LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ki volt a 2014-2015-ös szezon legjobb Loki játékosa?

evlegjobbjaszavazas

Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is, amit már tavaly nyár óta tervezgettünk, és minden hónap végén szóba hoztunk, amikor megszavaztattunk titeket az adott hónap legjobb játékosáról. Mivel véget ért az idei szezon, és megválasztásra került minden hónapot követően a legjobb játékos, így itt az ideje, hogy eldöntsük, ki volt a 2014-2015-ös szezon legjobb Loki játékosa! Egy nagy szabású szavazásra kell számítani, mellyel kapcsolatban meglepetéseket is tartogatunk, ahogy azt már az év során többször is említettük sejtelmesen.

Akkor itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet a projektünkről, amit egész évben tervezgettünk. Nem titkolt célunk, hogy hagyományteremtő jelleggel minden évben sor kerüljön erre a procedúrára, nevezetesen minden hónapban kiválasztásra kerüljön a legjobb játékos, a szezon végén pedig tartsunk egy nagyszabású szavazást, ahol eldől, hogy ki volt az egész szezon legjobb játékosa. Most pedig akkor elmagyarázzuk, hogy mi hogyan terveztük ezt az egészet.

Az év végi szavazás három különböző kategóriából fog összetevődni.

Az első kategória, ami egyben a legfajsúlyosabban számít bele a végső eredménybe, az az olvasók, azaz a Ti szavazataitok! Indítunk egy, a hónap legjobbja voksoláshoz hasonló szavazást, ahol egyszerűen kiválaszthatjátok, hogy szerintetek ki volt a szezon legjobbja. A legtöbb szavazatot kapó játékos 75 ponttal, a második legtöbbel rendelkező 50 ponttal, míg a harmadik legtöbb voksot begyűjtő játékos 25 ponttal gazdagodik, azaz összesen 150 pontot osztunk szét a szavazataitok alapján.

A második kategória a LokiBlog szerkesztőinek szavazatai. Minden egyes szerkesztőnk megnevez egy játékost, akit ő a szezon legjobbjának ítélt, röviden indokolja a választását, a választottja pedig 15 ponttal gazdagodik. Mivel jelenleg nyolcan alkotjuk a szerkesztői stábot, így összesen 120 pontot osztunk ki.

A harmadik kategória pedig sejthető, hogy mi lesz. Nem véletlenül tartottuk meg minden hónapot követően a hónap legjobbja szavazást: azok a játékosok, akiket megválasztottatok a hónap legjobbjának, 10 ponttal gazdagodnak, értelemszerűen aki többször is elnyerte a hónap legjobbja szavazást, az annyiszor 10 pontot kap, ahányszor nyert. Mivel nyolcszor szavaztunk a hónap legjobbjára, így ebben a kategóriában 80 pontot osztunk szét.

Összesen tehát 350 pontot osztunk szét a játékosok között, ebből fog kialakulni a végeredmény. Ha az élen pontazonosság alakulna ki, akkor a közönségszavazásban kialakult végeredmény fog dönteni!
És akkor induljon el az első kategória, nevezetesen a közönségszavazás. Mi arra kérünk titeket, hogy ne személyes szimpátia, vagy egy-egy rövid jó időszak alapján döntsetek, hanem vegyétek figyelembe a teljes szezon során, azaz 2014 júliusától 2015 júniusáig nyújtott teljesítményt. Olyan személyt jelöljetek meg, aki véleményetek szerint a legjobban, a legkiegyensúlyozottabban játszott az elmúlt egy év során. A szavazás jövő hét szerdáig, azaz egész pontosan június 17-ig tart, végső eredményt pedig azt követően hirdetünk. Szavazni tudtok itt, a cikken belül, illetve a főoldalunkon is elhelyezzük a szavazó-blokkot

Összesen tehát 350 pontot osztunk szét a játékosok között, ebből fog kialakulni a végeredmény. Ha az élen pontazonosság alakulna ki, akkor a közönségszavazásban kialakult végeredmény fog dönteni!

Minden hónap legjobbja szavazás esetén sejtelmesen megemlítettük, hogy a végelszámolásnál mekkora jelentősége lesz annak, hogy kiket választotok meg adott hónap legjobbjának, illetve majd annak idején a szezon legjobbjának. Ezennel akkor lerántanánk a leplet arról, hogy konkrétan mi is a célunk ezzel az egész szavazással. A szezon legjobb játékosának megválasztott labdarúgónak egy egyedi, névre szóló trófeát szeretnénk átadni, és interjút készíteni vele!

És akkor induljon el az első kategória, nevezetesen a közönségszavazás. Mi arra kérünk titeket, hogy ne személyes szimpátia, vagy egy-egy rövid jó időszak alapján döntsetek, hanem vegyétek figyelembe a teljes szezon során, azaz 2014 júliusától 2015 júniusáig nyújtott teljesítményt. Olyan személyt jelöljetek meg, aki véleményetek szerint a legjobban, a legkiegyensúlyozottabban játszott az elmúlt egy év során. A szavazás jövő hét szerdáig, azaz egész pontosan június 17-ig tart, végső eredményt pedig azt követően hirdetünk. Szavazni a főoldalunkon, a megszokott helyen, a jobboldali oldalsávban tudtok.