LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Küzdjetek hát értünk!

Az év legfontosabb mérkőzése vár ránk vasárnap este, melynek tétje az EHF Kupa csoportköre, nehéz feladat vár Horváth-Pásztor Bettiékre, de soha sem szabad feladni, küzdeni kell a végsőkig! Foglaljuk össze az elmúlt egy hét eseményeit!

blog39

Felfokozott hangulatban vártuk csapatunk mérkőzését az EHF Kupa 3. fordulójában. Tudtuk, nem számíthatunk könnyű mérkőzésre, hiszen több játékosunk sem állhatott Tone Tiselj rendelkezésére. Karyna Yezhykava műtéti utáni rehabilitációját végzi, Román Dorina egy korábbi térdsérüléssel bajlódik, és a hétfői edzésen Madalina Zamfirescu is megsérült. Klubunk vezetése a DVSC játékrendszerét és a helyi viszonyokat ismerő játékosokkal próbálta pótolni sérültjeinket. Ahogyan legutóbbi írásomban olvashattátok, Pénzes Laurát visszarendeltük Békéscsabáról, és a Kecskeméti NKSE csapatától kölcsönben két hétre visszaigazoltuk Siska Pálmát is. Mikor azokat a sorokat írtam, még nem tudhattam, hogy az előbb említett két játékos nem léphet pályára a nemzetközi megmérettetésünkön. Az EHF feldolgozta nevezési kérelmünket, sajnos azonban a nevezési díj nem érkezett meg időben a szövetség számlájára, így nem adtak játékengedélyt visszatérőinknek. Tehát igencsak szűkös kerettel vágtunk neki a romániai kirándulásnak.

Kezdősorunkban Horváth-Pásztor Bettina mellett Varsányi Nóra, Arna Sif Pálsdóttír, Hársfalvi Julcsi, Anna Punko, Lotte Grigel és Borges-Lima kapott helyet. A találkozó elején a Craiova kezdett jobban, de a mi lányaink is hamar felvették a mérkőzés ritmusát és kétgólos hátrányunkat ledolgozva pillanatok leforgása alatt azt láthattuk, hogy immáron mi vezetünk két góllal (2-4). Rögtön az összecsapás elején remekül elkapta a fonalat Betti a kapuban, ziccert és hétméterest is hárított. Támadásban a Punko – Grigel párost láthattuk a pályán, védekezésben érkezett helyettük a Hajdúch – Sirián duó. Kulcsfontosságú volt, és a visszavágón is az lesz, hogy erőnlétileg bírjuk-e a terhelést. Kiegyenlített találkozó volt, nem tudott egyik csapat sem elhúzni a másiktól (8-8). Bő negyedórányi játék után elmondhattuk, most nem tettük meg az ellenfélnek azt a szívességet, hogy nem pörgünk a maximális fordulatszámon már a mérkőzés elejétől. Itt azonban megváltozott valami, Bettinek kissé visszaesett a védési hatékonysága, és Fortuna is mintha elengedte volna a kezünket. Ziccereket hibáztunk el, egy támadáson belül kétszer is a kapufának dobtuk a labdát. Ellenfelünk könyörtelenül kihasználta a tálcán felkínált lehetőséget, és magabiztos előnyt épített ki (12-9). Ebben az idényben több meccsen is volt szerencsénk a kapufáról vagy éppen a kapusról kipattanó labdákat megszerezni, de ez ma a házigazdáknak sikerült, remek példa erre, hogy hiába védte ki Lajtos Pricopi büntetőjét, a játékszer a visszapattant hozzá és másodjára már nem hibázott. Az első játékrész végén öt góllal vezetett a román bajnokságban jelenleg második helyen álló Craiova (16-11).

Remekül kezdődött a második félidő csapatunk számára, ugyanis rögtön emberelőnybe kerültünk, valamint a megítélt büntetőt Grigel váltotta gólra. Lendületünk azonban hamar alábbhagyott, ismét a technikai hibák miatt bosszankodhattunk. Támadásainkat elkapkodtuk, nem játszottunk ki ziccereket, egy-egy pontatlan átadás pedig azt jelentette, hogy felzárkózás helyett tovább nőtt a különbség a két csapat között (20-14). Ezer sebből vérző csapatunk próbált megújulni, de a mérkőzés nem a mi elképzelésünk szerint alakult. Rengeteg idő azzal telt el a második játékrészben, hogy védekezünk, próbálunk labdát szerezni, de nem jártunk sikerrel, eközben a Craiovának több olyan támadása is volt, amit passzívig kijátszottak, végül mégis góllal zártak le. Ekkor benne volt a pakliban, hogy akár már most eldőlhet az egész párharc végkimenetele (24-16). Kevesebb, mint tíz perc volt hátra az összecsapásból, amikor is, ha eddig nem lett volna elég gondunk, még villant egy piros lap is, amivel Vantara-Kelemen Vica „gazdagodott”. Az utolsó percekben szerencsére már nem kaptunk több gólt, sőt Lotte és Anna is eredményes volt. A második félidőben a védekezésünk feljavult, ennek eredményeként feleannyi gólt kaptunk, mint az első játékrészben. Támadásban viszont a rengeteg hiba megbosszulta magát, így nehéz, de nem reménytelen helyzetből várhatjuk a visszavágót. Ezen a meccsen legeredményesebb játékosunk Lotte Grigel volt, aki hét alkalommal zörgette meg a hálót. A házigazdák balszélsője Valentina Ardean Elisei, hat gólt szerzett. Irányítójuk, Pricopi, valamint a sérüléséből villámgyorsan felépülő Florianu vezérletével sikerült megnyerniük a párharc első felvonását, a novemberi meccsdömping nevű hosszú hadjárat harmadik mérkőzését.

