LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Száznyolcvan percre a kupadöntőtől

Némileg rendhagyó címet választottam, hiszen szeretett csapatunknál az utóbbi hetekben valami megváltozott pozitív irányba, aminek köszönhetően már a mumusunknak számító Paksot otthonában tanítottuk móresre, majd most hétvégén a bajnoki címre törő Ferencváros is keserű szájízzel távozott a Nagyerdőről. Úgy gondolom, hogy ezen előzmények alapján nem kiabálok el semmit, ha azt mondom, hogy szerdán a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa elődöntőjének odavágója előtt minden esélyesünk megvan arra, hogy bejussunk a döntőbe. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen előbb szerdán kell egy olyan eredményt kiharcolnunk, hogy minél kedvezőbb helyzetből várjuk majd a debreceni visszavágót.

Ez azonban nem lesz olyan egyszerű, hiszen az „akadémisták” a legjobb nyolc között a Diósgyőrt intézték el úgy, hogy a visszavágót megelőzően még egyfás hátrányban voltak, de végül a sárga-kékek javára billent a mérleg nyelve és szűk történetükben először kupaelődöntőbe jutottak Pintér Attila fiai. Talán nem mondok el újdonságot, ha megemlítem: szerdai ellenfelünk keretében több egykori debreceni játékos is kergeti a bőrt, így már ezért is lesz némi pikantériája ennek a párharcnak, hiszen korábbi csapatkapitányunk Szakály Péter, vagy éppen a megbízhatóan teljesítő szerb cerberus, Branislav Danilovic, illetve a csupa szív középpályás Zsidai László most éppen ellenünk fog mindent megtenni azért, hogy ne sikerüljön a továbbjutásunk és esetleges kupagyőzelmünk.

Vélhetően azonban ehhez a mieinknek is lesz egy két szava és remélhetőleg a bombaformában teljesítő csatárunk, az OTP Bank Ligában már nyolc gólnál tartó Könyves Norbert személye is egyfajta garancia lesz arra, hogy stílszerűen elkönyvelje a lokisták újabb jó eredményét. Mellette kulcsszerep hárulhat az egyre jobb formába lendülő Varga Kevinre, illetve Bódi Ádám remek lövéseiben is bízhatunk. Nos, ami a hiányzókat illeti Ferenczi János biztosan nem játszhat, azonban úgy hírlik, hogy Sós Bence és Mengolo már egészségesek, így elképelhető, hogy legalább a kispadon helyet kapnak. Barna Szabolcs a hétvégén cserét kért a mérkőzés utolsó perceiben, remélhetőleg az ő sérülése nem súlyos, hiszen a posztjára végképp nincs más játékosunk. Véleményem szerint kapusposzton újra szerepet kaphat Tomas Kosicky, hiszen a tavaszi kupatalálkozókon eddig túlnyomó többségben következetesen a szlovák portásnak szavazott bizalmat a DVSC vezetőedzője, ezt leszámítva viszont nem várható változtatás a hétvégi kezdőnkhöz képest..

Herczeg András és csapata egyébként az elkövetkezendő napokban „felcsúti heteket” tart, aminek első felvonása a szerdai kupameccs majd a második részt hétvégén a bajnokaspiráns Videoton ellen fogják letudni a fiúk ugyancsak a Pancho Arénában.  Visszatérve a kupameccsre: Bízzunk abban, hogy ezen találkozón számunkra kedvező eredmény fog születni, amit az M4 Sport csatornája élőben fog sugározni 20 óra 15 perctől. A játékvezető Erdős József lesz, Szert Balázs és Szécsényi István asszisztensi minőségben fogja segíteni a sípmestert.

Ezek után nem is mondok mást, mint HAJRÁ LOKI!