7 bajnoki cím története – 7. rész

Legújabb történelmi visszatekintő sorozatunkban szeretnénk a DVSC bajnoki címeit feleleveníteni, azaz jól sejthető, hogy hét részen keresztül mutatjuk be, hogy hogyan jutott a csúcsra az adott bajnoki évadban a Loki. Végigjárunk minden egyes bajnoki szezont egészen a nyári felkészüléstől, az igazolásokon át az őszi tétmeccsekig, illetve a téli felkészülést és természetesen a tavaszi pontvadászatot is felidézzük. Egyszóval egy igazi utazást teszünk az adott bajnoki évad fontos történései közt. A hetedik részben a 2013-2014-es, rendkívül fordulatos és eseménydús szezont elevenítjük fel, melynek végén a Loki hétszeres magyar bajnok lett.

Tudtuk mi azt előre, hogy a 2012-ben veretlenül végigvívott szezonunkat -amikor a bajnoki cím mellé még a Magyar Kupát is sikerült elhódítanunk-, nehéz lesz túlszárnyalni, ám a 2012-2013-as bajnoki szezonunk ennek ellenére is csalódást keltett. Eleinte minden tökéletes volt, júliusban a Bajnokok Ligájáért harcolhattunk. Az albán bajnok Skenderbeut egy idegenben 1:0-ra elveszített meccs után Nyíregyházán alaposan elpáholtuk, a Szpari csordulásig megtelt stadionjában egy 3:0-ás győzelemnek tapsolhattunk. Ám jött a BATE Boriszov, és bár idegenben reménykeltő 1:1-et játszottunk, itthon eléggé beleszaladtunk a késbe, 2:0-ás vendégsiker született. Vigaszágon az FC Bruges-szel mérkőzhettünk meg az Európa Liga főtáblájáért, de elég messze voltunk mi attól, legalábbis erre utal a 7:1-es összesítés, ahol a kisebb szám a mi góljaink számát jelezte. Eközben már tartott a bajnokság is, és a fáradtság és a fásultság egy jó darabig nem látszott még meg, ám október végén beütött a crach: 5 meccset veszítettünk el zsinórban, egyedül az őszi szezonzárót sikerült megnyernünk (illetve Coulibalynak megnyernie nekünk) a Kaposvár ellen. Tavasszal pedig, bár voltak kisebb fellángolásaink, tovább folytatódott a szenvedésünk, és végül mindössze hatodikok lettünk a tabellán. Közben viszont a nem kevés mázlinak, kedvező sorsolásnak (sorrendben a Szentlőrinc SE, az akkor másodosztályú Nyíregyháza, saját fiókcsapatunk, a Létavértes, és az Nb2-es Vasas voltak az ellenfeleink) és Adamo Coulibaly Kupadöntőn (a híres Győr elleni 2:1) bemutatott parádés teljesítményének hála, megnyertük a Magyar Kupát. Ezáltal indulási jogot vívtunk ki magunknak az Európa Liga selejtezőinek második körébe.

Ám előbb volt mit rendbe tenni a fejekben, a taktikai repertoárunkban, és nem utolsósorban a játékoskeretben. Ekkor még senki sem tudta, hogy minden idők egyik legizgalmasabb átigazolási időszaka jön! A Loki ugyanis az elmúlt éveket tekintve példátlan bevásárlást tartott, és a bevásárlás még túl enyhe kifejezés: nagyobb volt a jövés-menés, mint szombat délelőttönként a Budaörsi áruházkörzetben.

A számtalan fiatal mellett, akiket kölcsönadogattunk, a nagyobb nevek közül távozott Dajan Simac (nem tudtak megegyezni a folytatásról), Luis Ramos (mindenképp menni akart, és hát vele mindig is nehéz volt), Varga József (a Greuter Fürth nem akarta kivásárolni a fél év kölcsön után, de bejelentkezett érte a Middlesbrough, és egy évre oda került kölcsönbe). Egész nyáron Coulibalytól volt hangos a magyar sportsajtó, mi se győztük frissíteni az átigazolási rovatot minden egyes felröppenő pletyka után. Hetekig válogatott a kendermagban, végül a francia másodosztályú Lens lett a befutó, így a 2010-es évek legjobb debreceni csatára, és talán minden idők legjobb Loki-légiósa, a kétszeres gólkirály, a Zilahi-díjas Targoncás itt hagyott minket. Eugene Salamiban máig nem tudjuk, hogy mit látott korábbi edzőnk, Zdenek Scasny, de hajlandó volt kivásárolni szerződéséből, mi pedig örömmel neki is adtuk a Teplicének. Távozott még Cvitkovics Péter is. Az itt töltött egy szezonja alatt semmit nem mutató, szinte minden meccsen alibiző egykori sztárjátékosunkat a Puskás Akadémia vásárolta ki szerződéséből (éljen az akadémistáira építő, szimpatikus kirakatcsapat!). Ők egyébként Mamadou Waguét is leigazolták, de nálunk ő amúgy se evett volna meg túl sok sót. Sokak megkönnyebbülésére Pölöskey Péterre is megszűntünk számítani csatárposzton, ő a PMFC futballistája lett. De a névsor nem teljes, rengeteg fiatal távozott különböző kiscsapatokba, és egy örök ígérettől is sikerült megszabadulnunk: Szűcs István Békéscsabára került. Jaj, de megkönnyebbültem, és már ekkor sokan ugyanezt a sorsot jósolták Spitzmüllernek. Igazuk lett, bár beletelt egy kevés időbe. 😀

Egy kezdőcsapatra való embert igazoltunk. Közülük már csak 4-en tagjai a DVSC keretének…

Mivel számos kulcsember távozott, különösen a védekező középpályás posztján, valamint csatárposzton, először őket kellett pótolni. Június 18-án a széteső Eger egyik legjobb játékosával, egy tipikus erőcsatárral, Horváth Zoltánnal erősítettünk, majd másnap leigazoltuk Zsidai Lacit, aki telitalálatnak bizonyult. Már ideérkezésekor rendkívül szimpatikus nyilatkozatot tett, és beilleszkedésre egyáltalán nem pazarolt időt: szinte egyből hozta Varga Józsi szintjét, majd pedig egész évben a csapat erőssége volt.