blog40

Szerdán Dunaújvárosba kellett utazni Tone Tiselj lányainak, hogy megmérkőzzenek a György László vezette Kohász csapatával. Ellenfelünk Dániában vendégszerepelt a hétvégén, szoros mérkőzésen egy góllal maradtak alul a házigazda Koppenhágával szemben. Ezen a találkozón tehát két utazástól elcsigázott, fáradt csapat nézett farkasszemet egymással. Csak a helyszínre kilátogató több mint félezer ember láthatta a meccset, ugyanis a két klub megállapodott arról, hogy egyik fél sem fogja a mérkőzést élőben közvetíteni, ezáltal nem segítik az ellenfelek felkészülését a hétvégi EHF Kupa visszavágójára. Így csupán egyetlen forrás maradt, ahol nyomon lehetett követni az aktuális állást, ez pedig a szövetség honlapja. Az első percekben villámrajtot vett a DVSC, hamar kétgólos előnyt szerezett, ami úgy olvadt el pillanatok alatt, mint a hóember a tűző napsütésben. A folytatásban már a házigazdák akarata érvényesült, átvették a vezetést és fokozatosan akartak ellépni csapatunktól. Bő negyedórányi játék után már négygólos előnyben volt a Kohász (9-5). Borges-Lima ekkor azt gondolhatta: „Álljon meg a menet, ennek így nem lesz jó vége”. Brazil gólkirálynőnk találatai révén máris döntetlenre állt az összecsapás. A szünetig már nem volt gyökeres változás egyik csapat játékában sem, a biztos védekezés volt a főszerep mind a két csapat számára (11-10). A második félidőben kisiklott a DVSC szekere, ugyanis a védekezésünk nem állt össze, támadásinknál pedig nem jó megoldásokat választottunk. Közel tízperces gólcsendünk alatt ötször is beköszönt a DKKA (18-12), ezzel el is dőlt a két pont sorsa. Ezen az estén nem volt csapatunkban meg az erő, amivel a magunk javára tudtuk volna fordítani az eredményt.

DKKA – DVSC 24-18 (11-10)
Vereségünkkel továbbra is a 9. helyen állunk a bajnoki tabellán.

Még egy meccs van hátra az erőltetett menetből, a Craiova elleni visszavágó. Hazai környezetben, garantáltan telt ház előtt, pokoli hangulatban fog lepörögni az a hatvan perc. Hátrányunk jelentős, de nem ledolgozhatatlan! Mivel idegenben csak 19 gólt szereztünk, így nem lehet arra játszani, hogy nyerünk éppen öt góllal és bízunk benne, hogy a Craiova kevesebbszer talál be idegenben mint mi. Már a mérkőzés elején meg kell mutatni, hogy itt csak egy csapat nyerhet, mégpedig a DVSC.

blog41Taktikus, ugyanakkor felszabadult játékot várok a lányoktól. Nem szabad rágörcsölni, mert abból semmi jó nem fog kisülni. Nagyon fontos lesz a precíz, feszes védekezés, valamint nélkülözhetetlen a jó kapusteljesítmény ezek lehetnek a siker kulcsai. Nem szabad, hogy elragadjon minket a hév és mindent egyszerre akarjunk megcsinálni. Rövid időn belül ez lesz az ötödik mérkőzésünk, tehát erőtartalékainkat nem szabad már az első félidőben elpazarolni.

Ha hátul rendben lesz a játékunk, akkor kell majd lépésről lépésre haladva felépíteni támadásainkat. Nem szabad abba a hibába beleesni, hogy ha egy-két lövésünk, passzunk nem sikerül máris kapkodni, rohanni kezdünk. Romániában láthattuk, hogy nem verhetetlen ez a csapat, ha sikerülne eladott labdáink, rossz passzaink számát minimálisra csökkenteni, akkor nem lehetetlen küldetés bejutni a csoportkörbe. Határozottan, céltudatosan kell mindenkinek játszania. Tone Tiselj vezetőedzőként sok nagy csatát megélt már. Bízzunk benne, hogy erre az összecsapásra is kitalál valamit a nagy motivátor hírében álló szlovén mester.

EHF Kupa selejtező 3. forduló:
2017.11.19 vasárnap18:15 óra (TV: DIGI SPORT2)
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
DVSC-TVP – SCM Craiova
Játékvezetők: Kjersti Arntsen – Guro Röen (norvégok)

Egy életen át Debrecen, csak TE vagy a Szívünkben!

CSAK EGYÜTT SIKERÜLHET! MINDENKI  A HÓDOSBA!

(képek forrása: dvsckezilabda.hu)