Rovat: gyirmót

Összefoglaló
Ideg(en)ben
21

A vereség mindig belefér, de az ilyen játék SOHA. Kikaptunk Gyirmóton kínosan, egy-nullra. A 90 perc során szinte helyzet- és ötlettelenül, én pedig a stream előtt…

Beharangozó
Az első igazi erőpróba jön
22

Egyetlen pici megingástól eltekintve remekül kezdtünk az NB II-es szezont, de legyünk őszinték, látva az ellenfeleket, ez az eddig megszerzett 10 pont a kötelező kategória volt,…

Citromdíj
Citromdíj #27 – Völgyi Dániel
2

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Eszmefuttatás
Meglepő tények #2
1

A DVSC-Gyirmót meccs összefoglalójában már leírtam minden negatívumot a mérkőzés kapcsán, most viszont nézzünk pár pozitív statisztikát, érdekességet, melyek tényleg bizakodásra adhatnak okot a jövőre nézve.

Analízis
InStat: DVSC – Gyirmót
2

Drámai győzelmet arattunk hétvégén a Gyirmót ellen, most pedig nézzük, hogy megérdemelten zsebeltük-e be a három pontot, vagy a vendégek valóban rászolgáltak volna legalább az egy…

Összefoglaló
Érthetetlen győzelem
54

Azt, hogy jó és domináló játékkal simán el lehet veszíteni egy meccset, az idei szezonban sajnos untig megtanulhatta bármelyik Loki szurkoló. De képes lehet a csapatunk…

Beharangozó
Fontos lenne a három pont
11

Újabb fontos mérkőzés elé ért a Loki, bár hazai környezetben a tök utolsó Gyirmót ellen alapból kötelező lenne a három pont megszerzése, de egyrészt ezek szoktak…

Beharangozó
Nagyon kéne a három pont
1

Tizennegyedik fordulójához érkezett az OTP Bank Liga, ezúttal az ország másik végébe, a Gyirmót csapatához látogatunk. A vártnál jóval közelebb van hozzánk a kis csapat, a…

Analízis
InStat: DVSC – Gyirmót
1

Ezúttal a vasárnapi Gyirmót elleni bajnoki statisztikáit tekintjük át, kiderül többek közt, hogy milyen mértékben domináltunk, illetve hogy reálisan pontoztunk-e az összefoglalóban az InStat pontszámokhoz képest.

Összefoglaló
Ennyit tesz egy edzőváltás
25

Múlt héten az alábbi gondolatokat fűztem az esetleges edzőváltáshoz: “Ettől nem fog megtanulni Verpecz védeni, nem fogja Kulcsár belőni a ziccereit, nem fog tudni Szakály felgyorsulni.…

Beharangozó
Nekünk most kezdődik igazán
5

Bár már a harmadik fordulójához érkezett az idei bajnokság, a Loki számára csak most kezdődik igazán. A héten edzőváltáson estünk át, ráadásul igazoltunk is, márpedig Kondás…

Eszmefuttatás
Hétvégi hírmorzsák
0

Mivel bő egy hónap múlva újra beindul a nagyüzem és az adás-vételről csöpögő hírek intenzitása is fokozódott, mától, egészen a rajtig heti egy alkalommal összegyűjtésre kerülnek…