LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Power Rankings #1

Idén sem maradtok Power Rankings nélkül, egyik legrégebbi rovatunk az új idényben is rendszeresen jelentkezik majd. A 2019-2020-as szezon most hétvégén startol, igaz számunkra halasztás miatt egy hetet csúszik a szezonrajt. Szokás szerint a bajnokság kezdete előtt megtippeljük a csapatok végső helyezését, hogy aztán az év végén rácsodálkozzunk, hogy mennyit tévedtünk. Lássuk tehát, hogy szerintünk mi lesz a végeredmény!

A csapatok neve után zárójelben az előző évi helyezés látható.

1. Ferencváros (1.)

A címvédő idén is nagy esélyese a bajnokságnak. Ami keresztülhúzhatja némileg a számításaikat, az a nemzetközi szereplés. Ha ugyanis a zöldek bejutnak valamelyik csoportkörbe, akkor könnyen úgy járhatnak, mint tavaly a Vidi, akik nem bírták a kétfrontos harcot, és már az ősz végére tetemes hátrányt szedtek össze a Fradival szemben. Viszont a Fradi keretét eleve erősebbnek érezzük a Vidiénél, így adott esetben a többlet terhelés sem okozhat gondot – legfeljebb majd mindig halasztanak…

2. Videoton (2.)

Nagyon úgy néz ki, hogy a stadionmizéria megoldódni látszik, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy a teljes őszi szezont Felcsúton kell lejátszaniuk a bakteriális fertőzés miatt – ez egy újabb indok lett volna arra, hogy ne őket várjuk az első helyre. Ettől függetlenül sem érezni, hogy miért ők lennének idén a bajnokok. A nemzetközi szereplés alighanem a Frankfurt ellen véget ér majd a számukra, így mondhatnánk, hogy 100%-ban oda tudnak koncentrálni – szerintünk ez is kevés lesz.

3. DVSC (3.)

Az elmúlt években általában óvatosak voltunk csapatunk becsült helyezésével kapcsolatban, és jócskán alálőttünk a végső helyezéseknek. Idén a szerkesztőség valamivel optimistább, hiszen úgy érezzük, képes lehet a csapat megismételni a tavalyi szereplést, és kiharcolni újfent a dobogós helyezést. Ehhez mondjuk kellett az elfogadhatónak mondható átigazolási időszak is. A nemzetközi szereplés úgy tűnik, hogy nem fog bezavarni, hiszen mire elkezdődik az NB I, az Európa Liga számunkra már véget ér. Nyugodtan lehet tehát koncentrálni a bajnokságra, remélhetőleg hasonlóan stabil (vagy még egyenletesebb) teljesítményt látunk majd idén is.

4. Honvéd (4.)

A Kispest háza táján tapasztalható a legnagyobb átalakulás az elmúlt hónapokban, hiszen új tulajdonos, új vezetőedző és új játékosok mellett még új stadion is épül. Utóbbit idén még nem vehetik birtokba, így ebben a szezonban is albérletben játszanak, az MTK stadionjában. Sannino személyében ismét olasz edző irányítja a csapatot, Holender személyében pedig ismét elvesztették legértékesebb játékosukat a nyár folyamán. Az utóbbi években ezeket a veszteségeket rendre kiheverték, de most mintha nem állna össze a kép. Egyelőre még nagyon nem látni azt, hogy mitől lenne jó idén a Honvéd, de alighanem így is harcban lesznek a dobogóért.

5. Újpest (5.)

A liláknál továbbra is nagy kálvária folyik címerügyben, aminek egyelőre nem látni a megoldását. Így a tulajdonos és a szurkolók közti feszültség továbbra is jelen lesz, ráadásul a Szusza stadion gyepének felújítása miatt az őszt a Vasas új stadionjában játsszák majd, ami további nehezítő tényező lesz számukra. A nagy reményekkel szerződtetett Traoré nem tért vissza Újpestre, így egyelőre klasszikus befejező csatár nélkül vannak. Ezen tényezők miatt idén sem valószínű, hogy megkaparinthatják a bronzérmet, de vélhetően most is ott lesznek az élmezőnyben a bajnokság végén.

6. Mezőkövesd (6.)

A borsodi együttes szép csendben építkezik és erősítgeti a keretét. Ugyan Drazic személyében egyik kulcsemberüket elvesztették, de így is jól erősítettek, sikerült Molnárt megtartaniuk, és a támadósorba is igazoltak egy grúz gólvágót. A kiesés réme idén sem valószínű, hogy fenyegeti majd őket, sőt, azt is el tudjuk képzelni, hogy beleszólhatnak a dobogós helyért folyó harcba. A felsőház mindenesetre biztosnak tűnik.

