LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

7 bajnoki cím története – 1. rész

bajnokcsaapt0405

Legújabb történelmi visszatekintő sorozatunkban szeretnénk a DVSC bajnoki címeit feleleveníteni, azaz jól sejthető, hogy hét részen keresztül mutatjuk be, hogy hogyan jutott a csúcsra az adott bajnoki évadban a Loki. Végigjárunk minden egyes bajnoki szezont egészen a nyári felkészüléstől, az igazolásokon át az őszi tétmeccsekig, illetve a téli felkészülést és természetesen a tavaszi pontvadászatot is felidézzük. Egyszóval egy igazi utazást teszünk az adott bajnoki évad fontos történései közt. Első részünkben a Loki történelmének első bajnoki címét hozó 2004-2005-ös szezont elevenítjük fel.

Mielőtt belevágnánk konkrétan a 2004-2005-ös szezonban, röviden tekintsük át, hogy mi történt az azt megelőző időszakban. A DVSC 1993 óta megszakítás nélkül az NB I-ben szerepel. Az első komolyabb siker a bajnokságban 1995-ben volt esedékes, akkor a bronzérmet szerezte meg a csapat. 1999 és 2001 meghozta az első trófeákat a csapatnak, ekkor két ízben sikerült elhódítani a Magyar Kupát. 2001-ben Szima Gábor vette át a DVSC irányítását, ő lett az új többségi tulajdonos, és irányítása alatt megkezdődött a DVSC aranykorszaka. Ennek előszeleként 2003-ban egy újabb bronzérem és egy kupadöntő volt a csapat eredménysora, majd rá egy évre pedig már a bajnoki cím kapujában állt a csapat, azonban a Ferencváros ellen elbukott bajnoki döntő a zöld-fehérek elsőségét eredményezte, bár a mai napig nem tisztázott annak a meccsnek a tisztasága és korrektsége… És ekkor érkeztünk el 2004 nyarához.

szenteslazar

A szezont még Szentes Lázár irányításával kezdte meg a csapat

Az előző évi szereplés hozományaként a DVSC részt vehetett az Intertoto kupa kiírásában, erről, és a többi nemzetközi kupamérkőzésünkről tavalyi sorozatunkban részletesen is beszéltünk, így nem is szaporítanánk a szót, a Szpartak Trnava 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal kiejtette a DVSC-t, így korán véget ért a nemzetközi szereplés. Ezt követően nemzetközi felkészülési mérkőzéseket játszott a csapat, július 10-én 2-0-ra legyőztük a szlovák FC Rimavska Slobota együttesét Andorka, illetve a próbajátékon lévő brazil Monga góljaival. Négy napra rá gólparádét rendezett az Oláh Gábor utcai stadionban a csapat, a román FC Oradeát 6-0-ra ütöttük ki. Ezen a mérkőzésen két próbajátékos is betalált, a nigériai utánpótlás válogatott Ugochukwu Michael Enyinnaya, illetve a korábbi brazil U20-as válogatott Leonardo Ferreira Coelho. Mindkét játékos igen ígéretesnek tűnt, végül csak utóbbival tudott megegyezni a klub, így a brazil játékos a DVSC-hez szerződött. Ezt követően pár napot Bükön alapozott a társaság, ahol 3-2-es győzelmet arattak a KS Cracovia ellen, majd júlis 21-én a belgrádi FK Zseleznik ellen 0-0-t játszott a csapat. Másnap az akkori lengyel kupagyőztes Lech Poznan együttesével mérkőztünk meg, 2-0-ra diadalmaskodtak a lengyelek. A felkészülés ezután itthon folytatódott: július 24-én 2-0-ra legyőztük a Zilah együttesét Sándor és Leonardo góljaival, majd a hónap utolsó napján az Universitatea Cluj érkezett vendégségbe az Oláh Gábor utcára, ahol is 3000 néző látta a Loki 3-2-es sikerét, köszönhetően Sándor, Halmosi és Leonardo találatainak.

