LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

5 ok miért korai Pontest hibáztatni

Időről időre elővesszük „5 ok” sorozatunkat, most pedig talán aktuálisabb mint korábban bármikor. Augusztusban új vezetőedző és vele új stáb érkezett a DVSC kispadjára. Leonel Pontes pedig eddig enyhén szólva nem váltotta meg a világot, 1 döntetlen mellett 5 vereséget és korai kupakiesést „köszönhetünk” neki, miközben csak két sikerrel növelte győzelmeink számát. Nem csodálkozunk azon, hogy az elmúlt évek kudarcait és a botrányos debreceni játékát megelégelő szurkolók nem zárták szívükbe a portugál trénert és sokan már pár mérkőzés után Kondás Elemér után küldték volna őt. Mi azonban mégis türelemre bátorítunk mindenkit. Ennek 5 legfontosabb okát vázolja nektek legújabb eszmefuttatásunk.

pontes600

 Első ok: Mert mindenki megérdemli a bizonyítási lehetőséget

A szurkolók, az emberek furcsák. Azonnali sikereket akarnak. Néha pedig megkapják, gondoljunk csak Kondás Elemér első két idényére, vagy Herczeg András nyári kétmeccses visszatérésére. A sikereket követően pedig történhetnek kellemetlen dolgok, a kitartás, a türelem töretlen marad, gondoljunk csak Kondás Elemér elmúlt három idényére… Évek kellettek ahhoz, hogy belássuk, vele nem tudunk előrelépni, és csak az utolsó évében szabadult el ellene a kommenthadjárat.

Ha az új edző nem képes azonnali, legalább apró sikereket elérni, ott dől a ház. Mert a sikertelenség rosszabb, mint a megszokott szürkeség. Mert a sikertelenség azt jelzi, hibás döntést hoztunk, amikor megbíztunk benne. Így igazából nem is az új edzővel van a bajunk, hanem saját magunkkal a (látszólagos?) rossz döntés miatt. Ez helytelen pszichológia. A változtatások nem okoznak azonnali sikereket, sőt. Elnézést a személyes példáért, de a nyár végén eldöntöttem, hogy ismét formába hozom az elmúlt években legyengült testem – elkezdtem komoly edzésekre járni. Az első hónapban a siker érdekében olyan megerőltető edzéseken vettem részt, hogy napokig fájt mindenem. Hosszú időszaknak kellett eltelnie, hogy a változás ne kínt, hanem sikert hozzon. Ha az első alkalom után abbahagyom a nagy fájdalom miatt, az eredeti célomtól most távolabb lennék, mint előtte…

A lényeg: Leonel Pontes két hónapja a csapat edzője, legyünk türelmesek, mert a változások nem feltétlenül hoznak azonnali sikereket. Adjunk neki bizonyítási lehetőséget!

Második ok: Mert a kudarcokért nem csak ő felel

Szima Gábor az ankétokon, interjúkban gyakorta jelezte az elmúlt években, hogy befektetők híján kisebb költségvetéssel működik a DVSC és számos klub megelőz minket költési és játékosszerzési lehetőségekben. A gond még nagyobb lehet, mint hinnénk, hiszen az elmúlt év sűrű játékoseladásaiból, egyéb bevételeiből szinte semmit nem érzékelünk. Számos esetben a kisebbségi tulajdonosok forrásaira van szükség, jelenleg is keressük az új klubvezetőnket, tavaly ilyenkor több pénzügyi gigszer is becsúszott a küszöbön (áram lekapcsolása és adótartozás), Leonel Pontes pedig továbbra sem kapott hivatásos tolmácsot, hogy megkönnyítsék a munkáját, akár az edzéseken, akár a sajtótájékoztatókon. Persze a pozitív változtatásokat is észre kell venni, a dvsc.hu-t végre vállalható videók lepik el, az Akadémia pedig komoly szakembergárdával gyarapodott.

pontes3

A megbízható és minőségi tulajdonosi háttér, a professzionális klubvezetés elengedhetetlen ahhoz, hogy a csapat jól működjön. Az a csapat, amely fokozatosan csak gyengült az elmúlt években. Nem véletlen, hogy Pontes is több alkalommal megjegyezte, olyan csapatot kell vezetnie, ahol a képességek és az elvárt teljesítmény nincs összhangban egymással. Amíg nem adnak egy edzőnek olyan játékosokat, akikre lehet számítani, akik képesek megvalósítani az edzői utasításokat, addig jöhet ide bárki, nem fog tudni minőségi változásokat elérni. Könnyű egy 2 hónapja kinevezett szakemberre kenni mindazt a gondot, amit az elmúlt években átéltünk. Ne dőljünk be ezeknek a hangoknak, adjunk még neki időt, főleg annak tükrében, hogy a kezdőcsapat több tagja kevesebb ideje van itt, mint Pontes mester.