7. Puskás Akadémia (7.)

Örök dilemma a falusi csapat végső helyezésének megtippelése… Az anyagi lehetőségek alapján bőven a dobogóért kéne harcban lenniük, igazából pedig ha már léteznek, és itt vannak az NB I-ben, akkor inkább a fiataloknak kéne lehetőséget adniuk. Talán ebben látni némi hajlandóságot a részükről az elmúlt időszakban, az új szezonban van esély arra, hogy akár 2-3 (!) fiatalt is rendszeresen játszassanak… De nehogy azt higgyük, hogy jó útra tértek, új edzővel vágnak neki a szezonnak, és már szerződtettek egy csomó légióst, hollandot, ausztrált… Marad a középmezőny és a posvány. Bárcsak kiesnének.

8. Paks (8.)

Itt is új edző, Szivics készíti fel a csapatot, aki korábban edzősködött már Pakson. Illetve van egy szintén régi-új játékos is Böde Dániel személyében, aki egy személyben nagyot lendíthet a tolnaiak szereplésén. Talán pont miatta nem kell majd aggódniuk a kiesés miatt, ha meglövi a tőle elvárható 10-12 gólt a szezon során. Merészebb célokért azonban aligha küzdhetnek majd.

9. DVTK (10.)

A DVTK minden évben merész célokkal vág neki a szezonnak, aztán a végén örülnek, ha sikerül kiharcolniuk a bennmaradást. Az elmúlt három szezonban egyaránt az utolsó fordulóban tudták csak bebiztosítani az élvonalbeli tagságukat, vélhetően idén már azzal is megelégednének, ha 2-3 körrel a vége előtt hátra dőlhetnének. Maradt Fernando a kispadon, érkeztek új játékosok, de voltak távozóik is az alapcsapatból. Meglátjuk, hogy idén tudnak-e előrébb lépni játékban, egyelőre úgy hisszük, hogy a vonal környékén fognak most is táncolni.

10. Kisvárda (9.)

A “szimpatikus” várdaiak tavaly nagy bravúrt hajtottak végre azzal, hogy a pocsék kezdés után sikerült kiharcolniuk a bennmaradást. A zsoldos hadsereg idén sem változtatott a koncepcióján, és bár Dajka helyét Miriuta vette át, maradtak a légiósok. Azért akad egy-két magyar is a csapatban, de ne lepődjünk meg, ha idén is 9-10 légióssal állnak majd ki a bajnoki mérkőzésekre. Mivel a két újonc játékerőben gyengébbnek tűnik egyelőre, így a bennmaradók közé soroljuk őket előzetesen, de nem kizárt, hogy rezeg majd a léc.

11. Zalaegerszeg (újonc)

Hét év után köszönthetjük újra az élvonalban a ZTE-t, nem volt egyszerű újra NB I-es csapatot építeniük. Zalaegerszegen remélhetőleg az NB I-es átlaghoz képest sok néző látogatja majd a mérkőzéseket, talán ők is ki vannak már éhezve az NB I-re. Ami az erősítéseket illeti, azzal kapcsolatban szkeptikusak vagyunk. Nem látni, hogy mitől maradhatna benn a csapat az év végén. Bár akadnak jó igazolásaik, úgy mint Mitrovic vagy épp Radó, de a keret összességében az NB II-es bajnokságot megnyerő játékosokra támaszkodik. Mi azért szurkolunk nekik, inkább ők legyenek NB I-esek, mint a Felcsút vagy a Kisvárda.

12. Kaposvár (újonc)

A Kaposvár is hosszú évek után jutott fel az élvonalba, de vélhetően nem lesz hosszú életű az itt tartózkodásuk. Waltner Róbert együttese tavaly újoncként (!) végzett a második helyen az NB II-ben, és a két év alatt két osztálynyi ugrás soknak tűnik. A keret szinte egy az egyben a tavalyi maradt, tehát nem igazán erősítettek az NB I-re. Hallani, hogy már most kongatják a vészharangot a Rákóczinál, nem lenne meglepő, ha idén ők lennének a pofozógépek. Alighanem már a téli szünetre eldőlhet a sorsuk.

Zárszóként még annyit hadd jegyezzek meg, hogy amint az látható a felsorolásban, nem nagyon kockáztattunk a tippjeinkkel: a mezőny zömét ugyanoda várjuk, ahol az előző szezonban végeztek. Ez alól egyetlen kivétel a DVTK és a Kisvárda, akiktől helycserét várunk, de esetükben is nüanszok dönthetnek majd, akárcsak az előző bajnokságban. Meglátjuk, hogy ezek a “biztonsági tippek” helytállóak lesznek-e, vagy sok esetben borul majd a papírforma.