LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Mi a baj a védelmünkkel?

A minap egy érdekes statisztikába futottam bele a Drukkerkocsma Loki topicjában: “21 meccsen sikerült 39 gólt kapni, az pokol. Tavaly az egész szezonban volt pontosan ennyi, most még 12 forduló van hátra… Előtte a mostani lebonyolítás szerint: 47, 46, 34. (…) Egészen biztosan 50 fölött leszünk a szezon végére…” Arra gondoltam, hogy a hivatkozott statisztikát látva vizsgáljuk meg, hogy miért is ilyen gyenge a védelmünk idén, holott nagyjából ugyanazok alkotják, akik tavaly is?!

Először is vizsgáljuk meg azt, hogy a korábbi (12 csapatos) szezonokban az idény ugyanezen szakaszában hogyan is álltunk kapott gólok tekintetében. Tehát minden esetben 21 fordulót veszek alapul; idén 39 bekapott gólnál tartunk. Tavaly ez a szám a szezon ugyanezen szakaszában 23 (!) volt. Ez azt jelenti, hogy ahhoz képest idén átlagosan meccsenként majdnem 1-gyel több gólt kapunk. A 2017/18-as szezonban, amikor épphogy lecsúsztunk a dobogóról, 25 bekapott gólnál jártunk 21 forduló után, tehát hasonló számadatot tapasztalunk. De vegyünk példának a mostanihoz hasonlóan kínkeserves idényt: 2016/17-ben volt a Pontes-éra, amikor az egyik legnézhetetlenebb focit produkáltuk, amihez az eredmények sem társultak. Nos, 21 forduló után akkor kieső (!) helyen álltunk, de csak 27 (!!) gólt kapva. Az idény végére ez a szám 46-ra kúszott fel, amit most még 12 hátralévő mérkőzésen 100%, hogy túlszárnyalunk a két idegenbeli Fradi elleni meccsel. A 2015/16-os szezon volt az első, amikor a 12 csapatos lebonyolítás volt, akkor a szezon ezen szakaszában a dobogón álltunk 22 kapott góllal. A korábbi szezonokat azért nem érdemes vizsgálni ilyen szempontból, mert a 16 csapatos lebonyolítás miatt a 21. fordulóban még nem játszottunk minden csapattal kétszer. De azért érdekességként megjegyzem, hogy a 14/15-ös szezonban, amit végül csalódásként éltünk meg (4. hely a bajnokságban, egy olyan őszi szezonnal a BATE meccs után, amikor sorban hullajtottuk a pontokat), 21 forduló után mindössze 14 kapott góllal álltunk, ami a szezon végére is csak 19-re kúszott fel! Ezek viszont már torz adatok valamelyest, hiszen egy jóval hígabb mezőny és hárommal kevesebb meccs volt abban az idényben.

De akkor vessük össze a számokat azokkal a szezonokkal, amikor 12 csapatos bajnokság volt: 39 vs 23, 25, 27, 22. Ha tehát a korábbi 4 szezon kapott góljait átlagoljuk, akkor most 24 kapott gól lenne az egészséges. Ehhez képest tartunk 15-tel többnél. A mostani szezonban egyébként csak a csont utolsó Kaposvár kapott ennél több gólt, ők 45-nél tartanak (miközben ellenünk két mérkőzésen ötöt szereztek, mi pedig 1 alkalommal voltunk képesek betalálni nekik). Hozzánk hasonlóan 39-et kapott a szombaton ellenünk simán nyerő Paks, a ZTE áll 35-tel, valamint a Kisvárda 34-gyel. Innentől kisebb szakadék következik, a DVTK és az Újpest 31-31 kapott góllal áll, a tabella első 5 helyezettje pedig egyaránt 25 kapott gól alatt áll (Honvéd: 23, Felcsút: 25, Mezőkövesd: 19, Vidi: 21, Fradi: 18). Következtetésnek tehát levonhatjuk, hogy az eddig bekapott 39 gól sok, nagyon sok, ezek egy kiesőjelölt csapat mutatói. Idén megszórt minket a Fradi, a Kaposvár, és most legutóbb a Paks is, utóbbi kettő egyértelműen kiesőjelölt csapat, mégis mindkettő képes volt 4-4 gólt szerezni ellenünk. Miközben mi 2-nél több gólt az idei szezonban csak a Kisvárda (4-1), a ZTE (3-2), a Honvéd (3-2), a Paks (3-1) és az Újpest (4-0) ellen szereztünk, az első három ráadásul a szezon első három találkozója volt, amikor láthatóan nagyon ment a szekér, majd később jött a törés.