Ekkor még nem volt biztos, hogy Coulibaly elhagyja Debrecent, ezért először védők után néztünk, mivel szezon közben csomószor bebizonyosodott, hogy nagy szükség van erősítésre itt is. Ennek érdekében június 25-én négyéves szerződést kötöttünk a szerb Aleksandar Trninics-csel. Pont egy hétre rá két új igazolást jelentett be a klub: a 28 éves román csatárt, Cristian Budot, valamint az elefántcsontparti Joel Bailly Damahout. Utóbbi már az első edzőmeccsén belopta magát a közönség szívébe, hiszen a meccs egyik legjobb játékosa volt, hihetetlen lelkesedéssel küzdött, és egyszer jó hangosan helyretette Spitzmüller Istvánt. Sok jelenlévő szurkoló már ekkor a leigazolását követelte, köztük én is.

Július 5-én általános meglepetésre az a Lázár Pál érkezett, aki egyszer már nemet mondott a Lokinak egy éve, amikor a balul elsült Törökországi légióskodását követően a több pénzt kínáló Pécs ajánlatát fogadta el, de náluk nem találta meg a számításait. Nálunk viszont igen, Pali telitalálatnak bizonyult később. Három napra rá pedig szintén fantasztikus üzletet kötöttünk! Dusan Brkovics kötelezte el magát a piros-fehér mez mellett, alig hittünk a szemünknek/fülünknek. Ennyi védőt régen láttunk… És akkor még szó sem esett Igor Morozovról, az észt válogatott azóta is kirobbanthatatlan tagjáról, akit Lengyelországban (a Polonia Warsavában) még az év légiósának is megválasztottak. Minden adott volt, hogy kialakítsuk a magyar bajnokság legjobb védelmét.

De a csatársor se volt még teljes! Dalibor Volas leigazolásával úgy tűnt, nagyon nagy vásárt csinálunk, hiszen teljesen ingyen (mint az eddigi új játékosokat is egytől-egyig) szereztünk egy európai kuparutinnal is rendelkező, nemzetközi szinten is jegyzett remek felépítésű csatárt. Ekkor azt hittük, hogy ennyi játékos után, a hetek óta emlegetett Vadnai Dániel már nem fog idejönni. Pedig augusztus 16-án (mikor a szezon már tartott) pont ez történt. Mindenki azt hitte, vége van, hiszen már 10 játékos érkezett. De lehetett még fokozni, szeptember másodikán, kevéssel a Diósgyőr 4:0-ás kiütése után a Miskolcon kegyvesztett L’Imam Isaak Seydi is aláírt a Lokihoz. Ha lett volna az érkezők között kapus, simán kirakhattunk volna egy teljesen új csapatot, hiszen pont 11 játékos igazoltunk.

Más kérdés, hogy három csatárunk az őszt se érte meg a Loki játékosaként. Cristian Bud már a kezdetektől kegyvesztettnek számított Kondásnál, még edzőmeccseken sem kapott soha 45 percnél többet, tétmeccsen egyszer se lépett pályára, nem volt tagja a Norvégiába utazó keretnek, így két hónapot se töltött nálunk, augusztus 21-én továbbállt. Mindenki értetlenül állt a történtek előtt. Augusztus 22-én felfüggesztették Horváth Zoli játékjogát, mivel bundázás gyanúja merült fel nála (még az Eger játékosaként több meccs végeredményének befolyásolásával vádolták), így másnap fel is bontottuk a szerződését. Azóta Ausztriában focizik egy alacsonyabb osztályú csapatban.

A nyáron kölcsönből tért vissza Stevo Nikolics, és edzőmeccseken rendszeresen lehetőséget is kapott, gólokat lőtt, és úgy tűnt, számítunk rá a szezon során. Ám augusztus 6-án egész egyszerűen eltűnt a DVSC játékosai közül a honlapról, ám hír nem volt arról, hogy távozott volna. Később a tartalékcsapat edzésén látták, de náluk sem játszott egy meccset sem. Sosem fog kiderülni a teljes igazság, hogy mi állt a háttérben, de ha a száraz tényeknél maradunk, valamikor októberben (a hivatalos honlapról eltűnt a távozásáról hírt adó cikk, vagy nem is volt ilyen, nem tudom) szerződést bontott a klubbal, és legközelebb januárban hallottunk hírt felőle.

Az őszi keret

Hátsó sor: Novakovics, Máté, Mészáros, Morozov, Seydi, Sidibe, Polekszics, Trninics, Nagy Z., Lázár, Rezes, Ludánszki, Verpecz
Középső sor: Dankó Mihály (masszőr), Lengyel László (csapatorvos), Damahou, Volas, Györky Gábor (pályaedző), Kondás Elemér (vezetőedző), Sándor Tamás (pályaedző), Erdélyi Miklós (kapusedző), Csarnai Norbert (szertáros) , Brkovics, Króner, Frida Ferenc (technikai vezető), Nagy István (masszőr), Vígvári Benedek (masszőr)
Ülnek: Selim Bouadla, Bernáth, Ferenczi, Szécsi M., Korhut, Vadnai, Selim Bouadla, Bódi, Kulcsár, Szakály, Zsidai, Spitzmüller, Dombi

Nagyobb szükség volt edzőmeccsekre, mint eddig bármikor. Az új embereket be kellett építeni, a játékot csiszolni, a taktikát begyakoroltatni, stb. A felkészülés szokás szerint egy egymás közti játékkal kezdődött, ahol a sárga mezes Loki 4:2-re verte a pirosban játszó DVSC-t. A győztes csapatban Slimane Bouadla(!) 2 gólt, Kulcsár és Szécsi pedig egyet-egyet lőttek, a vesztes csapatban pedig Stevo Nikolics és az akkor még csak próbajátékos Aleksandar Trninics voltak eredményesek. Egy héttel később a Tatran Presov gárdáját tömtük ki nagyon, 5:0 lett a végeredmény a javunkra. A gólokat Kulcsár Tamás, Korhut Mihály, és Stevo Nikolics szerezték, Cvitkovics pedig duplázott. Rögtön ezután a meccs után a Diósgyőrrel is megmérkőztünk, ott 2:1-es Loki-siker született, Rezes László és Horváth Zoli találtak be.