A nyári felkészülési mérkőzések a következőképpen alakultak:

  • Spartak Trnava – DVSC 3-0 (Intertoto)
  • DVSC – Spartak Trnava 4-1 (Intertoto) (Bajzát, Éger, Madar, Bogdanovics)
  • DVSC – FC Rimavska Sobota 2-0 (Monga, Andorka)
  • DVSC – Oradea 6-0 (Enyinnaya, Leonardo, Kiss Z., Kolbe, Szatmári, Hegedűs)
  • DVSC – KS Cracovia 3-2 (Leonardo, Madar, Hegedűs)
  • DVSC – FK Zseleznik 0-0
  • DVSC – Lech Poznan 0-2
  • DVSC – FC Armatura Zalau 2-0 (Leonardo, Sándor T.)
  • DVSC – Universitatea Cluj 3-2 (Sándor T., Leonardo, Halmosi)

Említsünk szót a keretről. Leonardoról már írtam, a fiatal brazil támadó aláírt a Lokihoz, és a felkészülés során ontotta a gólokat, majd az idő előrehaladtával mintha elfelejtett volna futballozni. Rajta kívül voltak még érkezők, az anyagi gondokkal küzdő, és megszűnés szélére sodródó Siófok együttesétől érkezett Csernyánszki Norbert, Virág Béla és Sitku Illés. A Diósgyőr csapatától érkezett Hegedűs Gyula, illetve Pécsről visszatért Kerekes Zsombor. Szintén erősítésnek számított Komlósi Ádám Debrecenbe szerződése, aki az MTK csapatát hagyta ott a Loki kedvéért. Nagy volt tehát a jövés-menés, és bizony voltak távozók is: Bajzát Péter Németországba szerződése érzékeny veszteségnek számított, de ekkoriban távozott Selymes Tibor, Szekeres Tamás és Tisza Tibor is, hogy csak a jelentősebb neveket említsük.

48_2004_2005_osz

Ezzel a kerettel vágott neki a szezonnak a Loki.
Harmadik sor: Csernyánszki, László, Virág, Komlósi, Tomic, Éger, Flavio, Hegedűs, Leonardo, Máthé
Második sor: Nikolov, Halmosi, Andorka, Kondás E. (edző), Szentes (vezetőedző), Kun Gy. (kapusedző), Nagy I. (masszőr), Szatmári, Bajzát, Kiss Z.
Alsó sor: Sándor, Bogdanovics, Habi, Bernáth, Dankó (masszőr), Sitku, Madar, Dombi, Böőr

Harmadik sor: Csernyánszki, László, Virág, Komlósi, Tomic, Éger, Flavio, Hegedűs, Leonardo, Máthé
Második sor: Nikolov, Halmosi, Andorka, Kondás E. (edző), Szentes (vezetőedző), Kun Gy. (kapusedző), Nagy I. (masszőr), Szatmári, Bajzát, Kiss Z.
Alsó sor: Sándor, Bogdanovics, Habi, Bernáth, Dankó (masszőr), Sitku, Madar, Dombi, Böőr

2004. augusztus 7-én elkezdődtek az Arany Ászok Liga küzdelmei, a Loki pedig az első fordulóban Kispestre látogatott, és a 2500 néző előtt megrendezett találkozón 2-1-es sikert aratott. A győztes csapat eképpen nézett ki a szezon rajton: Csernyánszki – Nikolov, Éger, Hegedűs, Szatmári – Dombi, Kiss, Sándor, Halmosi – Bogdanovics, Sitku. A gólszerzők Bogdanovics és Halmosi voltak. Négy napra rá a Hajdú-Bihari Napló közölte, hogy együttműködés jött létre a klub és a Létavértes között, mely az NB III-ban szerepelt, és akkoriban Herczeg András volt a vezetőedzője. Csak érdekességképp, a Létavértes akkori keretében az alábbi játékosok szerepeltek: Nagy Zoltán, Bíró Péter, Jeremiás Gergő, Hamar Zsolt, Rezes László, Urbin Péter, és egy Dzsudzsák Balázs nevezetű fiatalember, hogy csak az ismertebb játékosokat említsük. Augusztus 14-én lejátszotta a csapat az első hazai bajnokiját is, és 7000 néző látta, hogy elviszi a három pontot az ETO a Nagyerdőről: bár Halmosi góljával már a 2. percben vezetett a hazai csapat, Stark Péter, Vincze Ottó, és Jakl Antal góljaival fordítani tudott a Győr, és nyert 3-1-re. A harmadik körben Diósgyőrbe látogatott a Loki, és sikerült újfent begyűjteni a három pontot idegenben, Vitelki öngóljával, valamint Kiss Zoltán szép góljával nyert a Loki 2-0-ra. A negyedik fordulóban meglett az első hazai siker is, a visszatérő Kerekes Zsombor, valamint Halmosi és Dombi góljaival 3-0-ra győztünk a fehérváriak ellen. Az MTK elleni sima vereséget követően a Kaposvár látogatott Debrecenbe, és sokáig úgy tűnt, meglepetés születik: a Rákóczi egészen a 83. percig vezetett Oláh találatával, végül Kerekes és Bogdanovics góljaival az utolsó pillanatban fordított a Loki. 0-1-es állásnál a közönség már hevesen tüntetett Szentes Lázár ellen, a találkozót követően azonban Szima Gábor a HBN-ben kijelentette: „Semmi értelmét nem látjuk a trénercserének.”

