LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Karrier a Loki után #12 – Nagy Róbert

Hová lettek? Milyen utat jártak be? Várjuk-e visszatérésüket? Cikksorozatunkban a DVSC-t korábban elhagyó játékosok karrierjét vizsgáljuk meg. Hová kerültek, mi lett velük, sikerek, vagy inkább kudarcok várták őket? A sorozatunk tizenkettedik saját nevelésű alanya, Nagy Róbert.

Talán kevesen emlékeznek Nagy Róbertre. 1987. november 26-án született Debrecenben, a futballista karrierjét is itt kezdte el építgetni, 2002-ben került a DVSC utánpótlásába, 2007 nyarán pedig bemutatkozhatott a Siófok elleni bajnokin az NB I-ben. Ide úgy vezetett az útja, hogy fontos tagja volt Létavértesnek és az NB II-be feljutó DVSC-DEAC-nak. A 2009-2010-es szezonban kölcsönbe került a Diósgyőrhöz, mivel esélye nem nagyon volt, hogy kezdő legyen a csapatunkban. Miután visszatért kevés játéklehetőséggel a háta mögött, Balmazújvárosra vezetett az útja. Itt alapemberré vált, így mondhatjuk, hogy jó döntést hozott azzal, hogy eligazolt. Az újvárosiakkal feljutott a másodosztályba, majd Kisvárdán kötött ki. Itt szintén alapemberré tudott válni. Ezt követően megjárta Kazincbarcikát, Hajdúböszörményt, Cigándot, Tiszaújvárost, az egyetemi DEAC-ot, ezt a szezont pedig a megyei elsőosztályú Berettyóújfalu csapatában töltötte, és a harmadik helyen végeztek, a 32 esztendős játékos pedig hat találatot szerzett.

Mondhatjuk, hogy nem kevés klubot járt meg az ex-debreceni játékos. Létavértesen és a DEAC-ban remekelt az akkor még éppen csak nagykorú Nagy Róbert, de sajnos az NB I-ben nem tudott maradandót alkotni. A DVSC-ben mindössze egy alkalommal lépett pályára, a DEAC-ban és a Létavértesben több mint 60 mérkőzésen. A DVSC után szinte mindenhol alapembere volt aktuális csapatának, de ezen klubok NB II – NB III-ban szerepeltek egytől egyig. Talán Nagy Róbert karrierje szerencsésebben alakult volna, ha nem a Loki legsikeresebb éveiben kellett volna berobbannia a magyar futball világába.

Hajrá Loki!