Egy hétre rá Kassára utaztunk, hogy az MFK Kosice gárdájával mérkőzzünk meg, de nem igazán ment a játék, mert 4:1-re kikaptunk. Az egyetlen gólunk is tizenegyes volt, Cvitkovics érdeme. A keret másik fele 0:1-et játszott a kassaiak második csapatával, bár a honlap beszámolója szerint 6*10²³ helyzetünk volt, és két gólunkat nem is adták meg. Másnap (!) a Kecskemétet fogadtuk Pallagon, a rendkívül vegyes csapattal kiállt DVSC 3:1-es vereséget szenvedett, de Horváth Zoltán ismét betalált. Az utolsó edzőmeccsünket a Gaz Metan ellen játszottuk az Oláh Gábor utcai Stadionban, Horváth Zoltán (ki más?) és Kulcsár góljaival 2:0-ra nyertünk.

A nyári felkészülés:

• DVSC I – DVSC II 4:2 (Sl. Bouadla 2, Kulcsár, Szécsi; Trninics, Nikolics)
• DVSC – Tatran Presov 5:0 (Kulcsár, Korhut, Cvizkovics 2, Nikolics)
• DVSC – DVTK 2:1 (Rezes, Horváth)
• MFK Kosice – DVSC 4:1 (Cvitkovics)
• MFK Kosice – DVSC 1:0
• DVSC – Kecskeméti TE 1:3 (Horváth)
• DVSC – Gaz Metan 2:0 (Horváth, Kulcsár)

A magyar futballszezon mindig a Szuperkupa-döntővel kezdődik, és mi, mint kupagyőztesek a bajnok Győrrel mérkőzhettünk meg a serlegért. A Puskás Ferenc Stadionban 3:0-ás zöld-fehér siker született. Ezer fokon égtem a Lokiért egész nyáron, ezért mindenképpen a helyszínen akartam megtekinteni a meccset. Még nem tudtam, hogy Kondás Lokija be van oltva Szuperkupa ellen. Arra emlékszem, hogy a hangulat csapnivaló volt, helyzeteket is alig sikerült kialakítani, a csapat pedig nagyon összeszokatlanul mozgott, de Joel Damahou nagyon élt a pályán.

Röviden a nemzetközi szereplésünkről: hiába voltunk kiemeltek az EL 2. selejtezőkörének sorsolásakor, így is erősebb ellenfelet fogtunk ki: a norvég második helyezett Strömsgodset várt ránk. Bár idegenben reményt keltő 2:2-őt értünk el egy fordulatos meccsen (sokáig vezettünk, de természetesen a hosszabbításban egyenlítettek a norvégok, miután Bódi Ádámot két sárga lappal leküldte a bíró), végül nem teljesen úgy alakult a párharc, ahogy reméltük. Érzékeny veszteség volt továbbá, hogy Igor Morozov és Joel Damahou (köszi, Kovács Péter, te mocskos norvég) is olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindkettőjükre legalább fél éves kihagyás várt. Nyíregyházán pedig szinte újrajátszottuk az egy évvel azelőtti BATE-meccset: gyakorlatilag lefeküdtünk a drammenieknek, és 3:0-ra kikaptunk. Erre az évre ennyi volt a nemzetközi, és a szurkolók lelkesedése is egy jó időre elszállt.

Ez is az oka annak, hogy a Kaposvári Rákóczi elleni szezonnyitón alig 2000-2500 néző volt jelen, az ultrák pedig megint távol maradtak egy időre. Kár, mert a Loki kitett magáért. Miután már a 8. percben hátrányba kerültünk egy védelmi megingás után Vrucsina révén, a játékosaink végre megelégelték, hogy amióta csak tétmeccseket játszunk idén, mindig a mi csapatunk a szimpatikus vesztes, vagy épp a szánalmas lúzer! Alig 5 percre rá Ibrahima Sidibe tizenegyest és kiállítást (Kovács Olivér) harcolt ki, majd gólra is váltotta a büntetőt. Továbbra is nyomtunk, és a 38. percben Korhut Misi megszerezte a lélektanilag legfontosabb gólt a találkozón, tehát már a félidőben megfordítottuk a meccset. De miért álltunk volna le? Az emberhátrányban játszó Kaposvár néha tényleg 9 emberrel védekezett, de nem bírták sokáig: az 50. percben Kulcsár is betalált, három perccel később pedig vagy ő, vagy Jánvári tovább növelte a Loki előnyét (a jegyzőkönyv szerint öngól volt, de ezt nem lehet egyértelműen eldönteni), a 70. percben pedig Ferenczi Jani vágott egy gyönyörű gólt a pipába, ezzel megszerezve első Nb1-es gólját. De góllal debütált a csereként beállt Horváth Zoltán, és a végig agilisen játszó Zsidai Laci is. Ennél szebb szezonkezdésről álmodni sem mertem, hiszen nem is a 3 pont számított leginkább, hanem a pályán mutatott igazi győztes mentalitás!