Ezután a nagy rivális Nyíregyházát saját otthonában győztük le 2-0-ra, majd a Vasas és Sopron elleni diadalok némiképp enyhítettek az indulatokon. Október 24-én az örök mumus Újpest elvitte a három pontot Debrecenből, majd a Lombard Pápa otthonában értünk el 1-1-es döntetlent. Ekkor senki sem számított rá, hogy edzőváltás lesz, mégis megtörtént. Állítólag munkaadója megkérte Szentes Lázárt, hogy adjon magyarázatot az utóbbi két forduló halovány teljesítményére, mire az érzékeny mester megsértődött, és vette a kalapját. Szima Gábor egyetlen szóval sem marasztalta (HBN 2004. november 3.). Aki emlékszik erre az időszakra, annak bizonyára rémlik még, hogy Szentes távozása után városszerte terjedt a pletyka, hogy Csank János foglalhatja el a DVSC megüresedett edzői pozícióját. Végül november 4-én jelentették be, hogy az új vezetőedző Supka Attila, segédje pedig Herczeg András lesz. Az új mester november 7-én debütált a Ferencváros elleni hazai meccsen, és 2-0-ás sikernek örülhetett. Három nap múlva Supka korábbi munkahelyén, Békéscsabán is győzött a Loki, ezt követően pedig még két mérkőzés volt hátra az őszből, Pécsen 1-1-et játszott a csapat, a Zalaegerszeget azonban sikerült legyűrni itthon, így a DVSC az FTC mögött, a második helyen zárta az őszt.

Supka Attila győztes rangadón debütált

Az őszi szezon teljes eredménysora:

  • Budapest Honvéd – DVSC 1-2 (Bogdanovics, Halmosi)
  • DVSC – Győri ETO 1-3 (Halmosi)
  • Diósgyőr – DVSC 0-2 (Vitelki öngól, Kiss Z.)
  • DVSC – Videoton 3-0 (Dombi, Kerekes, Halmosi)
  • MTK – DVSC 2-0
  • DVSC – Kaposvári Rákóczi 2-1 (Kerekes, Bogdanovics)
  • Nyíregyháza – DVSC 0-2 (Dombi, Kerekes)
  • DVSC – Vasas 3-1 (Madar, Bogdanovics, Kerekes)
  • FC Sopron – DVSC 0-3 (Kerekes 2, Bogdanovics)
  • DVSC – Újpest 1-2 (Kerekes)
  • Lombard Pápa – DVSC 1-1 (Sándor T.)
  • DVSC – Ferencváros 2-0 (Bogdanovics 2)
  • Békéscsaba – DVSC 0-2 (Kerekes, Sitku)
  • Pécsi MFC – DVSC 1-1 (Kerekes)
  • DVSC – Zalaegerszeg 2-0 (Halmosi, Bogdanovics)

supka-600x400

Supka Attila korábban játékosként is megfordult Debrecenben, de edzőként szebb sikereket ért el a Cívisvárosban

