LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ki volt a legjobb februárban?

A 2019-es év első olyan hónapjának végén járunk, amikor már tétmeccseket játszott a Loki, ez pedig azt jelenti, hogy eljött az ideje eldönteni, hogy ki volt február legjobbja! A döntés sajnos közel sem olyan egyértelmű…

Az idei első hat tétmeccs kevés örömöt okozott a szurkolóknak. Két győzelmünk közül kétségtelen, hogy a Ferencváros elleni sokáig emlékezetes marad, az Ajka elleni kupasiker meg inkább a kötelező kategória volt. A párharc visszavágója nyögvenyelős lett, mint ahogy az Újpest elleni idénynyitó is pontosztozkodást hozott. A Kisvárda és Paks elleni meccseket pedig felejtsük el… Sajnos jó egyéni teljesítményekben sem nagyon dúskáltunk, azért megpróbálunk egy kis iránymutatást adni. Tomas Kosicky két bajnokin és a két kupameccsen védett a hónapban, talán a kisvárdai meccset kivéve remek teljesítményt láthattunk tőle. Pávkovics Bence a védelmünk legjobbja volt az utóbbi hetekben, míg a középpályáról talán Haris Attilát lehet kiemelni jó teljesítménye miatt. És persze ne feledkezzünk meg Zsóri Dánielről sem, aki az ollózós gólja miatt indul nagy esélyekkel a szavazáson. A döntés ezúttal is a ti kezetekben van!

Vizsgált mérkőzések:

  • DVSC – Újpest 0-0
  • Kisvárda – DVSC 3-0
  • DVSC – Ferencváros 2-1 (Tőzsér, Zsóri)
  • FC Ajka – DVSC 2-3 (Takács, Kuti, Pintér)
  • Paks – DVSC 2-1 (Varga K.)
  • DVSC – FC Ajka 1-1 (Takács)

Szavazni ezúttal is a megszokott módon, az oldalsávunkban tudtok, egészen szombatig. A szavazáson csak azok vesznek részt, akik legalább három meccsen pályára léptek a hónapban.