Ismét elérkeztünk a szezonértékelő szakaszba, podcast adás, álomcsapat, power rankings értékelés; ezek várnak rátok! A sort most az álomcsapatok megválasztásával, valamint a szezon legjobb játékosa cím kihirdetésével kezdjük.
Kezdjük ezúttal is az egyéni teljesítmények értékelésével, a mérkőzések utáni szavazásokkal. A vállalhatatlannak titulált mérkőzések után (idén ebből csak kettő volt, az is még a Janeiro érában: Mezőkövesd – DVSC 4-2, ZTE – DVSC 4-2) nem tartottunk szavazást. Idén tehát 31 mérkőzést követően volt lehetőségetek szavazni az adott találkozó legjobbjairól. A mérkőzés legjobbját 4 ponttal jutalmaztuk, a második helyezett 2, a harmadik pedig 1 pontot kapott. Lássuk, hogy ezek alapján hogy alakult a sorrend.
Nem történt meglepetés, idén is Dzsudzsák lett a szezon legjobb játékosa, sorozatban már harmadszorra. Ezúttal is magabiztos fölénnyel végzett az élen, nem lehetett őt megszorongatni még úgy sem, hogy tavasszal csak elvétve szerepelt a top3-ban, és összességében is mérkőzés legjobbja címet is „csak” háromszor tudott bezsebelni (ez azért is meglepő, mert ketten több ilyennel rendelkeznek, igaz idén is 4 a legtöbb egy játékos neve mellett, csakúgy, mint tavaly). A hasonlóság ilyen szempontból is adott a tavalyi szezonnal: akkor is az őszi produkciójával alapozta meg a későbbi sikerét, míg a tavasz a szavazatok alapján kevésbé szólt róla. Csakhogy mennyivel másabb most a szitu: nem arról volt szó, hogy a vezetőedző ne találta volna meg az ő helyét a csapaton belül, és emiatt gyengébb lett volna, hanem arról volt, hogy rengeteg jó egyéni teljesítményt láttunk a csapatból, és emiatt sokszor már nem volt elegendő minden meccsen kiosztani azt a pár kulcspasszt, ami Dzsudzsákra jellemző. A kellemes terhek, ugyebár.
Említsük még meg azonban a top3 további tagjait is, a 2. és 3. helyen ugyanis egyaránt holtverseny alakult ki: Megyeri és Dreskovics között még a legtöbb első hely sem tudott rangsorolni, hiszen mindketten 4-4-szer végeztek az élen, így végül a több jelölés döntött montenegrói védőnk javára. A dobogó harmadik fokán kialakuló holtversenyt viszont a több elsőség döntötte el házi gólkirályunk, Babunski javára Romanchukkal szemben. Idén is rengetegen kaptak egyébként jelölést, szám szerint 22-en (tavaly 23 volt ez a szám), és meccs legjobbja is 16 különböző játékos volt legalább egyszer (ez tavaly is ugyanennyi volt). Mindkettő elképesztően magas szám, de jól mutatja a csapat erejét és kiegyensúlyozottságát.
A szezon során vezetett táblázatunkat egyébként további infókkal kiegészítve ide kattintva éritek el.
Végezetül pedig térjünk rá a szezon álomcsapatára. Idén nem szabtunk külön kritériumot meccsszámra és játékpercre, de kiszűrtük az alapvetően keveset játszó játékosokat, és azokra lehetett szavazni, akik teljesítményükkel ténylegesen hozzátettek a bronzérem megszerzéséhez. Ezúttal a kapus poszt adott volt, bár összesen négy hálóőr is szerepet kapott idén, a legtöbb játékpercet, és a legjobb teljesítményt egyértelműn Megyeri nyújtotta a kapuban, így ő automatikusan az álomcsapat tagja lett. Összesen 20 mezőnyjátékosból lehetett még mellé válogatni – a lenti táblázatban pályára lépések száma szerint vannak sorba rendezve a játékosok. A játékosok kiválasztásánál nem volt szempont az, hogy minden posztra jelöljünk adott játékost (értsd: nem volt egy előre fixált felállás, amibe kellett mondjuk jobbhátvéd és balhátvéd is), pusztán a tíz legjobb mezőnyjátékost igyekeztünk kiválasztani. Ezek alapján pedig lentebb látható a végeredmény, azaz a LokomotívBlog szerkesztősége által megválasztott álomcsapat a 2022-2023-as szezonban.
Ezúttal nem nagyon volt kérdés, minimum 4 jelöléssel volt csak esély bekerülni a legjobb 11-be – 7 játékost mind a hatan jelöltünk!
A téli igazolások közül Loncarnak sikerült bekerülnie a szezon álomcsapatába – szintén bravúros Dreskovic és Manrique teljesítménye, akiket csak az ősz második felében fedeztünk fel
