LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Karrier a Loki után #8 – Balogh János

Hová lettek? Milyen utat jártak be? Várjuk-e visszatérésüket? Cikksorozatunkban a DVSC-t korábban elhagyó játékosok karrierjét vizsgáljuk meg. Hová kerültek, mi lett velük, sikerek, vagy inkább kudarcok várták őket? A sorozatunk nyolcadik saját nevelésű alanya, a már visszavonult Balogh János.

Balogh János 1982 november 19-én látta meg a napvilágot a Cívisvárosban. Jó adottságokkal rendelkezett a debreceni hálóőr a maga 192 centiméteres magasságával. Fiatalon debreceni és más megyei csapatokban futballozott, felnőtt pályafutását a Lokiban kezdte, 1999 és 2009 között erősítette a Debrecent. Közben szerepelt több alkalommal is kölcsönben, 2004-2006 között a Sopron csapatának kapuját védte. Később Nyíregyházán is megfordult, majd jött a külföldi karrier. 2009-2011 között Skóciában, a Hearts csapatánál játszott. Ez idő alatt 23 mérkőzésen lépett pályára. Az első két szezonjában felváltva védett másik két kollégájával, ám jött egy csuklótörés, felépülése után pedig már harmadik számú kapussá vált. Skócia után ismét Nyíregyházára vezetett az útja. 2015-ig segítette 90 meccsen a szabolcsi csapatot. Karrierje utolsó állomásaként a Lokit választotta, ahol az első csapatban pályára már nem lépett, ennek oka a folyamatos sérülések, betegségek voltak. 2017 elején vonult vissza.

Említést érdemel még, hogy karrierje során több utánpótlás korosztályban is védett, és a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott 2007-ben Törökország ellen. Sikereit tekintve egyszeres magyar bajnoknak mondhatja el magát, emellett Szuperkupa és Magyar Kupa elsőséget is ünnepelhetett a Debrecennel.

Pályafutását követően az Olasz Focisulinál kapusedzősködött, majd a Balmazújváros csapatánál volt kapusedző. 2019 őszén visszatért a DVSC-hez, és a labdarúgó akadémián dolgozik a fiatalokkal, hogy a jövőben legyen saját nevelésű hálóőre a Lokinak ismét, mert sajnos erre igen régen volt példa. Balogh János magyar szinten jó kapus volt, ám sajnos Skóciában nem tudott kiteljesedni a külföldi karriere, leginkább a sérülésének köszönhetően. Példaértékű, hogy nem felejtette el honnan indult, és jelenleg is legjobb tudása szerint próbál tenni azért, hogy jobb és sikeresebb legyen a debreceni labdarúgás.

Hajrá Loki!