Azt hittük, ezek után a Mezőkövesddel is ilyen könnyű lesz elbánnunk, de igencsak kemény ellenállást tanúsítottak. Sokáig hiába próbáltuk feltörni a pofátlanul bekkelő matyóföldieket, de végül Szakály Péter (aki csereként állt be) egy szerencsét sem nélkülöző, lélektanilag kimondhatatlanul fontos, gyönyörű átlövésből megszerezte a vezetést, és ez lett a végeredmény is: DVSC-Mezőkövesd 1:0.

Egy megnyert meccs még semmi, kettő még lehet szerencse, de zsinórban három diadal az már győzelmi sorozat. Ennek jegyében készült mindenki a Diósgyőr elleni hazai mérkőzésre, a szurkolók pedig nem csalódtak: hajtós, küzdős és látványos meccs lett, kiütéses Loki-sikerrel. Az első félidőben Bódi Ádám és Dalibor Volas révén nálunk volt a kétgólos előny, majd a 61. percben Szakály Péter révén minden kétséget eloszlatott afelől, hogy melyik csapat lesz a győztes. Hogy a gálaelőadás teljes legyen, a hosszabbításban az örökifjú közönség kedvenc, Dombi Tibi (!!!) révén már négyet jelzett az Oláh Gábor eredményjelzője.

Megjegyzés: egész évben jellemző volt, hogy Kondás harmadik csere gyanánt, a 75-80. perc környékén Dombi Tibit küldte be. Egyrészt ezzel kedvére tett a közönségnek, másrészt sokan hiányolták a fiatalokat. A meccs után egyébként a Diósgyőr szabadlistára tette Rudolf Gergelyt, L’Imam Seydit és Tisza Tibort, és Tomiszlav Szivics új csapat építésébe kezdett.

Ám a 4. fordulóban előjött egyik nagy betegségünk: idegenben hosszú hetekig nem ment nekünk a játék ebben a szezonban. A Haladás otthonában látványosan szenvedtünk, és bár Szakály révén büntetőből nálunk volt az előny, Lázár Pál és Korhut Mihály is pirosat kaptak, és a szombathelyiek Németh Márió révén egyenlítettek a hosszabbításban.
Az ezt követő eltiltások miatt a Ferencváros ellen újra elő kellett kapni Nagy Zoltánt, balhátvédben pedig Vadnai Dániel kapott szerepet. Ezen kívül sérülések is nehezítették a dolgunkat (főleg Sidibe), Ricardo Moniz Fradijának pedig semmi hasonló gondja nem volt, ráadásul ekkor még bajnokesélyes csapatként tartották számon őket (mint minden évben 2004 óta, leszámítva a keleti csoportban töltött éveiket), ebből kifolyólag én magam sem hittem a Loki győzelmében. És mekkorát tévedtem! Talán a vendégek túlzott elbizakodottsága is kellett hozzá, de a Debrecen szépségdíjas gólokkal hagyta helyben a fővárosiakat. 4:1 volt ide, a gólokat Bódi Ádám, a duplázó Dalibor Volas és a zsinórban negyedik meccsén betaláló megállíthatatlan Szakály Péter szerezték (ez különösen szép volt). A mennyekben érezhette magát az a 9000 ember, aki látta ezt a meccset.

Azt beszéli az egész város…

De megint egy idegenbeli meccs következett, és Pécsett meglepetésre kikaptunk 2:1-re, pedig Volas révén már a meccs elején vezettünk. Ezúttal talán mi voltunk túl elbizakodottak. Márpedig ilyesmit nem engedhetünk meg magunknak, ha a következő ellenfél a Videoton! De a Loki ismét összekapta magát és behúzta a rangadót: Gyurcsó góljára Sidibe majd Volas feleltek, így lett 2:1 a mi javunkra.

Kitalálják, mi jött ezután? Naná, hogy egy idegenbeli vereség! ráadásul idén először nem szerzett a csapat egyetlen gólt sem egy meccsen: ismét 3:0-ra kaptunk ki a Győrtől az ETO Parkban. Ekkor már mindenki azért könyörgött Debrecenben, hogy alkossunk meg egy olyan stratégiát, amivel idegenben is tudunk nyerni végre, nem csak Debrecen közigazgatási határain belül. Előtte azért még volt egy hazai meccs az MTK ellen, amit nyögvenyelősen bár, de egy nagyon cseles Szakály-góllal sikerült behúznunk!

Így állt a tabella a 9. forduló után, és ekkor jött a Paks

(A Győr elleni vereség után megelőzött minket a Vidi és a Fradi is, és bár a következő fordulóban a Fradit visszaelőztük, a Vidi 3 ponttal előttünk volt)

Mivel most már kimondva-kimondatlanul is megrészegített minket a sok siker, és a bajnoki címért mentünk, és a Vidi előttünk volt, minden meccset meg akartunk nyerni. Ekkor jött az MVM-Paks, akikkel mindig megszenvedünk. Ezúttal sem volt ez másképp, sőt, még nekünk kellett az eredmény után futni. Bár Sidibe révén már a 6. percben nálunk volt az előny, Simon Attila már a 10. percben egalizált, és utána szinte semmi nem jött össze nekünk. Hol kapufákat rúgtunk, hol a paksi kapus védett nagyokat, hol Szakály hagyott ki egy tizenegyest… Az 59. percben Rezes László hozott össze egy felesleges tizit a vendégeknek, amit Simon be is rúgott, így már 1:2 volt az állás. A tragikusan játszó Rezest rögtön ezután lecserélték, a közönség pedig nem fukarkodott a füttyszóval, ahogy lefelé battyogott a pályáról. Azért került vissza alig egy héttel a felépülése után a kezdőbe, mert a harmadosztályban a DEAC meccsén 2 gólt szerzett. Hiába, ezen eredmény láttán egy szava sem lehet Selim Bouadlának, aki emiatt a kispadra szorult. Az erőnkből pedig csupán egy egyenlítő gólra futotta, de ennek ellenére Dusan Brkovics szépségdíjas fejesét győztes gólként ünnepeltük. Mivel a Vidi ismét nyert, és még a Diósgyőr is bejött elénk, már öt pontra voltak a fehérváriak, mi pedig harmadikok voltunk.

