom:

Nagyon bízom a jó szereplésben, egészen mámorító érzés lenne egy ilyen különleges mérkőzést megnyerni. De ki-ki találkozó lesz, bármi történhet, nincs egyértelmű esélyes, ezért a felfokozott elvárások kapcsán óvatosságra intenék mindenkit – hogy aztán a siker esetén még nagyobb lehessen az öröm!

Hajrá Loki, mindent bele, tegyük emlékezetessé a szülinapot!
Csibu