LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Pontos évzárás a Nagyerdőn?

Annak ellenére, hogy legutóbbi mérkőzésünk előtt meglehetősen borús hangulatot ütöttem meg a csapatot illetően, hála az égieknek rám cáfoltak a srácok és győztesen hagyták el idegenben a gyepet az MTK ellen. Azt megelőzően a nyitófordulóban, a Puskás Akadémia ellenében sikerült mindezt elérni. Az pedig már csak hab volt azon a bizonyos tortán, hogy kedden a Magyar Kupában a Vasas ellen is sikerült továbbjutni a legjobb 16 közé, igaz nem túl meggyőző játékkal. Reméljük, hogy szombaton az év utolsó hazai bajnokiján sem leszünk szerencse híján a jelenlegi bronzérmes pozícióban tartózkodó Honvéd ellen.

Akikkel szemben egyébként komoly elszámolnivalónk van, hiszen bizonyára minden szurkolótársam emlékszik arra a 3-0-s vereségre a hatodik fordulóból, amit a Supka csapat meglehetősen nagy bírói hátszélben aratott. Így most igazán időszerű revansot venni ellenük, hiszen a 24 pontos cívisvárosiak egy esetleges győzelemmel igencsak közel kerülhetnének a fővárosiakhoz.

A Supka Attila edzette Kispest nyolc győzelmet és négy –négy remit és zakót tudhat magáénak eddig. Legutóbb a Videoton ellen 2-0 arányban maradtak alul, de ezzel együtt, ha megvizsgáljuk az eddig lejátszott meccseiket, akkor világosan látszik, hogy jól összerakott védelme van a piros feketéknek, hiszen a teljes mezőnyt vizsgálva ők kapták a legkevesebb gólt, szám szerint 11-et a Ferencvárossal holtversenyben. Arra, hogy zsinórban két vereséget szenvedjenek el, a szeptember 15-29. közötti időszakban volt példa a Ferencváros és Puskás Akadémia ellen, így bizonyára nem lennénk szomorúak, ha szombaton megismételnék ezt a sorozatot, tudni illik előző héten a Vidi otthonában szenvedtek 2-0-s vereséget.

Persze ez csak kimondva tűnhet könnyűnek, hiszen nagyban meghatározhatja az előttünk álló 90 perc kimenetelét például az, hogy a lábadozókon túl a maródi játékosaink (Tőzsér Dániel, Kusnyír Erik, Csősz Richárd, Bényei Balázs, Erik Cikos és Könyves Norbert) közül hányat tud majd az orvosi stábunk összedrótozni a kezdő sípszóra. A legvalószínűbb összetétel a múlt heti, MTK elleni, valamint a Vasas ellen látott csapat ötvözete lehet. Ez azt jelenti, hogy visszatérhet a kapuba Nagy, a védelembe Ferenczi és Szatmári, illetve Kinyik ezúttal is jobboldali védő lehet. A középpályán a csapatban maradhat Jovanovics, míg előtte a Varga, Haris, Bódi, Szécsi négyes szereplésére van esély. Elöl pedig ismét Avdijaj kezdhet Takács helyén.

Továbbá az is tényező lehet, hogy milyen napot fog ki a támadósorunk és a védelmünk. De nem is akarok Zombori „Taktikus” Sándor-féle babérokra törni, így én személy szerint csak pontos évzárást remélek a srácoktól. Erre megvan minden esélyünk is, hiszen egy évvel ezelőtt ugyancsak a Honvéd ellen értünk el 1-0-s győzelmet, amivel akkor méltóképpen búcsúztattuk tavalyi parádés őszünket. Reméljük, hogy ezúttal is meg tudják örvendeztetni a kilátogató szurkolókat a piros-fehérek.

A 17 órától megrendezendő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. A játékvezető Erdős József lesz az MLSZ bíróküldése alapján. Munkáját Szécsényi István és Szalai Balázs fogják segíteni.