Most próbáljuk meg kideríteni, hogy mi a gondja a védelmünknek. Elsőként nézzük, hogy idén miként tevődik össze a hátsó négyesünk. Ha a pályára lépések és a pályán töltött játékpercek számát nézzük, akkor Ferenczi a legbiztosabb emberünk, hiszen mind a 21 bajnoki összes 90 percét a pályán töltötte. Őt követi Pávkovics 20 mérkőzéssel, amelyek közül az egyiken csereként csak pár percet játszott, így lényegében kettőt kivéve mindig ő volt az egyik belső védőnk. A maradék két poszton vegyes a kép. A másik belső védő poszton Szatmári és Kinyik osztoztak, Szatmári 14-szer kezdett, Kinyik 7-szer. Kinyiknek viszont mindent egybevetve 16 pályára lépése van, ez pedig úgy jön össze, hogy a szezon elején háromszor is jobboldali védőként kezdett, illetve voltak csereként történő pályára lépései, amikor vagy harmadik belső védőnek, vagy csatárnak (!) küldte őt pályára Herczeg András. A legnagyobb káosz a védelem jobb oldalán van, itt összesen már négy (!) játékosunk szerepelt ebben a szezonban. A legtöbbször Bényei, szám szerint 11-szer. Őt követi Kusnyír 6 jobboldali védőként lejátszott meccsel, majd következik Kinyik és Habovda 3-3 pályára lépéssel. Jól látszik, hogy erre a posztra nem találtunk egy hosszú távon is megbízható játékost, és erre még majd külön ki is térek.

Na de mi a helyzet a tavalyi szezonnal? Hiszen a hárommeccses Habovdát leszámítva ugyanezek a játékosok szerepeltek, nem? A válasz az, hogy nagyjából igen. Az idén kirobbanthatatlan Ferenczi tavaly 25 meccset hozott össze, a szezon elején sérüléssel bajlódott, így helyettesének, Barnának is jutott 12 NB I-es meccs, melyből 11-szer kezdőként szerepelt. A biztos pont a védelem közepén tavaly is Pávkovics volt, dacára annak, hogy már akkor érkezett, mikor javában tartott az őszi szezon. Szeptemberben került be a kezdőbe, és gyakorlatilag kirobbanthatatlan is maradt, összesen 25-ször lépett pályára, mindannyiszor végig játszott. Szatmári volt legtöbbször a társa tavaly is, akinek 24 pályára lépés jutott belső védőként. Kinyik már tavaly is univerzális játékos volt, 19-szer középen, 5-ször a jobbszélen vetettük be őt, 3-szor pedig csereként lépett pályára, a szezon végén pedig sérülés miatt nem is játszott. Említsük meg, hogy egy mérkőzésen még Mészáros is játszott, ráadásul a Haladás ellen végig a pályán is volt, illetve egyszer még időhúzó cserének is beküldte őt Herczeg. A legnagyobb káosz tavaly is a jobbhátvéd poszton volt. A szezont még Cikossal kezdtük, akinek 6 meccs jutott, majd jött kényszerből Kusnyír 15 jobbhátvédként lejátszott meccsel, az őszt sérülés miatt kihagyó Bényeinek 8, a már említett Kinyiknek pedig 5 mérkőzés jutott ezen a poszton. Ez ugyanúgy 4 játékos, mint idén.

Két dologról nem ejtettem szót az összehasonlításban, egyrészt a kapusposzt, másrészt a középpálya közepe, mint védekezést segítő szerepkör. Kapusposzton idén a szombati meccsen érte el Kosicky ugyanazt a meccsszámot, mint Nagy Sanyi, mindketten 11 mérkőzésen léptek pályára, ez pedig úgy lehetséges, hogy a Fradi ellen megsérülő Nagyot váltotta szlovák hálóőrünk, aki azóta élvezi is az edzők bizalmát. Tavaly 3 meccset leszámítva végig Nagy védett, illetve akkor is volt egy Fradi elleni találkozó, ahol sérülés miatt le kellett cserélni. Na de van-e jelentősége idén annak, hogy ki állt a kapuban? A válasz az, hogy nem igazán. A két hálóőrünk nemcsak a pályára lépéseken, de a kapott gólokon is testvériesen osztozott: Nagy 20-at, Kosicky 19-et szedett be eddig. A kettejük teljesítménye között nincs eget verő különbség, nagyjából ugyanannyi bravúrt és bakit láttunk mindkettejüktől. A középpálya közepén is hasonló képet láthatunk, bár van némi különbség. Tavaly előszeretettel játszottunk 4-1-4-1-ben, Tőzsér visszavontabban, előtte pedig Haris és Csősz/Kusnyír, vagy épp Bódi. Idén sokat variáltuk a felállást, főleg az ősz elején. Kezdetben 4-1-3-2, majd 4-1-2-1-2, aztán a tavaly is játszott 4-1-4-1, majd a klasszikus 4-4-2 volt a legtöbbet alkalmazott hadrend. Viszont a játékosok személye nem igazán változott, épp úgy Tőzsér, Haris és Kusnyír voltak a legtöbbet foglalkoztatott játékosok, kiegészülve Csősszel. Ez tehát nem feltétlen lehet magyarázat a megnövekedett kapott gólszámra.