Harmadik ok: Mert az új játékrendszer elsajátításához idő kell

Aki nem csak az eredményeket nézi, aki nem csak felületesen néz bele-bele a találkozóinkba, az könnyen megláthatja, hogy új időszámítás kezdődött, már ami a játék taktikai elemeit, a játékrendszert illeti. Ugye emlékszünk még Elemér „csak rúgd előre, a csatár majd megtartja, visszakészíti vagy lefordul a védőjéről, begyötörjük a labdát a tizenhatoson belülre aztán lesz valami” taktikájára? Úgy szálldostak át a félpályán át a labdák, mint ősszel az Afrikába igyekvő vándormadaraink. Amíg ott volt egy Coulibaly, még csak-csak működött a terv, de ami működött vele, az nem működött Sidibével, Volassal, Castillionnal, Szécsivel, Nikoliccsal, Seydivel.

512413218

Pontes tudatosan építkezik, tudatos kispasszos játékot játszat, aminek jelei már a Ferencváros, a Honvéd és a Diósgyőr elleni mérkőzésen is megmutatkoztak. A középpálya kulcsfontosságot élvez a játék minden elemében, ezzel pedig modern szemléletet hozott klubunkhoz. A játékoskeret nyilván körülhatárolja a lehetőségeket (csatárgondjainkat mi sem jelzi jobban, hogy egy 34 éves, szabadon igazolható támadó is erősítést jelent), de az új játékrendszer talán képes visszahozni azt az eredményes támadófocit, amit a 2000-es évek közepén megszoktunk a csapattól. Az új játékrendszer elsajátítása, rutinszerű alkalmazása nem megy egyik napról a másikra. Talán megéri kivárni, mi lesz az új elemekből.

Negyedik ok: Mert sosem volt ilyen tapasztalt vezetőedzőnk

2005 és 2015 között Portugáliában a felnőtt válogatott (!), a Sporting és a Marítimo kispadján is ült, előbbi kettőnél Paulo Bento segítőjeként, utóbbinál pedig már mint vezetőedző. A tavalyi idényben 5 meccsig a Panetolikos, majd 16 mérkőzésig az Ittehad csapatának edzőjeként próbált sikereket elérni, de előbbinél 2 győzelmet követően egy 5-1-es pofonba szaladt bele (Videoton déja vu), ami után nem volt maradása. Utóbbinál 3 győzelemmel kezdett, de egy 8 meccses vereségszéria után (érthetően) nem marasztalták. A csapat végül ugyanott végzett, ahol az azt megelőző, Pontes nélküli évben, tizennegyedikként. A Marítimoval 9. helyen végzett a 2014/15-ös szezonban, többek között a Porto legyőzésével. Érdekességként, az ezt követő évben, már Pontes nélkül csupán a 13. hely jutott számukra, idén pedig 7 mérkőzést követően a 9. helyen állnak a táblázaton.

pontes4

Az eredménysora nem feltétlenül veretes, de az „ajánlólevele” mindenképpen lenyűgöző. A tapasztalat elképesztően fontos egy vezetőedző esetében, ez pedig mindenképpen Pontes felé billenti a mérleget, még akkor is, ha vezetőedzőként ez még csupán a 3. szezonja. Ettől függetlenül nyilván fontos az eredményesség is, de sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha a Panetolikosnál nem fogy el olyan hamar a türelem, vagy az Ittehadnál nem jön a bajnokság végi elképesztően gyenge szereplés. Félek tőle, hogy októberi-novemberi vereségek esetén itt sem tölti ki szerződését, pedig kíváncsi lennék, hosszú távon mit tud kihozni a csapatból.

Ötödik ok: Mert nem ő végezte a játékosok felkészítését

pontes2

Elképesztően nehéz dolog egy meglévő csapatot szezon közben átvenni. A játékosok rossz beidegződéseit törölni, az aktuális erőnléten javítani, a motiváción növelni, az újfajta edzésmódszert a játékosokkal megkedveltetni. Egy mérkőzés 90 percig tart, az elmúlt két-három évben viszont nem volt olyan Loki mérkőzés, ahol bírta volna a csapat végig a 90 percet. A fáradtság pedig mentális hibákat is eredményez: lassabban reagál a játékos, későn veszi észre a kínálkozó lehetőségeket, lekésik az ellenfél támadójáról, így sárgával, vagy góllal büntetve magát és csapatát. A játékosok egymást okolják a hibák miatt, a játékból kínlódás válik.

A nyári felkészülést még nem Pontes végezte, így még nehezebb a dolga, mint hinnénk. A téli felkészülési időszak után sokkal okosabbak lehetünk és tavaszra beérhet a munkája gyümölcse – ha addig kitart a türelmünk. Ezzel pedig a jövő magvát ültethetjük el – vagy kideríthetjük, vajon tényleg megérdemelte-e a türelmet Leonel Pontes. Nyilván meg van az esély arra is, hogy a várt jó és eredményes játék mégsem jön el, ebben az esetben a szezon végén még mindig van idő váltani. Azonban ha mégis megkapja a kellő bizalmat mind a tulajdonosoktól, mind a klubvezetéstől, mind a szurkolóktól, talán beérik a munkája és újra élvezet lesz DVSC mérkőzésre járni. Ezért szurkolunk, ebben bízunk – de legyünk türelmesek, a minőségi munkához idő kell!

Csibu