LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Dusan Brkovic 2016-2017 legjobbja!

LokiBlog hagyomány, hogy minden szezon végén megválasztjuk az adott évad legjobb játékosát. Ezt a nagy szavazást kisebb hónap végi szavazások előzik meg, amikor a hónap legjobbjaira lehet voksolni. Az ezeken a szavazásokon diadalmaskodók pluszpontokat kapnak az év végi nagy voksoláson, így már gyakorlatilag év elején elkezdődik a harc a végső győzelemért. Idén némileg módosítottunk a szavazás menetén, de döntően nem változott a szisztéma, ugyanis idén is a nézői szavazatok számítottak bele a végső sorrendbe a legnagyobb fajsúllyal. Idén pedig az olvasóink, és a LokiBlog szerkesztőinek többsége is úgy vélte, hogy az a Dusan Brkovics volt a legjobb, aki a Zilahi-díjat is megkapta a szezon végén!

brkoviclegjobb

A szavazást felvezető cikkünkben már ismertettük, hogy idén miként módosítottunk a szavazás menetén, most pedig lássuk, hogy hogyan is alakult a végeredmény!

Első kategória: A szerkesztők választottjai

Ebben a kategóriában a LokiBlog szerkesztői neveztek meg egy játékost, aki szerintük a szezon legjobbja volt. Mivel 8-an alkotjuk a szerkesztői brigádot, így ebben a kategóriában 8×15 pontot osztottunk ki, azaz mindenki szavazata 15 pontot ért. Értelemszerűen ha valakire többen is szavaztak, akkor ő annyiszor 15 pontot kapott, ahányan választották őt. A szerkesztők a választásukat röviden meg is indokolták.

JuveFan1897 választottja: Dusan Brkovic

Amióta életre hívtuk ezt a díjat és ezt a szavazást, nem tudunk egy olyan tükörsima szezont produkálni, amikor egyértelműen megnevezhetnénk, hogy ki volt az adott évben a legjobb. Már tavaly sem volt könnyű dolgunk, idén meg aztán… Nem hemzsegtünk a jó teljesítményekben, és akkor finoman fogalmaztam. Így aztán akarva akaratlanul is muszáj olyan játékost kiválasztanunk, aki ha végig nem is játszott jól, azért a szezon nagy részében legalább egy erős átlagot tudott hozni, de azért akadtak kimagasló teljesítményeik is.

Az én értékrendemben a hét jelölt közül négynek tudnám csak nyugodt szívvel odaadni a díjat, ők pedig Danilovic, Brkovic, Jovanovic és Holman. Előbbi három kevés kivétellel mindig elfogadhatóan játszott, hozzáállásuk pedig sokszor példaértékű volt, míg utóbbi esetében a benne rejlő klasszis teljesítmény (ami sajnos sokszor benne is maradt) mondatná azt velem, hogy ő legyen a választottam. Azért esett végül a választásom Brkovicsra, mert nélküle elképzelhetetlen a DVSC védelmének összeállítása már négy éve, és ha belegondolunk, légiósként kevés ilyen meghatározó védője volt a Lokinak az elmúlt 10-15 évben, mint ő. Abszolút joggal kapta meg a Zilahi-díjat is, és jelen formában én is szeretném elismerni a DVSC-ért tett eddigi erőfeszítéseit. Nagyon remélem, hogy még évekig láthatjuk őt Loki mezben.

Csibu választottja: Dusan Brkovic

Ha jól számoltam, 38 tétmeccset játszottunk a szezonban (33 NB I, 1 MK, 4 NK). Érdemes végignézni, hogy az év játékosára javasoltak egyszerre csak 9 alkalommal voltak jelen egy-egy meccsünkön, sőt, 11 alkalommal a felsoroltak közül maximum 3-an léptek pályára (az idény első harmadában). Brkovic 35, Jovanovic 34, Danilovic és Holman 30-30, Filip és Tőzsér 25-25, Könyves 18 mérkőzésen lépett pályára.