Akkor mégis mi a fene a gond?!

A cikk már így is baromi hosszúra nyúlt, de még csak most jön a java. Szeretnék egyesével végigmenni a játékosokon, hogy mi a helyzet az ő teljesítményükkel.

Kezdjük a sort Ferenczi Jánossal, aki a legtöbbet foglalkoztatott védőnk, és akinek egyedüliként gyakorlatilag nincs posztriválisa és alternatívája a kevés rutinnal rendelkező, és szemlátomást kegyvesztett, illetve az NB I-es szinthez kevés Barna Szabolcsot leszámítva. Herczeg András többször is elmondta, hogy azért szereti őt szerepeltetni a védelemben, mert nagyon sokat tesz hozzá a csapat támadójátékához. Erre mondhatjuk, hogy ez többnyire így van, különösen az előző két szezonban valóban voltak érdemei a támadásépítéseink során, ezt az InStat adatok is alátámasztották több esetben. Egy védőjátékost azonban első sorban a védőmunkája alapján ítélünk meg. Ferenczi viszont nem balhátvéd, hiába szerepel ezen a poszton már évek óta, és hiába mondta el épp a mai napon a videós interjújában, hogy ő inkább már védőnek tekinti magát. A helyzet az, hogy nem tud védekezni. A fizikális felépítéséből fakadóan nem tud ütközni, képtelen test-test elleni párharcot megnyerni a támadójátékossal szemben. Emellett pocsékul helyezkedik, és nem egyszer ragad elöl, a bajt pedig csak tetézi, hogy sokszor nem is töri magát, hogy visszaérjen. Ahogy fárad, egyre jobban marad le az ellenfeleiről, a mellette játszó belső védő (aki rendszerint Pávkovics) gyakorta kell, hogy kisegítse őt. Kétségtelen, hogy egy viszonylag technikás és labdaügyes játékosról beszélünk, lévén hogy középpályásként kezdte, de ezen képességeit balhátvédként kevésbé tudja kamatoztatni. Az kevés, hogy 5-ből 1 beadása jó, vagy hogy 5-ből 3-szor le tudja futni a védőjét, miközben hátul komoly károkat szenvedünk a hibáiból. Azt gondolom, hogy ha szintet akarunk lépni, akkor egy igazi balhátvédet kellene szerződtetnünk. Erre hoztam fel példának a legutóbbi LokiZóna adásunkban a Mezőkövesden focizó Silye Eriket, mint lehetséges alternatívát.

Pávkovics Bence egy érdekes figura. A 22 évével ő még fiatalnak számít ezen a poszton, ennek ellenére hamar alapembere lett a csapatnak. Újpestről gyakorlatilag kirúgták őt, amit nem nagyon értettünk, látva a tavalyi teljesítményét. Látva viszont az ideit, komolyan adódik a kérdés: Nem lehet, hogy az előző szezonban jócskán erőn felül teljesített, és az csupán egy kiugró szezon volt? Lehetséges. Ám mivel még fiatal, így nem szabad elfelejteni, hogy benne van a pakliban, hogy hullámzó teljesítményt nyújt. Egyszer fent, egyszer lent, ezt majd másnál is látni fogjuk. Semmiképp nem írnám le őt, mert már bizonyította, hogy tehetséges játékos. Az viszont tény, hogy kellene mellé egy rutinos és stabilan jó teljesítményt nyújtó védő, aki ki tudja segíteni, illetve mentorálni is tudja őt. Erre a szerepkörre Szatmári alkalmatlan, míg Kinyikkel párban bár voltak jó meccseik a tavalyi szezonban, idén az ő párosuk sem életbiztosítás.