A csapat februárban hóviharokkal nehezített repülőút után érkezett meg Ankarába, majd onnan busszal jutottak el a beleki edzőtáborig. Törökországban ismét nemzetközi felkészülési mérkőzéseken mérettette meg magát a társaság. Feburár 9-én a kazah FK Tobol Kosztanaj ellen 0-0-ra végzett a gárda, majd két nap múlva az SK 1995 Bucseont legyőzték 2-1-re. Február 13-án a moldáv bajnok FC Sheriff Tiraspol volt az ellenfél, de nem jelentett akadályt, 3-0-ás győzelmet arattak Bogdanovicsék. Február 16-án az NK Pula elleni edzőmeccsen érdekes események történtek: a horvát csapat játékosai 1-0-ás vezetésnél elkezdtek rugdosódni, négy játékosunkat harcképtelenné tették, a szerb Kolakovicsot például kórházba kellett vinni. Supka Attila megelégelvén a brutalitást, és a horvát csapat edzőjének, Igor Pamicnak a provokációját, a 70. percben lehívta a csapatot a pályáról, így félbeszakadt a meccs. Február 17-én a lengyel bajnokságban szereplő Groclin Dyskobolia SSA Grodzisk Wielkopolski 4-2-re legyőzte csapatunkat, ezzel a mérkőzéssel zárult a törökországi edzőtábor. Ezt követően itthon folytatta a felkészülést a csapat, február 23-án az Oradeát, három nap múlva a Zilah együttesét vertük meg 2-0-ra.

A téli felkészülési mérkőzések teljes eredménysora:

  • DVSC – FK Tobol Kosztanaj 0-0
  • DVSC – SK 1995 Bucseon 2-1 (Sitku, Kolakovics)
  • DVSC – Sheriff Tiraspol 3-0 (Bogdanovics, Halmosi, Kolakovics)
  • DVSC – NK Pula 0-1 (félbeszakadt)
  • DVSC – Groclin Dyskobolia SSA Grodzisk Wielkopolski 2-4 (Urbin, Halmosi)
  • DVSC – FC Oradea 2-0 (Bogdanovics, Sándor T.)
  • DVSC – FC Armatura Zalau 2-0 (Sitku, Kerekes)

Essen néhány szó a téli igazolásokról. December közepén két brazil játékostól, Flávio Pimtől és Leonardotól elköszönt a klub, egyikük sem alkotott maradandót. Rajtuk kívül Andorka Péter távozott Zalaegerszegre. Az érkezők oldalán a felkészülési meccseken tesztelt szerb Milos Kolakovics volt található, illetve visszarendelték Dzsudzsák Balázst Létavértesről, aki a keret legtehetségesebb játékosának számított. Eközben a csapatnak új névadó szponzora lett, a HBN 2005. március 5-i száma írta meg, hogy a csapat új neve DVSC-AVE Ásványvíz lett. Ezekkel az előjelekkel várta a csapat a Honvéd elleni tavaszi nyitányt.

49_2004_2005_tavasz

A tavaszi keret.
Harmadik sor: Csernyánszki, Virág, Kerekes, Komlósi, Tomic, Hegedűs, Éger, Kiss, Máthé
Második sor: Nagy I. (masszőr), Nikolov, Halmosi, Sitku, Mező J. (kapusedző), Supka A. (vezetőedző), Herczeg A. (pályaedző), Nagy I. (masszőr), László, Dzsudzsák, Kolakovics, Dankó (masszőr),
Alsó sor: Sándor, Bogdanovics, Habi, Bernáth, Csarnai (szertáros), Madar, Szatmári, Dombi, Böőr

 

A március 12-i bajnoki nyitányon szenvedett a csapat, csak az utolsó hat percben tudtunk betalálni, de Éger és Virág góljaival 2-0-ra legyőztük a Kispestet. Március 16-án hatvan perc emberelőnyben játszva is kikaptunk 1-0-ra Győrben, majd megvertük a DVTK-t Sándor Tamás fejesével. Székesfehérváron 2-2 lett a végeredmény, egy hét múlva azonban elintéztük itthon az MTK-t 3-0-ra 7500 néző előtt Sándor, Bogdanovics és Madar góljaival. Kaposváron 0-0-ás döntetlen született április 13-án, majd a keleti rangadót ha nehezen is, de hozta a csapat Éger és Böőr találataival 2-1-re. A Fáy utcába ezer debreceni szurkoló kísérte el a csapatot, és láthatott könnyed 5-2-es győzelmet. Aztán hét közben a Sopront fogadtuk, és 7500 néző előtt diadalmaskodtunk 3-0-ra Éger, Kerekes és Bogdanovics góljaival. Külön érdekesség, hogy ez volt a DVSC történetének 950. élvonalbeli mérkőzése, Éger László gólja pedig a csapat 1300. NB I-es találata volt.