Aztán Kecskeméten megtörtént, amire mindenki várt! Behúztuk az első idegenbeli győzelmünket, ráadásul mindhárom gólt emberhátrányban lőttük (Bódi kapott pirosat egy sárga lapos esetre, de hallunk mi még Andó-Szabóról sajnos). A titkunk az volt, hogy nem szégyelltük átengedni a területeket a Kecskemétnek, és kontrázgatni kezdtünk, ahol Kulcsár és Selim gyorsaságából könnyen előnyt kovácsolhattunk. Ők és Korhut Misi találtak be, így lett 3:0 a mi javunkra! (Korhut csodálatos szólója pedig nálam az év gólja)

Nem szabad, hogy derogáljon nekünk a kontrázás

Sajnos mivel a Vidi hogy-hogy nem, de legyőzte a Puskás Akadémiát (mióta a Miniszterelnök úr csapata feljutott, a piros-kékek 6 pontról indulnak minden évben), megmaradt az 5 pont hátrány. Újabb hazai meccs jött, mégpedig az ősi mumus, a Lombard Pápa ellen. Ellenük mindig kötelező a győzelem, és pont ezért nem szokott sikerülni az esetek nagy részében. Ráadásul ez a meccs kísértetiesen hasonlított a két évvel ezelőtti meccsre ellenük: itt is egy agyonnyert meccset sikerült ikszre adni 2:0-ról. Már a 6. percben vezettünk Struhar öngóljával, és Sidibe a 63. percben belőtte a másodikat is. De mit ad Isten, teljesen megzavarodtunk, a 83. percben a veterán Kenesei visszaadta a hitet a vendégeknek, de mi is asszisztáltunk ám a feltámadásukhoz! A hosszabbítás második percében Orosz Márk lőtte ba azt a gólt, ami már percek óta a levegőben lógott. Sajnos. A mérkőzés után teljesen összetörten üldögéltem a Nagyerdő fái alatt, és kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy idén se leszünk bajnokok. Ám ekkor hihetetlen dolog történt: a Videoton kikapott otthon a Honvédtól, tehát még így is hoztunk rajtuk egy pontot.

Mivel úgy kalkuláltunk, hogy a következő fordulóban úgyis megverik José Gomes fiai a tökutolsó Kaposvárt, Újpestre is nyerni mentünk. A vártnál sokkal simábban, 4:1-re nyertünk, a „K**** gyenge!” pedig mindig zene füleinknek, ha lila torkok éneklik a Megyeri úton. 😉 Negyed óra sem telt bele, 3:0-ra vezettünk Kulcsár, Sidibe és Bouadla révén, a második félidőben pedig Sidibe szerzett lehetetlen testhelyzetből parádés gólt. Ha a rasszista bekiabálásokon felbőszült Seydi a végén berúgja a tizenegyest, ugyanolyan 5:1 lehetett volna, mint két éve. 😀

Lilaverés.

Egyébként… ez csak nekem tűnt fel vajon, kedves olvasóim? 😀

A Videoton pedig csak azért is kikapott a Kaposvártól, és feljöttünk mögéjük egy pontra! A következő feladat a Felcsút legyőzése volt itthon, és sikerrel is vettük az akadályt. Szakály góljára még válaszolt Tischler Patrik, de Hajduch büntetőt érően szabálytalankodott Kulcsárral szemben, és Volas tizenegyesével megint mi vezettünk. Egyébként nem volt valami izgalmas meccs, de legalább nyertünk. Sajnos a Vidi is, akik szinte lemásolták a mi Mezőkövesd elleni meccsünket, hiszen ők is 1:0-ra nyertek egy kései góllal. Az idegenbeli kontrázgatós taktikánkat sikerrel alkalmaztuk a Honvéd otthonában is, nagyon simán, 3:1-re vertük meg őket Zsidai, Szakály és Kulcsár góljaival. Másnap izgatottan vártam, hogy mit játszik a Videoton a Diósgyőrrel, és nem is csalódtam! A 2:2-es döntetlenjük után végre a Debrecen állt a tabella élén!

A 15. forduló után végig nekünk állt a zászló

Mindennél fontosabb volt, hogy a Vidit otthon legyőző Kaposvár otthonából elhozzuk a három pontot, és ha nem is teljesen simán, de sikerült teljesíteni a feladatot: Ludánszki és Selim Bouadla gólja több volt, mint Waltner Róberté, és mivel a Vidi csak egy pontot vitt el Szombathelyről (csakúgy, mint mi), máris 3 ponttal vezettünk. És bár a Mezőkövesd elleni utolsó meccsünk nem pont úgy sikerült, ahogy szerettük volna (megint ott volt az elbizakodottság), őszi bajnokként vonulhattunk pihenőre. Egyébként megint 2:2 lett a meccs, 2:0-ás vezetésről (Kulcsár és Selim Bouadla), de mivel a Vidi otthon is ki tudott kapni a Fraditól, megint nőtt egy ponttal az előnyünk.