Jöjjön Kinyik Ákos. Ő három éve lett stabil kezdőjátékos egy egyéves budaörsi kölcsönjáték után. Fiatalnak már nem mondható, 27 éves lesz májusban, mondhatjuk, hogy most van a legjobb korban. A 2017/18-as szezonja felemásra sikeredett, Mészáros bizonytalankodása miatt került be a csapatba, és ragadt is ott egészen a szezon végéig. Összességében átlag feletti teljesítményt nyújtott, de azért kijöttek néha a hiányosságai. Az előző szezonban sokat volt sérült, de amikor játszott, akkor Pávkoviccsal párban jól szerepeltek. Kényszerből többször is bevetették őt a védelem jobb oldalán, ami elmondhatjuk, hogy nem volt jó döntés. Idén eléggé össze-vissza játszott, az ősszel nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, így többnyire a védelem jobb oldalán játszott, vagy időhúzó csere volt. Vitelkinél ismét alapember lett, és a Paks meccsig nem is volt különösebb gond vele. Róla elmondható, hogy képes hozni egy átlagos NB I-es szintet és ha nincsenek komolyabb céljaink a bennmaradásnál, akkor nincs is szükség nála jobb képességű belső védőre, ám ha meg akarjuk célozni a nemzetközi indulást, akkor el tudnék képzelni helyette egy jobb játékost. Ám a Loki keretében így is helye van, bátran merném őt bevetni vészhelyzetben sérülés vagy eltiltás esetén.

Szatmári Csaba a legmegosztóbb játékos a jelenlegi keretünkben. Talán ő a jelen kor legfrissebb ‘lord’-ja. (Magyarázat: Lord jelzővel a tehetségtelen, de valami miatt sokat hájpolt játékosokat illette annak idején a Troll Football, pl. Lord Bendtner, Lord Lingard, stb. Mi ezt a szlenget vettük át az indokolatlanul sok lehetőséget kapó saját nevelésű játékosainkra, akik jellemzően évekig tengnek-lengnek a keretünkben, holott a teljesítményük közel sem indokolná ezt. Minden időszaknak megvannak a maga lordjai: Spitzmüller, Rezes, Ludánszki, Kuti, stb. De már nagyon eltértem a tárgytól…) Sok szurkoló bűnbaknak kiáltotta ki idén, és már olyan rosszindulatú pletykák is terjednek róla, hogy csupán a korábbi legendás játékosnak számító édesapja miatt van ennyire favorizálva. Én magam úgy vélem, hogy egy stabil NB II-es szintű védő, aki egy kiesés ellen küzdő csapatban beférhet a keretbe, de nem mint kezdőember. Mivel idén már 26 éves lesz, fejlődni már aligha fog. Voltak kimondottan jó meccsei, ne vitassuk, ám az utóbbi időszakban ennek az ellenkezőjét látjuk. A legnagyobb probléma, hogy nagyon bizonytalan játékra képes. A felszabadító fejesei rendre a tizenhatosunk előterében landolnak, nem ritkán az ellenfél játékosainál. Emellett sokszor határozatlan és indokolatlan bakikat is látunk tőle. Összességében nem egy életbiztosítás az ő szerepeltetése. Az ő szerepét még jelen körülmények közt is úgy tudnám elképzelni, hogy negyedik számú alternatíva, aki kupameccseken játszik, vagy ha kidől a sorból előle két játékos.

