LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Inkább mennénk a Fradihoz…

Nagyot fordult azóta a világ, hogy 2020 nyarán a Paks elleni 1-1-es döntetlennel kiestünk a másodosztályba. Nálunk új tulajdonosi kör és új csapat épült, Pakson pedig a látszólagos változatlanság mellett, csupán a szakmai stáb lecserélésének köszönhetően, következett be drasztikus fordulat. A korábban bunkerező, szürke középcsapat ugyanis lehengerlő támadófocijával gyakran szórja meg ellenfeleit, és miközben pár évvel ezelőtt a szenvedős 0-0 kilátásával utazhattunk az atomvárosba, addigra most egy sokgólos meccsre számíthatunk. De biztos jó lenne ez nekünk? Elnézve a védelmünket, semmiképp nem mernék igennel válaszolni a kérdésre.

Nem tudunk ugyanis elégszer beszélni arról, hogy mennyire elhibázottak voltak eddig a nyári igazolásaink. Ingyen és pénzért is sikerült szereznünk borzalmasan rossz középhátvédet a korábbi csapnivalók helyett, aminek hála még a fáradt és tartalékos Újpestnek is két gólt ajándékoztunk az előző fordulóban. Nálam nem is kérdés, hogy a lilák elleni meccs után sorcsere lenne a védelem közepén: Nikolics és Charleston eltűnnének a színről, és átvenné a helyüket a Poór-Deslandes páros. Igen, tudom, hogy Poór sem nyújtott tavaly meggyőző teljesítményt, de pl. Nikolics lilák ellen mutatott teljesítményénél rosszabb úgysem lenne.

Márpedig most nagyon kellene a stabilitás a védelemben, mert Bognár György félelmetes támadófocit játszat csapatával. Tavaly még talán rá lehetett fogni naivan, hogy biztos Hahn remeklése miatt voltak ilyen hatékonyak, de aki esetleg ezt gondolta, azt is meglegyinthette az előző fordulóban a valóság szele: a távozófélben lévő gólkirály nélkül is hatot lőttek idegenben a paksiak Felcsúton a tavalyi ezüstérmes otthonában. És bizony egy percig ne gondoljuk, hogy nekünk jobb a védekezésünk a PAFC-nál…

Szóval hangoztathatjuk mi, hogy csak magunkkal törődünk, meg ideje visszavágni a Paksnak a tavalyi vereséggel felérő döntetlenért, de félő, hogy végül inkább a túlélésért küzdünk majd a mérkőzésen. Én személy szerint a Fradi otthonában tett látogatástól sem tartanék annyira, mint ettől a meccstől, mert ha a Tolna megyeiek jó napot fognak ki, akkor ezzel a védelemmel egy komoly verésbe is könnyen belefuthatunk.

Reménykedhetünk persze abban, hogy legalább az ő védelmük is sebezhető, és ez egyértelműen igaz is, elég csak annyit hozzátenni ehhez, hogy Kinyik egyből stabil kezdővé tudott válni. Csakhogy abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lesz lehetőségünk mindezt tesztelni. Most válik majd el ugyanis, mennyit tudtunk fejlődni a labdakihozatalban és támadásépítésben, mivel a paksiak NB I-es szinten kiemelkedően hatékonyan tudnak letámadni, és ezzel rendre zavarba hozzák az ellenfelet, rákényszerítve az ívelgetésekre. Elvileg mi pont ezt akarjuk elkerülni, azonban a Honvéd ellen az 1. félidőben is látszott, hogy a labdakihozatal még nagyon döcögősen megy intenzív letámadás esetén.

Az egyetlen, amiben reménykedni tudok, az a csapat mentális ereje. Az eddigi két fordulóban ezen a téren éreztem az elmúlt évekhez képest a legnagyobb előrelépést, mert kétszer is sikerült vesztett helyzetből pontot vagy pontokat szereznünk. Az önbizalommal nincs gond: most éppen bátor vállalásként Huszti azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha pont egy ilyen sok találatot szerző csapattól nem kapnánk gólt. Az viszonylag egyértelmű, hogy erre (vagy egyáltalán egy vállalható eredmény elérésére) csak akkor van esélyünk, ha az optimális mentális és taktikai felkészítés mellett sikerül jól vagy legalábbis szerencsésen belenyúlni a védelembe (és azért itt hangsúlyoznám, hogy a rossz védekezés az új igazolásaink minőségét elnézve nem a szakmai stáb, hanem Tőzsér hibája). Máskülönben viszont nemhogy revansot nem veszünk, de még kapunk is egy újabb pofont a korábbi mellé.

A mérkőzést szombaton 16 órától, feltehetőleg nagy hőségben rendezik majd. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Hajrá Loki!

Enderson