LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Re-play?

88Vasárnap kezdődik minden elölről, hiszen elstartol a csodálatos magyar bajnokság második felvonása. Az újabb tizenöt meccses szakaszból még az idén kettőt lejátszunk, mert ebben a novemberi nyárban még bőven lehet, azonban az időjárás nem igazán kegyes hozzánk: köd, fagy, nyirkosság. Ezen okokból kifolyólag az eddigi játékot nem biztos, hogy hozni fogjuk, ráadásul a Fáy utcában se olyan cudarul kövér a fű, hogy alkalmas legyen a rövid passzos játékra. Lövésekkel azonban mindig lehet operálni.

 

Ki ne emlékezne arra a szép júliusi napra, amikor ragyogó napsütésben – jó melegben – leiskoláztuk az angyalföldieket otthon. Nincs értelme taglalni azt a mérkőzést, mert ott él élénken bennünk, hiszen ennyire jól sikerült kezdésre nem számítottunk. Azzal a meccsel kezdődött el az a széria, amelyre most oly büszkén tekintünk vissza. Az első félidő négy gólos gálája, majd egy kisebb rövidzárlatot követően az ötödiket is berúgtuk, ezzel lezárva a meccset. Szép győzelem, de nem malac volt. Szeretnénk visszajátszani, a két angyalföldi találatot nem, de a nagyszerű játékot és a sok lőtt gólt igen.

89

Mielőtt belekezdenénk a részletesebb elemzésbe, végeztünk egy rövidke felmérést, amely névtelenül zajlott. Megkérdeztük az utca emberét – közülük is ötöt – hogy melyik csapatnak szurkolnak. Az eredmény nem volt meglepő, hiszen három fő egyértelműen a Lokit jelölte meg kedvenc csapataként, míg csak egy fő válaszolt erre a kérdésre azzal, hogy ő Vasas szimpatizáns. (Az alábbi videóban látható is!) Az ötödik válaszadó viszont elég bizonytalan volt, hiszen hosszú gondolkodás után is csak egy „nem tudom” hagyta el a száját. Tehát a biztos válaszadók hatvan százaléka a Debrecennek szurkol, húsz Vasas drukker, valamint a maradék pedig azt sem tudja, mi volt a kérdés.

90A kis kitérő után itt az ideje annak, hogy körül nézzünk a két csapat háza táján. Már a Vasasnál is robbanni látszik a bomba(ák?), mert S. Lászlót is (szándékosan nem írjuk ki a nevét, de mindenki tudja, kiről van szó) meggyanúsították csalás vádjával. Úgy látszik dől a dominó, de ez még csak a jéghegy csúcsa. Az viszont már eredmény, hogy legalább van, aki lebukott. A Vasas viszont egy közleményt jelentett meg a honlapján, hogy a fenti játékos még siófoki időszakában követte el bűnét. Nem a mi tisztünk írni a fogadási botrányról, most csak annyiban foglalkozunk vele, hogy esetleg ez zavarhatóan hathat a hazai játékosokra. Nemcsak egy játékos fog hiányozni tőlük, hiszen szintén a védelemből esett ki Kulcsár Dávid és Kasali Casal, valamint a hétközi Ligakupa meccsen Katona Máté is megsérült, az ő játéka kérdéses. Az angyalföldiek Vlakkal nem állnak rosszul, stabilakká váltak és minden meccsem lőnek minimum egy gólt, de ez most valószínűleg nagyon nehéz lesz, mert a bajnokság legjobb védelmével kell szembe nézniük. Mint a legtöbb hasonló típusú csapat, a Vasas is a masszív védekezésből induló kontrákra apellál, még hazai pályán is. Velük kezdődik az alsóház, azonban egy vereséggel a kieső helyre is visszacsúszhatnak, ha úgy alakulnak az eredmények. Nekünk viszont se sérült, se eltiltott nincs az alapcsapatból, viszont több, a kezdő helyekre pályázó játékos várja a lehetőséget a bizonyításra. A szép őszi szezon emlékeitől forduljunk el és tekintsünk az előttünk álló feladatokra. Újra azt a játékot kell bemutatni, amivel megérdemelten tanyázunk az első helyen. Természetesen javítani való mindig akad, ezt nem vitatjuk, de most klappol minden. A kezdőcsapatot tekintve nem várható változás, ezt már megtapasztalhattuk, habár Coulibalynak nem ártana egy kis pihenés, csak pont az a jó formába lendülő Zahovaiko sérült meg a kupában, aki helyettesíteni tudná.

Belevágunk a második tizenötös kalandba, ahol a Lokomotívnak sok idegenbeli állomása lesz. A vonat vasárnap délután négykor indul, az első megálló Angyalföld.

A júliusi meccs összefoglalója

(A kép forrása: dvsc.hu)