Haladjunk sorban hátulról. Könyvesnek 3-4 extra produkciója volt tavasszal, ami miatt a listán jogosan szerepel, de túlzás lenne az év játékosának nevezni – még akkor is, ha e néhány extra teljesítmény nélkül talán nem sikerült volna a bennmaradás. Tőzsér Dániel ősszel jól szállt be, de sokszor láthatatlan volt és eltűnt a mezőnyben, jelenlétére szükség volt, de semmi több. Holman Dávid idénye volt a leghullámzóbb: extra teljesítmények és idegtépően gyenge meccsek. Erre így építeni nem lehet, ráadásul bebizonyosodott, hogy nélküle is van csapatunk. Ilyen hozzáállással semmiképp nem jelölném év játékosának.

Jovanovicra nem véletlenül számítanak a klubnál, meghatározó személyiség, habár a játékával nem mindig voltunk elégedettek. Hozzáállása és akarata azonban példaértékű, így helye van a listán. Filip is jól kezdett, aztán kiderültek a hiányosságai. Az, hogy mégis, mekkora szükségünk van rá és milyen fontos játékosunkká nőtte ki magát, a tavasz végén mutatkozott meg, amikor kiállítása miatt nélkülöznünk kellett. Nálam semmiképp nem az év játékosa, de szerepvállalása és csapatban betöltött fontossága vitathatatlan.

Már csak két játékos maradt, akik közül nagyon nehéz döntenem. A Danilovic vs Brkovic csatában Danilovic mellett szól, hogy Novakovic óta nem volt ilyen jó kapusunk, viszont a dühkitörései túlmennek a józan ész határán. Brkovic azonban csupán három meccset hagyott ki az egész szezonban, végig közepes-jó-kiváló teljesítményt mutatott, abszolút kihagyhatatlan és elképzelhetetlen nélküle a DVSC. Nem mellesleg példamutató magatartásával és alázatos hozzáállásával sokak példaképe lehet, teljes joggal. Úgyhogy a választottam: Dusan Brkovic!

Lucas választottja: Dusan Brkovic

Jelen pillanatban Dusan nélkül elképzelhetetlen a DVSC védelme. E derék szerb lovag éberen őrködött tizenhatosunk előtt egész szezonban (kivéve mikor el volt tiltva), és még egy olyan fontos gólt is szerzett a Gyirmót ellen, ami később rendkívül sokat számított a végelszámolásnál. De a végső érv, ami miatt a szavazatom az övé az az, hogy minden más jelölttel ellentétben elmondható róla, hogy egész szezon során stabilan minimum megfelelő, de inkább pozitívba hajló teljesítményt nyújtott. Ugyanez az időnként fellángoló többiekről, vagy a jó félszezonos Könyvesről nem mondható el.

SiD választottja: Dusan Brkovic

Danilovic mellett idén is ő nyújtotta a legstabilabb teljesítményt, nem véletlenül kapta meg a Zilahi díjat is. Idén azért ő is elmaradt a kimagasló teljesítményekkel, de így is nagy érvágás lenne, ha nem tudnánk hosszabbítani vele.

Redboy választottja: Branislav Danilovic

Balhéja ellenére is végig a hàtàn vitte a csapatot és nem egyszer az ő teljesítménye és bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy egy -egy neccesebb meccset sikerrel vegyünk.

Sammy választottja: Aleksandar Jovanovic

Noha nem mindig a legjobb formájában játszott, és a passzai sem feltétlen voltak mindig tökéletesek, rajta lehetett látni azt, hogy amikor a pályán van, akart és küzdött a labdáért és igyekezett a legjobb tudása szerint megjátszani azt, vagy megállítani az ellenfelet a támadásépítésben. Ez az akarás emeli ki a sokak által emlegetett „zsoldos” légiósok közül, őrá semmiképp nem tartozik ebbe a kategóriába.

Enderson választottja: Branislav Danilovic

Igen, elismerem, voltak gyengébb meccsei, sőt, kapott egy-két kifejezetten potyagólt is. Nem felejtettem el a Ferenczivel szembeni kirohanását sem. Azt sem vitatom, hogy lehetne akár még jobb kapust is szerezni nála. Viszont amikor átgondoltam a szezont, rájöttem, hogy nélküle elég sok kiesési rangadót buktunk volna el, és ezek a pontvesztések különösen fájóak lennének. Ezen kívül mindig láttam rajta az akarást és alázatot, az én szememben ő sokkal kevésbé zsoldos, mint mondjuk egy Tőzsér. Ezek miatt együttesen neki adnám a díjat, bár ő sem érdemli meg maradéktalanul.

