LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Nem egy szokványos felkészülés

A mai napon a DVSC elmúlt sok-sok évének egyik legfurcsább, legnehezebb, egyúttal legfontosabb téli felkészülése vette kezdetét. Az okokra majd később térek ki, egyelőre csak rögzítsük a tényt: január 10-én, szűk hat héttel az első tétmeccsünk előtt megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a csapat. Az első nap rögtön fontos változások történtek a keretben, és még nincs vége…

22

Már az eleve furcsa volt, hogy az NB I-es csapatok közül mi kezdtük el legkésőbb a téli alapozást, ami igen csak meglepő a helyzetünk ismeretében. Bár lehet, hogy ez a pár nap plusz pihenő sokat jelent a játékosoknak, mondjuk nem igazán mondhatjuk, hogy nagyon beleszakadtak volna a melóba az ősszel… A nap orvosi vizsgálattal indult, amivel kapcsolatban szintén megjegyezném: különös, hogy fél nap alatt lezavarták a teljes keret átvizsgálását (a képek alapján rutinvizsgálatokra került sor a pallagi edzőcentrumban), miközben a Diósgyőr kétnapos átvizsgálásra érkezett a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjába, amely egyébként épp a Nagyerdei Stadionban található… Mindegy, ezen már ne is húzzuk fel magunkat, van épp elég gondunk így is.

No de a felkészülést nem a teljes keret kezdte meg, ugyanis rögtön öt távozót jelentett be a hivatalos honlap a délelőtt folyamán. A kevésbé meglepetés kategóriába tartozik a másfél éve táppénzen lévő Balogh János (nulla tétmeccs a DVSC-ben visszatérése óta), a nyár végén meglepő módon lehetőséget kapó, azzal eleinte élni tudó, később kevésbé Kuti Krisztián, a Kondás Elemér által leépített Geoffrey Castillion, valamint a nagy reményekkel, de Chukához hasonlóan orvosi vizsgálat nélkül szerződtetett, és szívproblémák miatt hosszú hónapokat kihagyó, formáját soha meg nem találó Ognjen Djelmic. Az ötödik név számított igazán nagy meglepetésnek, ugyanis ő nem más, mint a kilenc éve Debrecenben focizó, évek óta csapatkapitánynak számító Szakály Péter. Valljuk be, az elmúlt években nyújtott formája alapján teljesen jogos döntés, de mi magunk sem hittük volna, hogy meg merik húzni ezt a lépést. Bővebb tájékoztatást arról, hogy ki milyen feltételekkel (kölcsön vagy végleg) távozik, illetve hogy hova, nem kaptunk. Annyit azért sejtünk, hogy Kutit vélhetően csak kölcsön adjuk, míg a többiek végleg távoznak. Nem lenne egyébként meglepő, ha Szakály Nyíregyházán, vagy a Vasasnál tűnne fel a következő napokban, utóbbi csapat egy válogatott játékos bejelentésére készül, nem kizárt, hogy ő lesz a „nagy fogás”.

23

Ezzel egyébként elég soványkára, szám szerint húszfősre csökkent a keretünk, amiből 18 mezőnyjátékos maradt. Igaz tegyük hozzá, hogy ehhez még hozzájön a kölcsönből visszahívott és a tartalékcsapatból felhívott játékosok sora, név szerint Barna Szabolcs, Varga Kevin, Nagy Kevin, Csősz Richárd, Kerekes Krisztián és Koval Viktor. Tegyük hozzá, hogy ezzel minőségileg nem igazán léptünk előrébb, bár ne ítéljünk elhamarkodottan, mert jelenleg elég alacsonyan van a mérce. Nyilván lesznek érkezők is, az egyik legnagyobb esélyes a Vasas jobboldali védője, Osváth Attila, akit tavaly már Bernd Storck is behívott a válogatott bő keretébe, ám egy súlyos sérülés miatt ki kellett hagynia a szezon nagy részét, és azóta sem sikerült visszaverekednie magát az angyalföldiek kezdőjébe. Nem mondjuk, hogy ő lehet a megváltó, de még csak 21 éves, és Nagy Zolinál már most jobb, de lehet, hogy még a jelenlegi Jovanovicsnál is. Pontes elmondta ma, hogy két-három minőségi játékossal szeretnénk erősíteni, ami rendben lenne, bár 2-3 minőségi játékosnál jóval többre lenne szükségünk. A hírek szerint egyébként több portugáliában futballozó játékos érkezik majd a napokban próbajátékra Pontes ajánlására, meglátjuk, hogy belőlük mi lesz. A Lokit érintő átigazolási hírek gyűjtőhelye egyébként továbbra is a Játékoskeringő című átigazolási rovatunk, melyet a fenti menüsorban a ‘Lelátó’ alatt találtok meg. Érdemes követni, ha naprakészek szeretnétek lenni.

Beszéljünk akkor magáról a felkészülésről. Kezdésnek hétvégén a DEAC-ból és az U19-ből összeverbuvált csapat ellen játszanak majd a srácok, majd idén is a jól megszokott, NB II-es ellenfelek ellen készülünk Pallagon, ezúttal a Kisvárda, a Balmazújváros és a Békéscsaba szerepel a kínálatban. Előbbi kettő és utóbbi között viszont elutazunk egy közel kéthetes edzőtáborba, és ezúttal nem Belekbe, hanem Portugáliába, ami Pontes személye miatt nem meglepő. Vezetőedzőnk közbenjárásának köszönhetően ráadásul egy rangos felkészülési tornán, az Atlantic Cupon is részt veszünk majd Algarvéban. Az ottani ellenfeleinkről, valamint a torna lebonyolításáról már beszámoltunk a hét végén egy Facebook poszt keretében, azért annyit röviden rögzítsünk itt is, hogy három mérkőzés vár majd a csapatra, ebből két ellenfél már ismert, a svéd Djurgardens és a dán Aarhus. A harmadik ellenfél a Sahtar Doneck, Jablonec, Aalborg, Örebro négyesből kerül majd ki attól függően, hogy az előtte lévő két meccsünk alapján hányadik helyen végzünk a csoportunkban. Az itthoni edzőmeccseinkről tervezünk majd beszámolókat készíteni, Portugáliába pedig természetesen nem utazunk, kicsit abszurdnak éreztük, hogy páran feltették ezt kérdésnek. 🙂 A téli felkészülés pontos menetrendjét egyébként láthatjátok az oldalsávunkban.

32

Végezetül kifejteném, hogy miért illettem a fenti három jelzővel az idei felkészülést. Azért lesz furcsa, mert nem a megszokott helyszínre utazunk edzőtáborba, és nyilván nem is az utóbbi években megszokott, Kondás-féle lötyögős felkészülés vár majd a játékosokra, biztos vagyok benne, hogy Pontes meghajtja őket rendesen. Éppen ezért is lesz nehéz, hiszen nem lesz lehetőség lazsálásra, emellett pedig végre tényleg komoly ellenfelekkel mérkőzhetünk majd meg Portugáliában az Atlantic Cup keretében. Fontos pedig azért lesz, mert piszok nehéz tavasz elé nézünk, és nem eshet meg velünk az a szégyen, hogy kiessünk az NB I-ből. Ehhez pedig mindenkinek a maximumot kell majd nyújtania tavasszal, nincs alibizés!