Az őszi tétmeccsek sora:

• DVSC – Kaposvári Rákóczi 7:1 (Sidibe, Korhut, Kulcsár, Jánvári ö.g., Ferenczi, Horváth, Zsidai)
• DVSC – Mezőkövesd 1:0 (Szakály)
• DVSC – Diósgyőr 4:0 (Bódi, Volas, Szakály, Dombi)
• Szombathelyi Haladás – DVSC 1:1 (Szakály)
• DVSC – Ferencvárosi TC 4:1 (Bódi, Volas 2, Szakály)
• PMFC – DVSC 2:1 (Volas)
• DVSC – Videoton 2:1 (Sidibe, Volas)
• Győri ETO – DVSC 3:0
• DVSC – MTK 1:0 (Szakály)
• DVSC – Paks 2:2 (Sidibe, Brkovics)
• Kecskeméti TE – DVSC 0:3 (Kulcsár, Bouadla, Korhut)
• DVSC – Lombard Pápa 2:2 (Struhar ö.g., Sidibe)
• Újpest – DVSC 1:4 (Kulcsár, Sidibe 2, Bouadla)
• DVSC – Puskás Akadémia 2:1 (Szakály, Volas)
• Budapest Honvéd – DVSC 1:3 (Zsidai, Szakály, Kulcsár)
• Kaposvári Rákóczi – DVSC 1:2 (Ludánszki, Bouadla)
• Mezőkövesd – DVSC 2:2 (Kulcsár, Bouadla)

Őszi bajnokok!

Nem meglepő módon igen nyugis téli felkészülés következett. Bevásárlásra nem volt szükség, és épp ezért különösebben nagy jövés-menés nem is lett. Bár azért ne feledjük, hogy egy igazi kincset találtunk! A szlovén René Mihelics személyében egy zseniális, technikás, ravasz klasszikus tízest igazoltunk, akinek a szabadrúgásaitól azóta az egész Nb1 retteg. Mindezt teljesen ingyen. Rajta kívül érkezett még Kovács Ádám is a Szpariból, a franc tudja miért. És február 17-én próbáltak mindenkit meggyőzni róla, hogy az aznap aláírt Tisza Tibor erősítés lesz ebbe a csapatba. Azóta is egy elég megosztó játékos, mert bár egyszer fellángolt 2014 őszén, azóta sem vagyok tőle elájulva…

A távozók oldalán Vukasin Polekszics a legnagyobb név, őt a több játéklehetőség reményében kölcsönadtuk a Kecsónak. Ugyanígy járt Szécsi Márk és Burics András is, előbbi sajnos lila-fehérben szerezte meg első Nb1-es gólját, de legalább jól sikerült a kölcsönadás. Már nyáron is gyanús volt, hogy egy kicsit túl sok belső védőt igazoltunk, ezért nem volt akkora meglepetés, hogy Aleksandar Trninics végül máshol próbált szerencsét a kevés játéklehetőség miatt, így hát közös megegyezéssel szerződést bontott vele a klub. Rezes László után senki nem hullajtott bánatkönnyeket, amikor eligazolt a Nyíregyháza Spartacusba. Slimane Bouadla megunta, hogy hiába bizonyít minden egyes felkészülés alkalmával, már másfél éve hitegetik, és mégsem mutatkozhatott be az NB I-ben, így hát továbbállt ő is.

2013/2014 tavasz

Hátsó sor: Damahou, Sidibe,Volas, Máté, Mészáros, Slakta, Verpecz, Novakovics, Morozov, Brkovics, Króner, Nagy Z., Szatmári
Középső sor: Seydi, Ludánszki, Frida Ferenc (technikai vezető), Vígvári Benedek (masszőr), Csarnai Norbert (szertáros), Erdélyi Miklós (kapusedző), Kondás Elemér (vezetőedző), Györky Gábor (pályaedző), Sándor Tamás (pályaedző), Lengyel László (csapatorvos), Nagy István (masszőr), Dankó Mihály (rehabilitációs edző), Spitzmüller, Tisza
Ülnek: Kovács Á., Vadnai, Lázár, Bernáth, Korhut, Ferenczi, Mihelic, Bouadla, Zsidai, Bódi, Kulcsár, Szakály, Dombi

A Loki ezen a télen, a tavalyi évtől eltérően törökországi edzőtáborba vonult a jó öreg Belekbe. Ha megengedik, az edzőmeccseket inkább csak felsorolom. Az első négyet és az utolsó kettőt Pallagon játszottuk, a többit Belekben.

Téli felkészülés:

• DVSC – FC Botosani 1:1 (Kulcsár)
• DVSC – Kisvárda 0:1 (LOL)
• DVSC – Kecskemét 4:6 (Volas 4)
• DVSC – Balmazújváros 3:0 (Brkovics, Sidibe, Kertész)
• DVSC – CSKA Szófia 2:2 (Kulcsár 2)
• DVSC – Pohang Steelers 0:2
• DVSC – Sahtyor Karagandi 0:1
• DVSC – Gaz Metan 3:1 (Ludánszki, Sidibe, Seydi)
• DVSC – Shonan Bellmare 2:2 (Volas 2)
• DVSC – Békéscsaba 3:2 (Seydi, Morozov, Albert ö.g.)
• DVSC – Mezőkövesd 2:1 (Volas, Kulcsár)

A tavaszi meccseken kívül volt még egy dolog, ami futball-lázban tartotta Debrecent a tél során. Egy elég nagy dolog. Ugyanis a Nagyerdei Stadion átadása csupán hónapok kérdése volt!