A védelem jobboldala, mint már említettem, kész káosz. Bényei Balázsnak volt egy jó félszezonja 2017/2018-ban, amikor az őszi álomcsapatba is beválasztották őt a Nemzeti Sportnál. Azóta kis túlzással ebből él, mert utána a tavasszal sérült volt, majd a következő szezon első felét is kihagyta. A sok sérülés is okozhatta, hogy ennyire visszaesett a teljesítménye, de talán nála is helytálló lehet az, hogy az a fél évnyi jó játék csupán fellángolás volt. A helyzet az, hogy 30 évesen van mindössze 74 élvonalbeli meccse, ezek jó részét nálunk játszotta. Képességeit tekintve Szatmári kategóriájába tudnám őt sorolni. Legfeljebb csereként számolnék vele. Jurij Habovda most érkezett, ám eddig közel sem nyújtott maradandót. Az InStatnál meccsről meccsre a legrosszabbak között teljesít, a Paks elleni produkciója már-már a katasztrofális szintet súrolta. Nagyon extrát nem tett hozzá eddig a meccseinkhez, és nem is fiatal, nem hinném, hogy hosszútávon megragadna a keretünkben. Kusnyír Erik tavaly lett kipróbálva jobbhátvédként, kényszerből. Eleinte jól ment neki, majd volt egy kis visszaesése, aztán a középpálya gyengélkedése miatt már egy sorral előrébb volt rá szükség, ahol sokkal stabilabb teljesítményre képes. Az ő képességeit vétek lenne jobbhátvéd poszton elpazarolni. Kinyikről már volt szó, ő szimplán nem szélső védő, a szélen való játszatása épp olyan hülyeség, mint annak idején Mészáros szerepeltetése ezen a poszton. Az a helyzet, hogy Jovanovics óta nincs értelmes emberünk erre a posztra. Az elmúlt 4 évben az alábbi játékosok fordultak meg a jobbhátvéd poszton több/kevesebb meccs erejéig: Bényei, Habovda, Kinyik, Kusnyír, Cikos, Filip, Kuti, Bokros (ő viccnek is rossz, sose játszott, de tagja volt a keretünknek). Ez 8 játékos + Jovanovic, aki még 3-4 éve alapember volt, igaz sokszor már a középpályán. Ez azt jelenti, hogy átlagosan évente 2.5 játékost próbáltunk ki a jobbhátvéd poszton, tehát képtelenek voltunk olyasvalakit találni, aki hosszútávon képes egy stabil NB I-es szintet hozni.

Konklúzió

Maximális respect, ha eljutottál idáig a cikkben, mert nem rövid iromány. De lássuk akkor a lényeget, hogy szerintem mi okozza ezt a rengeteg kapott gólt. Egyrészt hajlamosak vagyunk a tavalyi szezonból kiindulni, ami már többször kiderült, hogy egy nagyon kiugró, és a jelenlegi kerettel talán megismételhetetlen szezon volt. Nagyon sok gólt szereztünk rögzített szituációkból hála főként Bódinak, és szinte minden játékosunk a tudása 100%-át hozta a szezon nagy részében, ami azért ritka dolog. Elkerültek minket a sérülések is többnyire, emellett gyakran a szerencse is minket pártolt. A Kinyik-Pávkovics páros ősszel jól muzsikált, tavasszal pedig Szatmári sem lógott ki. Ferenczi összességében kevés meccsen nyújtott borzalmas teljesítményt, egy erős átlagot többnyire hozott. A túloldalon az ősszel Kusnyír megoldotta a feladatát, tavasszal viszont már voltak problémáink a védelem jobb oldalán. Azonban ne essünk át a ló túloldalára, hiszen ha azt mondom, hogy nem az a valós arca a csapatnak, amit tavaly láttunk, akkor emeljük ki azt is, hogy az idei sem feltétlen az. Ennyire nem rossz a keretünk, és összességében ennyire nem gyenge a csapatunk. Az őszi teljesítményre magyarázatot adhat Herczeg András fura téli távozása (elsősorban a sokat emlegetett leköszönő nyilatkozatára gondolok), amiből azért következtethetünk arra, hogy októberre-novemberre teljesen elvesztette az öltözőt, a csapat pedig mentálisan a padlóra került. Innen azért nehéz felállni, még egy edzőváltással is. Úgy tűnt egyébként, hogy Vitelkinek sikerült felráznia a keretet, az első négy tavaszi mérkőzés várakozáson felülire sikeredett, azóta viszont jött két vereség hét bekapott góllal, amik közül a Paks ellenire nehéz magyarázatot találni. Amíg tavaly mindenki tudása maximumát hozta a szezon nagy részében, addig idén ez épp fordítva van, és a legtöbb játékosunk mélyen tudása alatt teljesít. Amíg csak 2-3 játékosra igaz ez egy csapatból, addig nincs különösebb gond, de mikor a kezdőcsapat 75%-val ez a helyzet, az már komoly gond.

Mi lehet a megoldás? Ezt a szezont túlélni valahogy. Aztán a nyáron ráncba szedni a védelmet, hozni olyan minőségi játékosokat, mint tette azt a vezetőség a támadósor esetében Garbával és Adenijivel. Legalább 2, de inkább 3 játékost kellene igazolni a védelembe, miközben a feleslegesen itt tartott játékosoktól meg lehetne szabadulni. Ha sikerülne ráncba szedni a hátsó alakzatot, és megtartani a jelenlegi (kevésnek számító) értékeinket, akkor még azt is el tudom képzelni, hogy ismét merészebb álmokat szövögessünk a jövőben.

(fotók: dvsc.hu)