A DVTK-t Sándor góljával győztük le

 

A 24. forduló után kilenc pont volt a Loki előnye a Fradival szemben, így nagyon érett a hőn áhított aranyérem. Ekkor azonban jött a már-már szokásos újpesti pofon, a Megyeri úton 2-0-ás vereséget szenvedtünk, de a Pápa elleni 3-1-es siker visszahozta az önbizalmat. Május 7-én következett a szuperrangadó, a Ferencváros otthonába látogatott a Loki, és értékes 0-0-ás döntetlennel tért haza, mellyel már tényleg a bajnoki cím kapujába került, hiszen három fordulóval a vége előtt 6 pont volt az előny. A következő forduló meg is hozta a hőn áhított bajnoki elsőséget: a Békéscsaba 5-1-es kiütése még papíron nem jelentett biztos bajnoki címet, ám a Ferencváros a másnap déli Pécs elleni mérkőzésen vereséget szenvedett, így a Loki fennállása első bajnoki címét gyakorlatilag nem a pályán nyerte meg.

Egy hét múlva épp a Pécs csapatát fogadtuk, és a melegíteni érkező pécsi játékosok meglepődve fogadták a teltházas Oláh Gábor utcai stadion nekik kijáró tapsviharát, amiért egy hete bajnokot csináltak kedvenceinkből. Ennek ellenére a játékosok nem voltak ilyen udvariasak, és 3-1-el küldték haza a piros-feketéket a Mecsekaljára. A meccs végén már igazi gála-hangulat uralkodott a pályán és a lelátón is, a csapat tagjai például teljesen megcserélték a szerepeket, az utolsó tíz percben Bogdanovics és Sándor voltak a védők, míg Éger és Komlósi az ellenfél kapuját rohamozták… A mérkőzés után 35-40 ezres tömeg ünnepelte a bajnoki címet a Kossuth téren. A Zalaegerszeg elleni szezonzárót becsületből lejátszotta a csapat, és ugyan 2-1-re kikapott, de ez akkor senkit nem érdekelt. A szezon legjobbjának Halmosi Pétert választották meg, így ő kapta a Zilahi-díjat, míg a csapat házi gólkirálya Igor Bogdanovics lett 15 találattal.

Ezen a találkozón lett hivatalosan is bajnok a Loki

A teljes tavaszi eredménysor:

  • DVSC – Budapest Honvéd 2-0 (Éger, Virág B.)
  • Győri ETO – DVSC 1-0
  • DVSC – Diósgyőr 1-0 (Sándor T.)
  • Videoton – DVSC 2-2 (Sándor T., Éger)
  • DVSC – MTK 3-0 (Bogdanovics, Sándor T., Madar)
  • Kaposvári Rákóczi – DVSC 0-0
  • DVSC – Nyíregyháza 2-1 (Éger, Böőr)
  • Vasas – DVSC 2-5 (Bogdanovics 2, Kerekes, Sándor T., Halmosi)
  • DVSC – Sopron 3-0 (Éger, Kerekes, Bogdanovics)
  • Újpest – DVSC 2-0
  • DVSC – Lombard Pápa 3-1 (Dombi, Böőr, Bogdanovics)
  • Ferencváros – DVSC 0-0
  • DVSC – Békéscsaba 5-1 (Sándor T. 2, Bogdanovics, Éger, Szatmári)
  • DVSc – Pécsi MFC 3-1 (Bogdanovics, Sándor T., Kerekes)
  • Zalaegerszeg – DVSC 2-1 (Bogdanovics)

A Loki tehát megnyerte az NB I (akkori nevén Arany Ászok Liga) 2004-2005-ös kiírását, ezzel történelme első bajnoki címét ünnepelhette, nem mellesleg kivívta a jogot a következő évi Bajnokok Ligája selejtezőjében való szereplésre!

bajnokiunneples0405

Így ünnepelt a csapat a szurkolókkal

Felhasznált irodalom:

Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza (1899-)
Csapatfotók: https://www.dvsc.hu/klub/csapatfotok-1902-tol
Egyéb képek forrása: dvsc.hu, haon.hu, blikk.hu, youtube