Itt az építkezésről készült négy perces zanza. Öröm nézni! 😉

Folytatódjék tehát a bajnokság! Rögtön az első tavaszi fordulóban egy borzasztó nehéz rangadóra került sor, a Diósgyőr otthonába látogattunk. Volas szerzett vezetést nekünk a 15. percben, de Futács szinte azonnal egalizált. Nyerhettünk is volna, tekintve, hogy a végig hentest játszó Abdouramant a 45. percben leküldte a játékvezető, és onnantól kezdve emberelőnyben támadhattunk, de a Diósgyőr sosem adja olcsón az irháját, most is kibekkelték az ikszet. Egy hétre rá itthon simán elintéztük a Haladást 2:0-ra, majd a Puskásban 1:1-re végeztünk a Fradi vendégeként. Somalia góljára Dalibor Volas válaszolt. Eddig kicsit döcögős volt a tavasz, így hát a Pécset mindenképp meg kellett vernünk az Oláh Gáboron, és bár nagyon nem ment a játék, Tisza Tibor hosszabbításban értékesített büntetőjével mégiscsak behúztuk a meccset, és szinte éreztük, hogy idén minden össze fog jönni! A legjobbkor jött ez az érzés, hiszen a 22. fordulóban a Videoton fente ránk a fogát a Sóstói Stadionban, akik a röhejes botladozásaik ellenére még mindig másodikok voltak a tabellán, így tekinthettük a 22. és a 23. fordulókat (Győr itthon) bajnoki döntőknek. Fehérváron ugyanazt játszottuk el gyakorlatilag, mint ősszel itthon: a Vidi szerez vezetést, mi megfordítjuk a mérkőzést, és onnantól közük nincs a meccshez. Most Szakály lőtte az egyenlítő találatot, Máté Péter pedig a győztes gólt.

Fantasztikus meccs volt, csak a Vidi játékosai/szurkolói már annyira nem élvezték

Így, hogy megvertük a Videotont, a Győri ETO lépett elő elsőszámú üldözőnknek. Ha őket rögtön ezután megverjük, sokkal nyugisabb lehetett volna a vége, és ellentmondást nem tűrően nyertük volna meg az NB I-et, valószínűleg már áprilisban. De Horváth Ferenc Győri ETO-ja még nálunk is jobb tavaszt produkált, és nem volt hajlandó kikapni ellenünk. Az ultrák ezen a meccsen megint ott voltak, és még a pyróra is emlékszem, amivel erre a meccsre készültek, a stadion meg majdnem tömve volt. De a védekezést nem vettük valami komolyan, így történhetett meg, hogy kétszer is a Győr szerezzen vezetést, és mi egész meccsen csak egyenlítgetni tudjunk. Pátkai szerzett vezetést a 11. percben, Lázár pedig ugyanennyi idő elteltével egalizált, de a 25. percben megint a Győrnél volt az előny Strestik révén. Hiába kerültek emberhátrányba a 38. percben, több mint egy félidőn keresztül csak arra voltunk jók, hogy bevessük az új fegyvert: René Mihelics jobb lábát. Így hát a döntés elmaradt, nem nőtt az előnyünk a Győrrel szemben.

Majd jött a „derült égből hidegzuhany”: MTK-DVSC 5:2. Ezt a meccset nem kívánom még egyszer felemlegetni, elég volt egyszer megnézni majd összefoglalót írni róla. Csakis azért gondolok vissza szép emlékekkel erre a meccsre, mert ekkor mutatkoztam be a Loki Blog szerkesztőjeként. Ha van időtök, olvassatok bele nyugodtan, azóta is rendszeresen kifogom ezeket a fantasztikus meccseket, és én tetszelgek a szókimondó rossz fiú szerepében. 😀

Pakson nem született gól, így két meccs alatt 5 pont is elolvadt az előnyünkből. A Kecskemét-meccs beharangozójában nem győztem hangsúlyozni, mekkora tétje van annak a meccsnek. Odáig elmentem, hogy ezen az egy meccsen fog eldőlni, hogy bajnokok leszünk-e, vagy másodikok. Ugyanis az előző három meccs alapján épp egy kisebb hullámvölgyet éltünk, és ha nem verjük meg a Kecskemétet, akkor ebből akkora hullámvölgy lesz, hogy év végéig nem jövünk ki belőle, és akkor oda a bajnoki cím. De szerencsére ilyesmiről szó sem volt, az Oláh Gábor utcai Stadion utolsó NB I-es meccsén igazán kitett magáért a Loki: egy parádés, ötgólos sikert arattunk. Láttunk Mihelics-szabadrúgásgólt, Kulcsár- és Sidibe-duplát, mindent. Az ötödik gólnál pedig szebbel aligha búcsúzhattunk volna el ettől a kezdetleges, omladozó, de százezer emléket őrző stadiontól. A meccs után pedig együtt ünnepeltünk a pálya füvén a játékosokkal.

Gyönyörű emlék, Isten veled, Oláh Gábor utca!

___________________________________________________________________________

Egy korszak lezárult, egy új pedig elkezdődött. Két hét múlva már a Nagyerdei Stadion lelátójáról nézhettük a fiúkat, de ne szaladjunk ennyire előre. Előbb Pápán várt ránk egy fontos idegenbeli meccs. Bár a félidőben 1:1 volt az eredmény (Sidibe góljára szinte azonnal válaszolt Griffiths), nem voltunk tréfálkozós kedvünkben. A második félidőben egyből megszereztük a vezetést Mihelics góljával, Sidibe lőtt még egyet, majd a csereként beállt Seydi villámgyorsan vágott egy „mesterkettest”, és így lett 5:1 a Lokinak.

Csupán hatot kellett aludni a Nagyerdei Stadionban megrendezett első bajnoki meccsig: az ősi rivális Újpest próbált meg az utunkba állni a bajnoki címhez vezető úton. A jegyeket pár nap alatt elkapkodták, egyórás sorok álltak egész nap a Stadion pénztárai előtt, és az egész város erről beszélt. Hihetetlen élmény volt először belépni ebbe a lélegzetelállító stadionba (én ekkor mentem először, nem voltam a május elsejei falunapon), majd pedig végigszurkolni a meccset, ahol fantasztikus gólokat (különösen Vadnai Dánielé volt szép, egyébként Ég veled, Dani, hiányozni fogsz) és elképesztő hangulatot láthattunk/hallhattunk.

Életre szóló élmény

Két fordulóval a vége előtt 3 ponttal vezettünk a Győrrel szemben. Azaz vagy a felcsúti meccset, vagy a Honvéd elleni hazai mérkőzést muszáj volt megnyernünk, hogy biztosan bajnokok legyünk. A Puskás Akadémia ellen nem erőltettük meg magunkat különösebben, de egy szép Bódi-góllal csak behúztuk 1:0-ra, így a szintén nemrég átadott Pancho Arénában már egy kis elő-ünneplést tartott a csapat.

