LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ikertornyok #13

Ikertornyok elnevezésű, elsősorban humoros rovatunkban a Loki játékosaihoz, a klubhoz kötődő személyekhez keresünk vicces és hihetetlenül hasonló párokat: közéleti személyeket, fantáziafigurákat, más sportolókat. Ismét némiképp rendhagyó módon folytatjuk a rovatunkat, hiszen egy olyan játékosnak találtuk meg a még tökéletesebb hasonmását, aki már egyszer szerepelt az Ikertornyok rovatban. Íme hát…

itborito1

…Kondás Kristóf és Kondinho Dentinho.

kondas_kristof_940630Kondás Kristóf Enderson révén már szerepelt ebben a rovatban. Akkor az azóta sajnálatos módon kényszerből visszavonult dr. Horváth Zsolt személyében találtuk meg a doppelgängerét. Amit akkor írtunk róla, azóta is igaz. Nevezetesen hogy „1994-ben, Debrecenben született, kisnemesi családban, édesapja Kondás Elemér, aki akkoriban még a Loki labdarúgója volt, később aztán hosszú éveken át boldogított minket edzőként, kezdetben szó szerint, később képletesen szólva. Kristóf a bal szélen bevethető játékos, a transfermarkt szerint elvileg a DVSC-DEAC játékosa, azonban a valóság ehhez képest az, hogy eligazolt az MVSC Berettyóújfaluba.” Azóta is ott futballozik, jobban mondva futsalozik.

Dentino2Bruno Ferreira Bonfimra, ismertebb nevén Dentinhora az Atlantic Cupon lejátszott Shaktar Donyeck elleni téli meccsen figyeltünk föl az élő streamelésünk közben. A csapata második gólját szerző brazil légiós gólja nem csak azért marad emlékezetes, mert robbanékonyságának hála nagyon csúnyán lehagyta Jovanovicsot. Illetve nem is csak azért, mert estében gurított Danilovics kapujába. Hanem azért is, mert annyira emlékeztet ex-vezetőedzőnk fiára, hogy az már kísérteties. Egyébként Dentinho a Corinthians csapatában kezdte játékos-pályafutását, innen igazolt 2011-ben jelenlegi kenyéradójához (bár egy ilyen dúsgazdag klubot talán furcsa lehet így emlegetni) a Shaktar Donyeckhez, ahol egy rövid kitérőtől eltekintve (a török Besiktashoz is kölcsönadták) azóta is futballozik. Az elsősorban a középpálya közepén bevethető brazil nem csak kinézetben hasonlít nagyon Kristófra: ugyanúgy tudnak bal oldali középpályást is játszani, valamint mindketten különös vonzalmat mutatnak a barnított bőr és a tetoválások felé.

kondinho

Lucas