LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Március legjobbja: Takács Tamás

marcl2

Az e havi szavazás újfent komoly fejtörést okozott olvasóinknak, de sajnos nem azért volt nehéz a választás, mert olyan sok jó teljesítmény lett volna, hanem éppen ellenkezőleg. És bár hiába játszott a csapat hat tétmérkőzést is ebben a hónapban, március legjobbjának elegendő volt mindössze két jó meccset produkálnia a győzelemhez, és még az is belefért, hogy egy meccsen kiállították. Takács Tamásról van szó, ő lett ugyanis március legjobbja.

marcl1Március első két meccse után még nem hittük volna, hogy milyen gyötrelmek várnak ránk, hiszen 5-0-ra leiskoláztuk a Nyíregyházát az MK negyeddöntő visszavágóján, majd szép játékkal győztük le magabiztosan 4-2-re a Puskás Akadémiát. A két sikerben elévülhetetlen érdemei voltak téli igazolásunknak, Takács Tamásnak, aki kis túlzással ezen a két meccsen ellőtte minden puskaporát a hónap további részéről. A folytatásban gólínség köszöntött be, 0-0 a Vasas, 0-3 a Kispest, 0-0 az FTC, és 0-1 az MTK ellenében. Ezen a négy meccsen alig volt értékelhető teljesítmény, bár a Fradi elleni Magyar Kupa meccs kilóg a sorból, mert ott legalább helyenként jól játszottunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy a hónap első két meccsén mutatott teljesítmény alapján született meg a győztes kiléte. Takács Tamás végzett az élen, aki a szavazatok 26%-át gyűjtötte be, míg mögötte csapatkapitányunk, Szakály Péter futott be a második helyre 17%-kal. A dobogóra még Holman Dávid állhatott fel, aki a voksok 10%-át könyvelhette el. Kicsit essen szó a győztesről így külön. Mint említettem a bevezetőben, elég volt mindössze két jó meccs a sikerhez, és belefért egy borzalmas is: első Lokiban lejátszott mérkőzésén mesterhármasig jutott a Szpari ellen, majd első bajnoki meccsén szintén góllal kezdett. Sajnos a hasonló folytatás elmaradt, a Vasas ellen egy buta kiállítás miatt hozta nehéz helyzetbe a csapatot, emiatt a Honvéd ellen nem is játszhatott, a Fradi és az MTK ellen pedig komoly helyzeteket puskázott el. Remélhetőleg a folytatásban azt a teljesítményt látjuk majd tőle, amit az elején.

Amint látható, már csak egy hónap van hátra a szezonból, április végén véget érnek a bajnoki küzdelmek. Tehát már csak egy lehetősége van minden játékosnak, hogy begyűjtsön egy hónap legjobbja címet, amivel pici előnyre tehet szert év végi szavazásunkon.