Látens választottja: Dusan Brkovic

Ő volt a legegyenletesebb teljesítményt nyújtó játékos az egész szezont tekintve.

Második kategória: Olvasók szavazatai

A végső döntés ezúttal is az olvasók kezében volt, hiszen ebben a kategóriában osztottuk ki a legtöbb pontot. Az első helyen végző játékos 75 pontot, a második 50-et, a harmadik pedig 25-öt kap ebben a kategóriában. Ez a szavazás közel két hétig tartott, és több, mint 700 szavazat érkezett, amit nagyon köszönünk! Az már néhány nap után világossá vált, hogy két játékos közt dől majd el a verseny: Danilovics és Brkovics szinte végig fej-fej mellett haladtak, végül az utolsó napokban Dusan behozhatatlan előnyre tett szert, és megnyerte az olvasói szavazást a voksok 40%-át begyűjtve! De Danilovics sem szégyenkezhet, hiszen a szavazók 34%-a őt látta a legjobbnak. A harmadik helyre Jovanovics futott be, rá 8% szavazott.

szavazaseredmeny

Így tehát az értékes 75 pont Brkovics markát ütötte, míg Danilovicsnak be kellett érnie 50 ponttal, illetve harmadik helyezettként Jovanovics is gazdagodott 25 ponttal.

  • Első helyen végzett, és 75 pontot kapott: Dusan Brkovic
  • Második helyen végzett, és 50 pontot kapott: Branislav Danilovic
  • Harmadik helyen végzett, és 25 pontot kapott: Aleksandar Jovanovic

Bónusz kategória: A hónap legjobbjai

Az eddigiekhez hasonlóan idén is minden hónap végén megválasztottuk a legjobb játékost, a díjat bezsebelők pedig 10-10 ponttal gazdagodtak. Ha valaki többször is elnyerte ezt a címet, az annyiszor 10 pontot szerzett ebben a megmérettetésben. Mivel idén szűkítettük a végső szavazásban résztvevők számát, így értelemszerűen csak a jelöltek gazdagodtak a pluszpontokkal, ezért neveztük át idén bónusz kategóriának ezt a részét a szavazásnak.

  • Július legjobbja: Tisza Tibor
  • Augusztus legjobbja: Branislav Danilovic
  • Szeptember legjobbja: Holman Dávid
  • Október legjobbja: Branislav Danilovic
  • November és december legjobbja: Szatmári Csaba
  • Február és március legjobbja: Osváth Attila
  • Április legjobbja: Könyves Norbert
  • Május legjobbja: Aleksandar Jovanovic

Idén tehát nyolc szavazást tartottunk, kétszer két hónapot, novembert és decembert, illetve februárt és márciust összevontuk, mivel külön-külön kevés meccset játszottunk ezekben a hónapokban. A végső szavazásban résztvevők közül Danilovics (kétszer), Holman, Könyves és Jovanovics kap tehát pluszpontokat, és érdekesség, hogy a végső győztesünk egyszer sem volt a hónap legjobbja!

Végeredmény

Összegezzük a pontszámokat. Maximálisan 350 pontot lehetett szerezni, összességében viszont csak 320 ponton osztoztak a jelöltek.

1617legjobbja

Idén tehát Dusan Brkovic érdemelte ki az év játékosa címet, azt gondoljuk, hogy teljesen megérdemelten. Dusan pedig ezzel duplázni tudott, hiszen a klub által életre hívott Zilahi-díjat is ő nyerte idén! A LokiBlog év játékosa címhez természetesen hozzátartozik egy trófeatádás, illetve egy interjú a győztessel. Ezt tavaly nagy szívfájdalmunkra nem tudtuk megvalósítani, idén viszont azon leszünk, hogy összehozzuk Brkoviccsal a találkozót! Tartsatok velünk továbbra is, a hagyományokat folytatjuk, és jövőre is megválasztjuk majd a szezon legjobb Loki játékosát!

evlegjobb1617k