Majdnem-bajnokcsapat 🙂

Szurkolótársaimhoz hasonlóan alig bírtam kivárni, hogy mehessek a bajnokavatásra május 31-én. Hogy még egyszer átélhessek egy teltházas Loki-meccset a Nagyerdei Stadionban, hogy ünnepelhessek minden gólt, hogy nézzem a tűzijátékot, ünnepeljem a csapatot… Egyszóval gálaelőadásra, igaz showra és futballünnepre készültünk.

És ezt kaptuk helyette

Sokszor beszélgettünk már erről a meccsről szerkesztőtársaimmal, hogy mekkora bukás és csalódás volt minden szempontból. Egyrészt ha már nem is verjük meg itthon, húszezer ember előtt az ezer sebből vérző, tizenakárhány meccs óta nyeretlen Honvédot, és még egy gólt sem bírunk lőni, legalább ne szóljunk bele a Stadion hangosbemondójába 5 percenként borízű hangon, hogy megszurkoltassuk a közönséget; legalább ne tegyünk úgy, mintha 4:0-ra vezetnénk; legalább ne játsszuk vissza az egyébként botrányosan részrehajló Andó-Szabó Sándor minden vitatott döntését a meccs után az óriáskivetítőn; és próbáljuk meg valamivel maradásra bírni azt az alsó hangon 5000 embert, aki a meccs után negyed órán belül elhagyta a Stadiont. Aki pedig ott maradt, az annyit kapott, hogy az elsötétített lelátón üldögélve próbálta kideríteni, hogy mi történik a VIP lelátón, ahová a Serleget átvenni mentek a játékosok, majd gyönyörködhetett egy tűzijátékban, aminél jobbat dob össze bárki 30 ezer forintból a hátsó kertben Szilveszterkor, és még lehetne sorolni… Hogy a Honvéd játékosai hírből sem ismerik a sportszerűséget, az egy dolog. Hogy Ondó-Szabó Andó-Szabó mocskos módon elvezette a találkozót, az egy másik. De a rossz szervezésnek, lebonyolításnak, a hibás kommunikációnak a szurkolók felé és hogy a játékosok állítólag már csak ökörködtek edzés helyett az utolsó napokban, meglettek a következményei. Utoljára volt tele Loki-meccsen a Stadion, és nem sikerült megfogni azt a réteget, aki talán életében először volt focimeccsen, vagy először a Nagyerdei Stadionban. Ez is az egyik oka a következő szezon alacsony nézőszámainak…

Bajnokcsapat!

Bár az utolsó meccs elrontotta az önfeledt ünneplést, akkor is bajnok a DVSC-TEVA, és immáron hetedszer! Pedig ismét leírtak minket, az előjelek nem voltak jók a szezon előtt, egy csapatnyi új játékosból építettünk új gárdát, száz akadály gördült elénk, és mégis. Mégis megmutattuk! Kellett hozzá a Győr rossz rajtja, kellett hozzá a Videoton döcögése, de nem ezek voltak a legfontosabbak. A legfontosabb az volt, hogy amikor kisebb holtpontokhoz érkezett a társaság, megrázták magukat, vertek 5 gólt, és mentek tovább. És persze lényeges tényező még, hogy a nehéz időkben csapat mögött álltak a szurkolók, a csapat pedig értünk küzdött. Így lett hétszeres bajnok a Loki, Debrecen büszkesége!

A tavaszi tétmeccsek sora:

• Diósgyőr – DVSC 1:1 (Volas)
• DVSC – Haladás 2:0 (Bódi, Máté)
• Ferencvárosi TC – DVSC 1:1 (Volas)
• DVSC – PMFC 1:0 (Tisza)
• Videoton – DVSC 1:2 (Szakály, Máté)
• DVSC – Győri ETO 2:2 (Lázár, Mihelics)
• MTK – DVSC 5:2 (Vadnai, Kulcsár)
• Paks – DVSC 0:0
• DVSC – Kecskeméti TE 5:0 (Sidibe 2, Mihelics, Kulcsár 2)
• Lombard Pápa – DVSC 1:5 (Sidibe 2, Mihelics, Seydi 2)
• DVSC – Újpest 3:1 (Kulcsár, Anton ö.g., Vadnai)
• Puskás Akadémia – DVSC 0:1 (Bódi)
• DVSC – Budapest Honvéd 0:2

A 2013/14-es bajnoki szezon végeredménye

A szezon legjobb játékosának járó elismerést, a Zilahi-díjat kiváló kapusunk, Nenad Novakovics kapta, így ő lett a klub történetének első hálóőre, akit így ismertek el. Gratulálunk utólag is! A házi gólkirály pedig Sidibe lett 10 találattal, és hozzá hasonlóan szépen termelt Kulcsár (9), Volas (8), és Szakály (7) is.

Itt vannak hiánytalanul az ebben a szezonban lőtt góljaink (Loki Blog-gyűjtés)

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas

(a képek forrása a dvsc.hu, illetve az nso.hu)

______________________________________________________________________________________

Kedves olvasóink! Ezzel a hétrészes összeállítással szerettünk volna nektek kedveskedni az uborkaszezonban, és reméljük, hogy sikerült jól kitölteni ezt az időszakot, sikerült szép emlékeket felidéznünk. Nem véletlenül időzítettük így ezt az egészet, hiszen a hétvégén már megkezdődik a tavaszi szezon, így éppen a végére értünk a múltidézésnek. Reméljük, lesz még rá alkalmunk a későbbiekben is, lehetünk még részesei hasonló szép sikereknek. Hajrá Loki!

LokiBlog admin csapat