Író Balage

Összefoglaló
Már majdnem bajnokcsapat!
0

Egy héten belül másodszor vendégszerepeltünk Felcsúton, de csak egy meccset játszottunk, hiszen a múlt hétről elhalasztott mérkőzést pótoltuk vasárnap kora délután. Azzal a tudattal léphetett pályára…

Sajtófigyelő
Játékoskeringő – 2014/2015 nyár
0

Nevek vannak a listán. Mindkét oldalon. És sok. A pletykák, sajtóhírek, találgatások útvesztőjében vagyunk, próbálunk eligazodni közöttük, megtalálni az utat, amely a világosság felé vezet. Cikkünk…

Beharangozó
Új fejezet kezdődik
0

Azt hiszem nem mondok vele újdonságot, ha kijelentem, hogy minden Loki szurkoló életében mérföldkő lesz ez a hétvége: több, mint tíz éve várjuk már ezt a…

Fanatikus
Nem jól sült el a miskolci kirándulás
0

Még mielőtt bármibe is belekezdenék, kezdjük az elején: szerdán rendezték a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját Miskolcon, ennek apropóján pedig úgy gondoltam, hogy érdemes megtekinteni a helyszínen…

Ranglisták
Power Rankings – 6/6
0

Lepörgött három forduló, úgyhogy eljött az ideje, hogy három körrel a vége előtt, felállítsuk az utolsó erősorrendet. Az elmúlt időszakban ismét fontos kérdések dőltek el, a…

Összefoglaló
Kétszer ugyanabba a folyóba…
0

A cím teljesen kétértelmű, hiszen két ellentétes félidőt láttunk: az első játékrészben úgy játszottunk, ahogy Pakson, amitől előzetesen is tartottunk többen is, a másodikban viszont azt…

Történelem
Irány Európa! #14
0

Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…

Történelem
Irány Európa! #13
0

Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…

Összefoglaló
Tovább olvadt az előny
0

Nehéz egy ilyen meccsről terjedelmes összefoglalót írni – szokás mondani, hogy a semmiről nehéz beszélni -, így úgy döntöttünk, hogy a Fradi elleni meccs után is…

Ranglisták
Power Rankings – 5/6
0

Eltelt négy forduló a legutóbbi bejegyzés óta, tehát itt az ideje ismét mérleget vonni. A mi szempontunkból nagyon fontos, és eseménydús négy fordulón vagyunk túl, volt…

Történelem
Irány Európa! #12
0

Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…

Fanatikus
Veni, vidi, vici
0

Azaz jöttünk, láttunk, győztünk, méghozzá a Vidi otthonában. Már megszokhattátok, hogy idén minden idegenbeli mérkőzésünk után túrabeszámolóval jelentkezünk, ez most sem marad el, ezúttal a székesfehérvári…

1 75 76 77 78 79 84